A lakosok tizede veszélyezteti szomszédai életét

Otthon, a négy fal között.
Hirdetés
Gyakran felelőtlenek, mégis bizakodók vagyunk, ami a lakásunkat illeti – derül ki egy biztosításnépszerűsítő szervezet felméréséből. A lakosok tizede például alakította át úgy a lakását, hogy az befolyásolhatta az egész épület tartószerkezetét, és csak 15 százalék tart attól, hogy lakása földrengésben sérülhet meg.
 
Ehhez teljesen illeszkedik, hogy a válaszadók 
  • közel 80 százaléka nem rögzített olyan helyet, ahol katasztrófa esetén találkozik a családjával, 
  • több mint felének nincs olyan eszközkészlete, amit földrengés esetén azonnal használni tudna (elemlámpa, síp, pokróc, tartalék élelmiszer), 15 százaléknak viszont van, 28 százaléknak van, de részleges;
  • negyede függesztett az ágya fölé berámázott képet vagy tükröt, ami egyáltalán nem ajánlott.

A legerősebben, 42 százaléknyian attól félünk,

hogy kigyullad a lakásunk vagy valamelyik szomszéd lakás. Így teljesen logikus, hogy több mint 60 százalék nem tett semmilyen megelőző vagy elhárító lépést, 12 százalék szerelt füstdetektort ÉS oltókészüléket a lakásába, 15 százalék rendelkezik csak füstérzékelővel, 12 százalék pedig csak oltókészülékkel. Közel tíz százalék vallotta be, hogy használ improvizált fűtő- vagy villamos berendezést, úgyhogy teljesen jogosan tart a bő 40 százalék egy esetleges tűztől. 
 
Elutazáskor viszont egész gondosak vagyunk: 52 százalék minden elektromos eszközét kihúzza a fali dugaszból, 36 százalék pedig a készülékeinek egy részét áramtalanítja. 75 százalék ellenőrzi a gázzal működő készülékeit, és el is zárja a gázt utazás előtt.
 

Mindössze 11,29% fél a betöréstől,

nem csoda, hogy a válaszadók harmada már ment el úgy otthonról, hogy nyitva hagyta az ablakokat, esetleg a bejárati ajtót is, és négyből egy válaszadó vesztette már el a lakáskulcsát. És csak 13 százalék cserélte ki utána a zárat, 11 százalék nem zavartatta magát ezzel. A válaszadók húsz százaléka védi a lakását riasztóval vagy térfigyelő kamerával.
 
Közel hat százalék tart egy csőtörés miatti beázástól, és három százalék földcsuszamlástól. A válaszadók 20,33 százaléka szerint semmi sem fenyegeti a lakását.
 
A felmérés a hatodik, Október – a lakásbiztosítások hónapja kampány keretében készült, és kiderül belőle, hogy a tulajdonosok 29,7 százaléka azért nem kötött kötelező lakásbiztosítást, mert nem engedheti meg anyagilag, 14,85 százalék egyszerűen nem bízik abban, hogy kártérítést kap, 11,39 százalék pedig nem tartja hasznosnak az ilyen biztosítást.

Hirdetés