ante portas!
Jean St'Ay
2018. november 6. kedd, 17:20
Pedig Orbán Viktor hadai már döngetik a román nemzet kapuit, pont a Centenárium évében. És a drága Moldovai Köztársaság is cserben hagyta a mioritikus hazát.

Wess Mitchell csak 2017. október 12-én tette le az esküt az egyesült államokbeli külügyminiszter Európáért és Eurázsiáért felelős helyetteseként, de kinevezése kitűnő hír volt a térségbeli európaiak számára.
Olyan emberről van szó, aki ismeri az ügyet, a hatalmi viszonyokat, a stratégiai téteket. Ezért nyilvános megszólalásait kettős érdeklődéssel fogadják és fogyasztják. Wess Mitchell 2018. október 18-án az Atlanti Tanácsban elhangzott, Championing the Frontlines of Freedom: Erasing the «Grey Zone» című beszéde a stratégiai kommunikáció mintapéldája.

Wess Mitchell üzenetéből – aki egyébként az egyre befolyásosabb think-tank, a Közép-Európával és Délkelet-Európával explicit módon egyedüliként foglalkozó CEPA volt vezetője – iskolás módon, kiemelték szinte az összes általános irányvonalat, ám

figyelmen kívül hagyták azokat a fő üzeneteket, melyek nemcsak a régióra, hanem (főleg) Romániára vonatkoztak.

Ezért visszatérünk rájuk.

Az amerikai adminisztráció dokumentumára, nevezetesen a 2017 decemberében közzétett és joggal feltételezhető módon Wess Mitchell jelentős hozzájárulásával született Biztonsági stratégiára alapozó beszéd régiónk konkrét esete alapján konkrétabban fordítja le azt, hogy mit jelent a „nagyhatalmak közötti versengéshez való visszatérés” – a Trump-adminisztráció stratégiai elképzelésének vörös vonala. Hiszen Wess Mitchell ezt teszi: Közép- és Kelet-Európa esete alapján elemzi, miként értelmezhető ez a három fontos szereplőből (AEÁ, Kína és Oroszország) álló geopolitikai konfrontáció. Már nem lehet tagadni, vagy minimalizálni a két utóbbi játékos jelenlétét a régióban. Most annak vagyunk a tanúi, hogy megpróbálnak szürkeségeket „kitölteni”, térségbeli szereplőket bevonni különféle politikai, gazdasági és/vagy stratégiai játékokba. Ez egy hatalomért és befolyásért folytatott nyilvánvaló konfrontáció, melyet  különböző stratégiákkal folytatnak – katonai befolyás, háború, korrupció, gazdasági terjeszkedés, gazdasági befolyás, információs háború és a többi, és a többi.

Amerika megértette ezt és azt üzeni a térségbeli szövetségeseknek, hogy készüljenek fel napjaink csatájára, legyenek képesek józanul, helyesen dönteni és ne essenek áldozatául holmi szirénénekeknek, hiszen sem Oroszország, sem Kína nem lehet olyan államok rövid- és hosszútávú szövetségese, melyek az EU, a NATO tagjai és – főleg – Amerika stratégiai partnerei. Ezen kívül Wess Mitchell biztosítékokat ad arra, hogy az AEÁ megértette, erősítenie kell jelenlétét a térségben – többek között a hangsúlyosabb, jelentős összegekkel számszerűsíthető gazdasági dimenzión keresztül is –, továbbá a szövetségeseknek nyújtott támogatását (az OPIC pénzügyi eszköz 29 milliárd USD-ről 60 milliárd USD-re nő).
Itt most nem fogunk kitérni a beszéd általános irányvonalaira, azok már a romániai közönség előtt is ismertek. Két elemmel különösebben foglalkozunk, melyeknek Bukarestben nem szenteltek stratégiai figyelmet. Az első, a legfontosabb, Magyarországra vonatkozik. A második Moldova Köztársaságra.

Bár nem nevesíti, Wess Mitchell szerint Magyarország a gyenge láncszem

Az amerikai hivatalosság egyetlenegyszer említi a szomszédos állam nevét, amikor Magyarországra bizonyos… 30 évvel ezelőtti események kapcsán hivatkozik. De a Budapestre történő jelenlegi utalás célzott, félreérthetetlen és határozott. Az „így ne” fejezetben voltaképpen ez a leginkább célba vett közép- és kelet-európai állam.
Íme, a szóban forgó bekezdés:

„Elfogadhatatlan, hogy Amerika közép-európai szövetségesei olyan projekteket támogassanak, mint a Török Áramlat II és olyan kényelmes megállapodásokat tartsanak fenn a nukleáris energia terén, melyek sebezhetőbbé teszik a régiót Oroszországgal szemben, hiszen éppen az ettől való félelem volt ezen államok NATO-integrációjának oka.”

Több mint átlátszó a célzás. Először is, itt idézzük fel gyorsan, hogy a Török Áramlat (rövidítve: TurkStream) egy olyan projekt, amelyről Oroszország és Törökország 2016 októberében állapodott meg, és két komponense van: az első a törökországi belső fogyasztásra vonatkozik, a második Európa déli és keleti államait látná el földgázzal. Ennek az a stratégiai célja, hogy csökkentse Oroszország függését az Ukrajnán keresztül történnő tranzittól, és nyilvánvaló módon Oroszország egyre jelentősebb jelenléte az EU-ban és a Nyugat-Balkánon.

Találják ki, vajon kire célzott az amerikai hivatalosság?

Orbán Viktor kormányfő, teljesen véletlenül, 2018. szeptember 18-án Moszkvába látogatott (hányadszorra?), ahol azt kérte Oroszországtól, hogy a Török Áramlat földgázvezetéket vezessék el Magyarországig és azon keresztül Európáig. Az orosz vezetővel nemrég lefolytatott találkozóján Orbán Viktor explicit módon kimondta: „Senki előtt sem lehet titok, hogy Magyarország azt akarja, hogy a most az ország déli részénél épített vezetékek Magyarországon haladjanak keresztül.” Olyan valaki mondja ezt, aki már biztosítékokat is adott arra, hogy kibővíti a Moszkva és Budapest közötti energetikai együttműködést, miután 2020-ban lejár az orosz gázszállításra vonatkozó megállapodás. (Mindez néhány bukaresti megdöbbenésére, akik közvetlenül és közvetve azzal érveltek, hogy éppen azért kell a fekete-tengeri gázt Magyarországnak adni, mert az EU- és NATO-beli szomszédunk (sic!) 2020 után földgáz nélkül marad, amikor a kíméletlen Oroszország többé nem biztosítja számára a szükséges mennyiségeket. Valójában pont fordítva van, a „nagylelkű” Románia pedig balekká válik a történetben: Magyarország, a Moldovai Köztársasághoz hasonlóan, a Kelettel és a Nyugattal is játszani fog a gázszerződésekről folytatott tárgyalások ügyében. Budapest ezt a fekete-tengeri gáz segítségével fogja tenni, Kisjenő (Chişinău) pedig a Románia által Kisjenőig megépített vezetékkel, amikor is Románia külön e célból vásárolt fel egy olyan céget, melyet korábban már kifizetett egyszer!)

Mi volt Vlagyimir Putyin válasza Orbán Viktor kérésére? Sokatmondó: „Nem tartom kizártnak, hogy a Török Áramlat megvalósítása után ennek egyik szárazföldi elágazása Magyarországon halad majd át.”

Másodsorban a Magyarországra való utalás még célzottabb, amikor Wess Mitchell „nukleáris energiával kapcsolatos energetikai megállapodásokról” beszél, melyeket egyes szövetségesek szorgalmaznának és bátorítanának Oroszországgal kapcsolatosan.

Mire utal az amerikai hivatalosság? 2014. december 9-én három orosz–magyar megállapodást írtak alá az úgynevezett magyar nukleáris erőmű, a Paks II., valójában két 1200 MWh-s reaktor tervezéséről-megépítéséről, karbantartásáról és üzemanyag-ellátásáról, valamint a hulladékok elhelyezéséről. A projekt költsége 12,5 milliárd euró lesz, ebből 10 milliárd eurót egy Orosz Föderáció által nyújtott hitelből fedeznek, 2,5 milliárd euró pedig magyar hozzájárulás lesz, de nem „közpénzből”.

Ez Oroszország legmasszívabb deszantja a térség – nem csak – energiapiacán!

Meg kell említeni, hogy más külföldi cégek is érdeklődtek a Paks-ügylet iránt, köztük az amerikai Westinghouse cég, de a budapesti kormány inkább úgy döntött, hogy egy orosz céget bíz meg pályáztatási eljárás és ajánlatkérés nélkül, ami akkoriban korrupciós gyanúkat is felvetett. Ha ezek bebizonyosodtak, vagy léteznek erre vonatkozó bizonyítékok, melyeket az amerikaiak megszereztek, tehát, ha az oroszoknak sikerült korrumpálniuk egy NATO-állam kormányát, akkor az észak-atlanti szövetségnek súlyos biztonsági gondja van, mert az ilyenfajta korrupciós ügyleteknek mindig vannak következményeik, különösen olyan utólagos zsarolások formájában, amilyeneket az oroszok a feltételezetten korrupt tisztségviselőkre gyakorolnak. Itt hadd emlékeztessünk arra, hogy a korrupciós gondokat a régió jelentős sebezhetőségeként említette hangsúlyosan Wess Mitchell az Atlanti Tanácsban mondott beszédében.

A magyarországi orosz jelenlétnek, egyéb dimenziókon túlmenően, akadémiai szimbolisztikája is van: a Debreceni Tudományegyetem Szenátusa díszdoktorrá avatta Vlagyimir Putyin orosz vezetőt, az oklevelet pedig személyesen adták át Budapesten, a (többek között az) egyetem hírnevéhez és fejlődéséhez nyújtott hozzájárulásáért. A magyar sajtó, egyáltalán nem véletlen módon arról a jelentős szerepről ír, melyet az egyetemnek a Paks II. projektben és – miért ne?! – stratégiai ügyekben biztosítottak: egy atomenergetikával foglalkozó kutató- és magyar mérnököket képző intézet létrehozása orosz finanszírozással.

A Magyarországnak szánt részt szintén egy Wess Mitchell idézettel zárjuk: „Elképzelhetetlen az a gondolat, hogy egy olyan nagy, tekintélyelvű hatalom, mint Oroszország vagy Kína őszinte bajnokává válhat az igazi nemzeti függetlenségnek. Mindkettő tekintélyelvű, a nemzetek szabadságával ellentétes geopolitikai hagyományokkal dolgozik. Közép-európai szövetségeseink semmilyen illúzióba nem ringathatják magukat, hogy ezek a hatalmak a barátaik.”

De e nagyhatalmak barátai lehetnek még a barátaink? Vagyis Románia barátai? Ez a kérdés Bukarest számára. Mi még az értelme és indokolása egy stratégiai partnerségnek Magyarországgal, mely nemcsak nyíltan az orosz energiakártyára fogad, de ugyanakkor barátságtalan álláspontok szerint bánik Romániával, szinte minden nap egy olyan konfrontáció perspektíváját jelenti be, melyet ő maga bátorít felelőtlen módon?

Most gyorsan térjünk át Románia másik „stratégiai” partnerére, mely esetében (szintén!) nincs már semmi alapunk erre, nevezetesen a Moldovai Köztársaság ügyére. Egy olyan szomszédról van szó, mely éppen most mondott le arról hivatalosan, hogy továbbra is „Európa-párti” legyen, mely megtagadja a „román nyelv” beemelését az alkotmányba és explicit módon rálépett a… „negyedik útra”, vagyis a Moldova-párti pályára.

Az amerikaiak számára a Moldovai Köztársaság stratégiai értelemben már Fehéroroszország mögé szorult

Az amerikai külügyminiszter-helyettes beszédében a Moldovai Köztársaság is egyszer kerül említésre, akárcsak Magyarország, egy 27 évvel ezelőtti helyzetre utalva, amikor függetlenné vált. De a jelent is fájdalmasan megterheli a Wess Mitchell által készített fénykép. Kisjenő különleges formában szerepel ezen a fényképen.

Anélkül, hogy nyilvánvaló utalást tenne erre, az amerikai hivatalosság beszéde tökéletesen lefordítja annak hatásait és következményeit, hogy Kisjenő nemrég rálépett a negyedik útra: sem keleti, sem nyugati, sem a Romániával való egyesülés melletti, hanem… „Moldova-párti”! Ahogy erről ezen az oldalon már szó volt, Kisjenő úgy döntött, hogy „Moldova-pártivá” válik, többé nem tárgyal, vagy nem tűzi célként maga elé az európai integrációt vagy bármilyen másfajta formális közeledést a Nyugathoz.

A stratégiai következmények nyilvánvalóak voltak és maradtak Washingtonban, és ezeket Wess Mitchell egy olyan semmibe vétellel fejezte ki, mely csakis azt sugallja, hogy Amerikában legalábbis bizalmatlanságot szültek Kisjenő stratégiai fordulatai. Íme, a szóban forgó bekezdés:

„Ma azoknak a határállamoknak a nemzeti szuverenitása és területi integritása – például Ukrajna, Grúzia vagy akár Fehéroroszország – jelenti a legbiztosabb bástyát az orosz neo-imperializmussal szemben.”

A Moldovai Köztársaság semmibe vétele és kihagyása a már hagyományossá vált sorból (Ukrajna–Moldova–Grúzia) olyan jelzés, mely nem maradhat észrevétlenül. Sőt,

Fehéroroszország a Moldova Köztársaságnál fontosabb helyen történő említése a stratégiai érintettségek és az Oroszországhoz való viszonyulás kérdésében

olyan lépés, amire először került sor és ezt ekként kell rögzíteni.

Kisjenő kétkulacsos játéka valójában senkit sem győzött meg, az pedig, hogy Lukasenko Fehéroroszországát Plahotniuc Moldovai Köztársasága rovására említik meg, megismételjük, először történt meg. Azoknak, akik – babusgatóan – sietnének azt válaszolni, hogy az amerikai hivatalosságnak nem kellett a Moldovai Köztársaságot is megemlítenie, mert „határállamokról” beszélt, azt lehet válaszolni, hogy:

a) nem értik túl jól a washingtoni diskurzus szimbolisztikáját, amelyben az explicit vagy implicit hivatkozás óriási jelentőségű az olyan kis államok esetében, mint a Moldovai Köztársaság és

b) Wess Mitchell üzenetében nem stricto sensu módon van szó határállamokról, vagyis olyanokról, melyek elválasztják a Keletet a Nyugattól és közös határuk van a Nyugattal és Oroszországgal is, hiszen ha ez így lenne, akkor semmilyen logikája nem lenne Grúzia megemlítésének, melynek semmilyen közös határa sincs a nyugati térséggel.

Következésképpen rögzíteni kell, hogy a Moldovai Köztársaság stratégiai szempontból – gyakorlatilag – irrelevánssá válik Amerika számára, olyan szereplővé, melyre nem alapozhat, mely már nem számít. Végső soron ez azt is jelentheti, hogy bármikor meg is szabadulhat tőle.

Románia stratégiai tévedései. Trianoni euroképviselők

* Románia nyilvánvaló védekezésben van egy olyan Orbán Viktorral és Magyarországgal szemben, melyet – úgy tűnik – már semmi és senki sem állíthat meg. Bukarest az engedmények politikáját és azt választotta, hogy nem szembesíti tettei következményeivel Budapestet, úgy ítélve meg, hogy ha hagyja Orbán Viktort nyomást gyakorolni és szakaszgyőzelmeket aratni, akkor a provokálási szomját enyhítve majd lecsillapodik. Meddig hajlandó Bukarest elmenni az „appeasament” (békülékeny) politikában, miközben Budapest Bukaresttel szemben „containment” (elrekesztési) politikát folytat? Bukarest távlattalansága és holtpontra kerülése még nyilvánvalóbbá válik Wess Mitchell beszéde után, aki kimondta azt, amit a hivatalos Románia sohasem mert megtenni, nevezetesen, hogy Magyarország sebezhető pontot képvisel az EU és az amerikai stratégiai projektek számára. Miután az erre leghivatottabb amerikai hivatalosság kimondta, megteszi majd valaki Bukarestben is?

* Vegyük, például, a paksi atomerőmű projektjét, melyről – magányosan és eredménytelenül – már több mint három éve írunk. Az orosz–magyar projekt alig 120 kilométerre van Temesvártól (légvonalban Paks 206,4 kilométerre van Temesvártól – a szerk.). A Roszatomos oroszok – ez a Gazprom megfelelője a nukleáris energiában – két új orosz reaktort hoznak ide, mely megkétszerezi a Románia nyugati részére leselkedő stratégiai és környezeti veszélyt, a román hatóságok pedig nemcsak elhanyagolják ezt az aspektust, de éppenséggel tudatosan tolják a nevetségesség felé. Románia egy senki által sem értett logika alapján volt az az ország, mely harcolt a bulgáriai orosz erőmű által képviselt veszély ellen, de Magyarország esetében semmibe veszi ugyanezt a kockázatot. Miért volt nagyobb a nukleáris veszély a Dunától délre, mint az ország nyugati részében? A romániai környezetvédelmi minisztérium milyen megfontolásból engedélyezte félig-meddig titokban, valódi közvita nélkül ezt a projektet (egyetlen, be nem jelentett ülés volt, de Nagyváradon, nem Temesváron vagy Aradon)? Senki sem kommentált és senki sem helyezte Európa és a NATO stratégiai térképére Magyarország gesztusát, ahogy azt kellett volna, passzivitásával és reakcióhiányával nevetséges szereplővé változtatva Bukarestet.

* Wess Mitchell minapi figyelmeztetése rendkívül fontos és stratégiai jelentőségű, eddig ez a legjobban artikulált amerikai üzenet. Itt már nem Orbán Viktor személyéről vagy szeszélyeiről van szó, hanem arról a meghibásodásról, amit Magyarország okoz egy olyan biztonsági architektúrában, mely egy egyértelmű és világosan kifejezett szempontból érdekli Amerikát.

Magyarország pedig nem tesz egyebet, mint nyíltan szembe megy ezzel a stratégiával.

* Ha továbbra is fennmarad Bukarest hallgatása e témában, egy példátlan magyar offenzíva közepette, Románia többet puskáz el, mint a kétoldalú kapcsolatát Magyarországgal. Semmibe venni a legjobb Budapesttel szembeni elemzési, értékelési és reakciókeretet – mely keretet az amerikai stratégiai partner nyújt nekünk! – bűnös felelőtlenségről és/vagy szakmaiatlanságról árulkodik. Egy lázadó, agresszív és mértéktelen Magyarországnak a Wess Mitchell által körvonalazott keretet felhasználva kell országos és nemzetközi szinten választ adni, mely nemcsak stratégiai fogódzót nyújt Romániának, hanem támogatást is a Magyarországgal kapcsolatos stratégiai kommunikációban.

* És még ha meg is próbáljuk szőnyeg alá dugni a magyar ügyet, mint a macska, ez nem jelenti azt, hogy nem bűzlik. Ami most történik, a jelzések, reakciók, geo-ökonómiai stratégiai projektek sokasága, csak azok az elemek, melyek egy máris kivédhetetlenné váló offenzívát fognak körvonalazni. Románia drámája nem csak abban áll, hogy a külpolitikai projektjének kezelésére hivatott jelenlegi döntéshozó csapat teljesen alkalmatlan, de abban is, hogy semmilyen politikai irányból sem sejlik egyetlen olyan projekt sem, mely azt üzenhetné a románoknak, hogy adott esetben valaki képes lenne ebben az ügyben felépíteni egy hatékony és intelligens stratégiai reakciót. Egyöntetű a kudarc: egyetlen politikai párt sem karolja fel a témát, egyetlen politikus sem áll ki igazán mellette – legfeljebb magánemberként, de nem pártprojektként –, egy RMDSZ-szel kapcsolatos lehetséges (és remélt) erkölcstelen játék nevében. Hogyan vethetné valaki a jelenlegi kormány szemére, hogy cinkosan és ocsmányul viselkedik a Magyarországgal űzött játékban, amikor az illető kész pont ugyanúgy viselkedni, ha – valaha – abba a helyzetbe kerül?

Hogyan zavarhatná meg az RMDSZ-t és budapesti főnökeit, ha azt reméli, hogy valaha kormányzati partnerei lesznek?

Valójában ez a román politikai rendszer legmélyrehatóbb kudarcának kifejeződése a Centenárium évében.

* Mi a teendő? Úgy tűnik, rövidtávú megoldások nincsenek, és ez egyre nyilvánvalóbb, ha nem másból, akkor a Wess Mitchell beszédére eddig született nyilvános reakciókból. De, ha Magyarországról van szó, legalább egy nép felől jövő figyelmeztetést meg lehetne kísérelni a legközelebbi választásokon: az európai parlamenti választáson. Az nyilvánvaló, hogy a fontos európai intézmény karosszékeiben ülő romániai parlamenti képviselők semmilyen jelentős dolgot nem fognak ott tenni – ahogy eddig sem tettek – és amúgy sem hagynak majd maguk után semmilyen nyomot. Ritka kivételektől eltekintve, ők is inkább csak magánemberként és nem politikai csoport szintjén tevékenykedtek, szinte nulla volt a befolyásuk, vagy jelentőségük Románia szempontjából. Bizonyíték? Egyetlen egy, a megemlíthető sok közül: a Centenárium! Hallottak akár egyetlen nagy eseményről is, melyet ebből az alkalomból szerveztek volna a román európai parlamenti képviselők és visszhangot váltott volna ki az impozáns európai intézmény szintjén? Nyilvánvalóan nem. És ha e témában nem sikerült semmit elérniük, akkor miért sikerülne más témákban? E szemszögből nézve a kampányban általuk felhozott politikai, gazdasági, szociális és más típusú ígéretek vegytiszta absztrakciók, „üres szavak” lesznek, melyek „szépen hangzanak” majd Brüsszelből vagy Strasbourgból. Ezért egy konkrétabb kritériummal kellene próbálkozni.

A Románia által odaküldött európai képviselők a… Trianoni Centenárium európai parlamenti képviselői lesznek!

E szemszögből nézve létfontosságúvá válik a stratégiai feladatuk, főleg a jelenlegi fejlemények ismeretében. Arra kényszerülnek majd, talán, többek között egy olyan bukaresti politikai osztály miatt, mely 2018-ban semmit sem bizonyított a Centenárium témájában, hogy kompenzáljanak egy esetleges nemzetközi konfrontációban, melynek az Európai Parlamentben (is) visszhangja lesz. Az erdélyi közvélemény számára, de nemcsak nekik, a legkonkrétabb, legkönnyebb értékelhető, legfontosabb rövidtávú stratégiai kritérium az lesz, hogy miként lesznek képesek válaszolni Budapest provokációira a potenciális európai parlamenti képviselők! Mit tudnak a témáról? Milyen elképzeléseik vannak? Milyen előrelátási képességük? Vagyis képesek felfogni valamit a magyar ügyből, képesek előrelátni, összefogni, visszavágni, ha a helyzet megkívánja, az Európai Parlament szintjén? Képesek azt közvetíteni a románok felé, hogy adott esetben számíthatnak rájuk az elkövetkező években, legalább ebben a témában? Ez lenne az a kritérium, amely alapján a választók értékelhetnék a pártok listáit. Ezzel, tekintettel a román európai képviselők korábbi kvázi nulla teljesítményére, értelmet kaphatna az európai parlamenti kampány alatti vita. És talán sikerül majd párbeszédet folytatni a Romániát érintő stratégiai fontosságú témákról.

* Ami pedig a Moldovai Köztársaságot illeti, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy:

a) mi értelme van egy olyan stratégiai partnerségnek, melyet csak Románia támogat,

pénzzel, politikai segítséggel, gazdasági és mindenféle segítséggel, tekintettel arra, hogy Kisjenő törölte programjából az EU-hoz való csatlakozás gondolatát? A stratégiai végeredmény nélkül maradt kapcsolat a Moldovai Köztársasággal egy olyan hörcsög nevetséges képét idézi fel, amelyik kábán rohan egy mókuskerékben; b) az EU-integrációs politika Kisjenő általi feladása, a „román nyelv” alkotmányba emelésének megtagadása, a negyedik, „Moldova-párti” útra lépés csak a mértékét adják meg Bukarest vak és süket politikájának, mely elvesztette bármiféle identitárius érdeki színét és mely csakis odavezethetett, ahol most vagyunk. Ilyen körülmények között ki vállalja magára a román államnak a Moldovai Köztársasággal kapcsolatos politikáját? Ki ennek szavatolója és megvalósítója? Ezek a kérdések a Magyarországgal kapcsolatos politikára is érvényesek. Ugyanazok a kérdések, ugyanazok a kudarcok, melyeket senki sem vállal magára és melyekért senki sem számol el.
 

A szerző a LARICS Szakértői Csoport tagja.


Az alcímeket a szekesztőség adta.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/28781

Beérkezett trackbackek

Túl magas az államháztartási hiány, lassítani kellene a növekedését.
Mert a polgármesteri hivatal nem fejezte be a minihőközpontok építését. Kész jégverem hatezer lakás és 40 hivatal.
Ecaterina Andronescu máris megpiszkálná az amúgy is érzékeny tankönyv-ügyet.
Emberi mulasztás áll a háttérben.
Kalandjaikról közvetlenül a hazaérkezés előtt számoltak be Főtérnek.
Földért, békéért, elvekért szállunk hadba – állítja a szakértő. A háborút addig termeljük újra, amíg a mesterséges intelligencia ki nem irtja. Vagy mi egymást.
Románia teljesen elszigetelődött Európában, mert a bukaresti kormányt senki nem veszi komolyan, okkal.
Az előrejelzések alapján emberbarátabb időre nem nagyon lehet számítani egyelőre.
Huszonkét hónap alatt három miniszterelnök és több mint 70 miniszter – ezt tudja felmutatni a 2016-os parlamenti választások óta a kormánykoalíció.
A Sepsi OSK meg a Csíkszerda focicsapata kidugta a fejét a fűből? Lecsapni! Nemzetbiztonsági ügy. Ja, és Orbán Viktor pénzeli? Árulás!
Mit nyer és mit veszít Románia a Budapesttel kötött szövetséggel? Sokat nem, mondják az elemzők. Mert Romániában, ugye, nem Orbán Viktor a miniszterelnök.
Az észtek athéni sikerének is köszönhetően második lett Nemzetek Ligája-csoportjában a magyar futball-válogatott.
Több ezren mentek el a székely nagygyűlésre.
Flashmobbal reklámozták a plázában a kolozsvári néptánctalálkozót. VIDEÓval.