A magyar és a román hírszerzés is vastagon benne lehetett egy volt RMDSZ-es politikus korrupciós ügyében hozott ítéletben

Egy másik vádlott szerint a két titkosszolgálat vette rá, hogy Kiss Sándor, a Bihar megyei önkormányzat korábbi elnöke ellen valljon.
Hirdetés

Kimondottan érdekes tanúvallomást tett a Kiss Sándort, a Bihar megyei önkormányzat volt RMDSZ-es elnökét érintő korrupciós ügyben az egyik vádlott: állítása szerint a magyar és a román titkosszolgálat, valamint az országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) unszolására vallott Kiss ellen.

Bojtor Vilmos László a nagyváradi táblabíróságon azt állította: a DNA egyik ügyésze és egy rendőrfelügyelő még azt ígérte neki, hogy amennyiben terhelő vallomást tesz Kiss ellen, legfeljebb felfüggesztett szabadságvesztésre ítélik.

Bojtor ugyan nem ismerte el a bűnösségét, de elfogadta a vádalkut, miután

mind a DNA, mind a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), mind a magyar hírszerzés arról biztosította, hogy minden rendben lesz.

Bojtor elmondása szerint az ügyészségnek semmilyen érdemi bizonyítékuk nem volt Kiss ellen, csak „összefércelt” dolgok, a Nagyváradhoz tartozó Biharpüspöki egyik ismert vendéglőjében lezajlott találkozón meggyőzték, hogy „minden oké” lesz.

Ő már csak azért is hitt nekik, mert akkoriban Kiss és az ügy egy másik vádlottja, Beniamin Rus építési vállalkozó is előzetes letartóztatásban ült, vagyonukat pedig zár alá helyezték, őt azonban „békén hagyták”.

A bíróság azonban másként gondolta:

az idén júniusban meghozott alapfokú ítéletben hat év szabadságvesztésre ítélték.

Hirdetés

Mint megírtuk, Kiss Sándort nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, miután négy pénzmosási ügyben, hivatali visszaélésben, csúszópénz elfogadásában és befolyással üzérkedésben találta bűnösnek a törvényszék.

Az ügyészek megállapították: összesen 8,6 millió eurós kárt okoztak a Bihar megyei önkormányzatnak, ezért Kiss Sándort 5,5 millió euró, Beneamin Rust, a Selina cég vezetőjét pedig 3 millió euró kártérítés kifizetésére kötelezik. Utóbbi négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Bojtor Vilmos László hat évet kapott.

A vádirat szerint 2003 és 2008 között a vádlottak – az azóta elhunyt Mudura Sándor üzletemberrel együtt – kiterjedt pénzügyi mechanizmusokat működtettek, amelyek révén több mint négymillió eurós illetéktelen haszonra tettek szert. Kiss Sándor emellett két telekeladási ügylet révén több mint hatmillió euróval károsította meg a Bihar Megyei Tanácsot – állítják az ügyészek.

Kiss Sándor a politika révén lett tévészerelőből az egyik legbefolyásosabb személy Bihar megyében. Olyan nemzetközi üzleti kapcsolatokat épített ki, melyeket saját vagyonának gyarapítására használt elöljáróként.

 

Hirdetés