Álmában lőtte le kisfiát a féltékeny rendőr, majd magával is végzett

Argeş megyében történt a szörnyű eset, a rendőr épp túl volt egy váláson.
Hirdetés

Álmában lőtte le három éves kisfiát az az Argeş megyei rendőr, aki ezt követően magával is végzett Piteşti városában. Az ügy hátterében az állhat, hogy épp a napokban mondták ki a válását – derült ki vasárnap.

A rendőr és kisfia holttestére még szombaton bukkant rá a rendőr és fia holttestére. A házban emellett búcsúlevelet is találtak, amelyben a 29 éves férfi – aki a megyei rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni osztályán dolgozott – megindokolta a tettét.

A nyomozáshoz közel álló források szerint a rendőr féltékeny volt, ugyanis úgy tudta, hogy elvált felesége máris új partnert talált magának – ráadásul ugyancsak egy rendőrt.

A rendőr ellen korábban nem zajlott fegyelmi eljárás, januárban esett át pszichológiai testen, amelyen szolgálatra alkalmasnak nyilvánították.

A gyereket egyébként éppen a volt feleség vittel el szombaton a férfihoz. A rendőrséget a nő értesítette, miután volt férje nem válaszolt a telefonhívásokra.

Hirdetés