Az Aranykakas udvara egy korábbi Vásárhelyi Forgatag idején | Fotó: Vásárhelyi Forgatag
Aranytojást tojik-e?
Timi
2018. október 16. kedd, 21:41
A tulajdonos azt ígéri, Erdély legszebb terasza fog működni a majdani szálloda udvarán.

A Maros a megyei környezetvédelmi ügynökség honlapján már elérhetőek az Aranykakas felújítási tervei, melyek nagyszabású munkálatokat sejtetnek. Az épületben egy 12 szobás szállodát és egy éttermet, udvarán pedig egy fedett színpadot és teraszt alakítanak ki. Egy új, 250 férőhelyes rendezvényterem és egy zöld terasz felépítése szintén a tervek között szerepel. Új kerítéseket állítanak fel, a bejárat a Sörház (Sinaia) utca felől lesz – írja a Székelyhon.

A ma romos állapotban lévő ingatlant Bürger Albert sörgyáros családja számára építette egy régi fogadó helyén. A második világháborút követően államosították, majd raktárépületként használták. 1972-ben egy baromfitenyésztő vállalat hozta létre benne az elegáns Aranykakas vendéglőt.

A ház a 2000-es évek elejére a Romarta SA nevű cég tulajdonába került, ez idő alatt az épület teljesen elhanyagolódott, míg a marosvásárhelyi Romur vállalat meg nem vásárolta. A marosvásárhelyiek a Vásárhelyi Forgatag idején, a Szféra – Kortárs Művészeti Műhely alkalmával vehették ideiglenesen újra a birtokukba az ingatlan udvarát, és győződhettek meg arról, hogy milyen nyomot hagyott az idő vasfoga az épületben.

A mostani tulajdonos azt ígéri, Erdély legszebb terasza fog működni az Aranykakas udvarán.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/28524
Mi sem ezt tapasztaltuk tegnap este a 30-ason.
És ez felszínre is bukkan, amikor nem patrióták végzik egy-egy épület külső homlokzatának felújítását. És tessék, le se fújta senki trikolór festékkel!
Tiltsák be ezt a románellenes blaszfémiát! Így rikolt egy patrióta társaság a centenárium évében. Ja, ez nem a Times New Roman.
Romániában jelenleg az tud igazi politikai karriert csinálni, aki (plagizált) papírral igazolja, hogy hülye.
Hirtelen, 64 éves korában távozott.
Persze, közben folyik a diplomáciai keringőzés. Meg az iszapbirkózás. Meg a centenáriumi patriotizmus.
Építik ezerrel a karácsonyi vásárt, deszkák és szalagok között lehet csak lavírozni.
A jogállamiság helyzetéről szól a kemény bírálat.
A 20 éves férfi beismerte és bánja a késelést és a gázolásokat. Jobb most neki a fogdában, a családját már fenyegetik.
És ha már uszítanak, nem aprózzák el: 1848. március 15-ét a románok lemészárlásának kezdő dátumaként említik a derék patrióták.
A háromszéki politikusok most ezzel próbálkoznak.
Iohannis ország-világ előtt bejelenti, hogy nem vagyunk felkészülve az EU-elnökségre, mire Dragnea újrajátssza A megtalált bőrönd című bohózatot.
Ha már a jelenlegi miniszternek nemigen akaródzik kakaskodni a mioritikus szemétdombon.
Nem mindenki örült a szokatlan simogatásnak.