A halál szívecskét küld a Facebookon élőző sofőröknek a belügyminisztérium bejegyzésében

Ezzel próbálják észhez téríteni a gépkocsivezetőket, akik élő bejelentkezéssel menőznek a közösségi oldalon.
Hirdetés

A román belügyminisztériumnak is feltűnt az új őrület, amely a Facebookon hódít, és az elmúlt héten is több halálos áldozatot követelt. A tárca szokatlan hangvételű Facebook-bejegyzésében arra kéri a sofőröket, hogy vezetés közben ne élőzzenek, míg a felhasználókat arra ösztönzik , hogy azonnal jelezzék a hatóságoknak a Facebookon, ha a Facebookon aktív sofőrt látnak.

„Jó emberek, ne élőzzetek a volánnál! Értsétek meg, hogy semmivel sem vagytok menőbbek, ha vezetés közben filmeztek. Nemcsak a saját, hanem a forgalom többi résztvevőinek az életét is  veszélyeztetitek. A felvétel jó eséllyel bekerül a híradókba, ahol rólatok már csak múlt időben beszélnek majd. Állítsátok meg ezt az őrületet, mely eddig is sok áldozatot követelt!” – áll a bejegyzésben. Egy fotómontázst is csatoltak a bejegyzéshez: ezen a halál szívecskét küld az élő közvetítést indított sofőrnek, és afelől érdeklődik, meddig marad az illető élőben.

Az elmúlt héten kétszer is igazolta az élet azt a friss felmérést, mely szerint tíz romániai sofőrből kettő facebookozik vezetés közben, ugyanis két halálos kimenetelű, élőben közvetített baleset is történt a romániai közutakon.

Hirdetés