Szeretne RMDSZ-elnök lenni? Itt van a nagy alkalom

Februárban derül ki, ki lesz, ha lesz, Kelemen Hunor utódja a szövetség élén.
Hirdetés

Jövő év februárjában választ új elnököt az RMDSZ, ekkor tartják ugyanis a szövetség 14. tisztújító kongresszusát, valószínűleg Kolozsváron. Erről szombaton, Csíkszeredában határozott a szövetség miniparlamentjének is nevezett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). A nagy eseményt kongresszusi biztosi minőségben Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök készíti elő. Azoknak, akik jelöltetni szeretnék magukat a tisztségre, az SZKT által elfogadott ütemterv szerint

január 8-án kell nyilatkozniuk jelöltségük elfogadásáról és iktatniuk a támogató aláírásokat.

Kelemen Hunor – aki 2011 óta áll a szövetség élén – újságírói kérdésre elmondta: a többi lehetséges jelölttel egy időben, a téli időszakban jelenti be, hogy indul-e egy következő mandátumért.

Az RMDSZ nemcsak tisztújításra, hanem az európai parlamenti választásokra is készül, miniparlamentje a képviselő-jelöltek kiválasztásáról is ütemtervet fogadott el. Eszerint

a tulipán jele alatt csak olyan jelölt indulhat, aki tagja az RMDSZ-nek,

elfogadja a szövetség feltételeit és élvezi legalább egy területi, társult szervezet, vagy platform támogatását. A rangsort a Szövetség Állandó Tanácsa (SZÁT) készíti el.

Hirdetés

Kelemen Hunor az MTI azon kérdésére, hogy tervez-e valamiféle magyar összefogást az EP-választásokon, kitérő választ adott. „Én együttműködés-párti vagyok, a véleményem nem változott. A 2014-es megoldást szerintem meg lehet ismételni, ennek az akadályát nem látom, de mindent a maga idejében, ma még korai erről beszélni” – mondta az RMDSZ elnöke. Emlékeztetett, hogy 2014-ben a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjei is szerepeltek az RMDSZ jelöltlistáján. Ebből alakult ki a 2016-os parlamenti választásokon tapasztalt együttműködés, melynek eredményeképp az MPP két jelöltje is képviselői mandátumhoz jutott.

Az RMDSZ elnöke a szövetség prioritásairól szólva a román sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a kormánynak novemberben jóvá kell hagynia a költségvetés-kiegészítést és pótolni a kis községek szintjén keletkezett pénzhiányt. A PSD–ALDE-koalíciónak is odaszúrt kijelentve: akadoznak a beruházások, anélkül pedig nem fenntartható a gazdasági növekedés, holott az lenne a cél.

Hirdetés