Durva: hárompercenként kivándorolt egy román állampolgár tavaly

Naponta 600 hazánkfia hagyta el az országot.
Hirdetés

2008 óta tavaly volt a legmagasabb a kivándorlás aránya, az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint 2017-ben 219.327 román állampolgár hagyta el az országot. A számítások szerint ez azt jelenti, hogy naponta mintegy 600-an lépték át hosszabb időre vagy akár véglegesen az országhatárt.

Az emigrálók többsége a fiatal korosztályból kerül ki, 17 százalékuk 25-29 év közötti, míg 14,5 százalékuk ennél is fiatalabb, 20-24 éves, számolt be az Edupedu.ro portál. A romániai kivándorlást illetően eltérő adatokat közölnek az európai és a hazai hivatalos szervek, az Eurostat szerint 1990 óta 3 millióra tehető a kivándorolt hazánkfia száma, a Világbank szerint ez akár az 5 milliót is elérheti.

Abban azonban mindenki egyetért, hogy az Európai Unióba érkező migránsok tekintetében Románia a hetedik a kibocsátó országok listáján, ha az abszolút számokat nézzük, azonban ha a relatív (az ország lakosságához viszonyított) számokat figyeljük, az előkelő első helyre kerül, derül ki egy, a témában végzett jelentésből.

Ez a jelenség különböző aspektusaira is rámutat, például arra, hogy az ország különböző régióiban más-más célország a népszerű. Az ország keleti részéről esősorban Olaszországba távoznak a külföldi megélhetést keresők, a nyugati megyék ezzel szemben az itteni magyar, szász és sváb közösségek miatt Magyarországot és Németországot részesítik előnyben.

A jelentés (2016-os adatok alapján) Olaszországot jelöli meg a legtöbb román kivándorló új hazájaként, az emigráltak 47 százaléka él itt, ezt Spanyolország (22%), Németország (6%) és Nagy-Britannia (6%)követi a sorban.

Hirdetés