Fontos fejlemény: kiderülhet, hogy a SRI miért szimatolt oly lelkesen Horváth Anna körül

Feloldhatják a volt kolozsvári magyar alpolgármester megfigyelésének a titkosságát.
Hirdetés

A legfelsőbb bíróság kezdeményezte a volt kolozsvári alpolgármester nemzetbiztonsági okokból végzett megfigyelése titkosításának a feloldását abban a perben, melyet befolyással való üzérkedés és pénzmosás vádjával indított ellene a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Az MTI tájékoztatása szerint a legfelsőbb bíróság szerda este közölte honlapján döntéseit azokkal a kérésekkel kapcsolatban, amelyeket a vádlottak a másodfokú eljárás elindításakor fogalmaztak meg. A bíróság részben jóváhagyta, részben elutasította ezeket a kéréseket. A bírák egyhangú döntésével a bíróság elfogadta, hogy kezdeményezze a Horváth Anna ellen 2016 februárjában elrendelt nemzetbiztonsági megfigyelés titkosságának a teljes feloldását.

Elfogadta ugyanakkor, hogy szakértővel vizsgáltassák meg annak a lehallgatott beszélgetésnek a hangfelvételét, melyre a vád épül, valamint azt is, hogy készüljön új román fordítás a beszélgetésről. A legfelsőbb bíróság a védelem egy tanújának és Horváth Annának az újbóli meghallgatását is jóváhagyta. Elutasították viszont a bírák a vád alapját képező hangfelvétel újbóli nyilvános meghallgatását, a vádhatóság által használt fordítás készítőjének és további tanúknak a meghallgatását, valamint annak a megvizsgálását, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) beavatkozott-e az eljárásba a vádemelés után. A legfelsőbb bíróság a védelem olyan kéréseit hagyta jóvá, amelyeket az alapfokon eljáró kolozsvári Táblabíróság elutasított.  

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) 2016 októberében rendelt el nyomozást Horváth Anna ellen. Amint a bíróságra 2016 decemberében benyújtott vádiratból kiderült: Horváth Annát nemzetbiztonsági okokból több hónapon át megfigyelte a SRI, és ennek során hallgatták le egy olyan kávéházi beszélgetését, amelyet Fodor Zsolt üzletemberrel folytatott. A vádirat szerint az alpolgármester hatvan fesztiválbérletet fogadott el a 2016. júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára, cserében pedig megsürgette egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását. Az elsőfokú eljárásban a kolozsvári Táblabíróság márciusban két év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a volt alpolgármestert, aki 2017 tavasza óta kolozsvári tanácsos, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökeke. 

 

Hirdetés