MOGYE-ügy: tüntetéssel indította a tanévet a jövőjét féltő magyar tagozat

A diákok és az oktatók közösen tiltakoztak az egyetemegyesítés ellen.
Hirdetés

Újabb keserű hangulatú tanévnyitót tartott a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata hétfőn délután a Vártemplomban, ahol hagyományosan ökumenikus istentiszteletet tartottak a diákok és a pedagógusok részvételével.

A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség Facebook-os bejegyzése szerint a szentmise után az ünnepség résztvevő az egyetem főépülete elé vonultak, ahol gyertyagyújtással tiltakoztak a MOGYE és Petru Maior Egyetem egyesítése ellen. A bejegyzés szerint „a bizalom érzése töltötte meg a templomot és a város utcáit a résztvevők összetartásának láttán”.

Mint arról beszámoltunk, a MOGYE választott és kinevezett magyar tisztségviselői a múlt héten bejelentették: felfüggesztik vezető tisztségeik betöltését és nem vettek részt az intézmény szenátusának tanévkezdés előtti ülésén sem az ellen tiltakozva, hogy a kormány már a most kezdődő tanévtől egyesítette a MOGYE-t és a Petru Maior Egyetemet, és létrehozta a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológai Egyetemet (MOGYTTE).

Hirdetés

Az egyetemegyesítés folytán ugyanis a magyarok részaránya tovább csökkent a döntéshozó testületekben, és a többség még inkább megengedheti magának, hogy lesöpörje az asztalról a magyar tagozat kéréseit. A magyar tagozat vezetőtanácsának múlt csütörtöki közleménye szerint a magyar vezetők mindaddig nem töltik be a tisztségeiket, amíg nem születik a magyar nyelvű oktatás jövőjét hosszú távon biztosító, megnyugtató döntés. Ugyanakkor további tiltakozó akciókat helyeztek kilátásba.

Az RMDSZ egyébként többek között azért követelte Valentin Popa oktatási miniszter leváltását, mert a tárcavezető a magyar érdekképviselettel és a magyar oktatásért felelős államtitkárral való egyeztetés nélkül döntött az egyetemegyesítés elismeréséről.  

Hirdetés