A Görgényi-havasokban kötött ki nyolc hőlégballon

Egy erősebb légáramlat rendesen megkavarta a vármezői parádé programját.
Hirdetés

A nyárádmenti Vármezőn évente megszervezett hőlégballon-fesztivál idei rajtja különösen izgalmasra sikeredett, miután pénteken egy erősebb légáramlat nyolc léggömböt a Görgényi-havasok irányába sodort. A news.ro szerint összesen 32,többnyire külföldi résztvevő volt a fedélzeteken, a Mediafax viszont 25 román és magyar hőlégballonozóról tud. 

A csapatok a nehezen megközelíthető hegyvidéki terepen voltak kénytelenek leszállást végrehajtani, szerencsére senki nem sérült meg, de a felkutatásukra a hegyimentők segítségét kellett kérni. A mentőakcióra hat hegyimentő két terepjáróval és egy quaddal indult el, de  nehezen megközelíthető terepről lévén szó, végül gyalogosan kutatták fel a csapatokat. 

Két csapat helyzetét a GPS-jel segítségével mérték be, majd egyesével az összes csapatot sikerült megtalálni. A hegyimentők a szervezőkkel közösen segítettek a felszerelés összeszedésében is.

A parádén összesen 19 romániai és külföldi csapat vesz részt. 

 

Hirdetés