A gazdaság kötélen táncol a csapda felé, a kétbalkezesség terhe alatt (INTERJÚ)

Már a kormány épületén üldögélő verebek is azt csiripelik: dübörög a román gazdaság. Csak nehogy a szakadék fele száguldjon.
Hirdetés

Romániát az a veszély fenyegeti, hogy beleragad az átlagjövedelem csapdájába. Ez azt jelenti, hogy akármennyit fektetünk be egy elavult gazdasági struktúrába, a jövedelmek nem tudnak átlépni egy felső határértéket. Márpedig a jelenlegi struktúra alapján a jövedelmek bármiféle növekedése azonnali hátrányos következményekkel jár, a gazdasági növekedést pedig exportáljuk, figyelmeztet Mircea Coşea egyetemi tanár.

Coşea professzor az interjúban úgy értékelte, hogy bár a számok makrogazdasági szempontból jól mutatnak,

a gazdaság bizonytalanul egyensúlyozva jár kötéltáncot.

Az infláció elsősorban strukturális és pszichológiai, Románia pedig bizalmatlansági válságba került. A munkaerő passzív, képtelen felfogni, hogy az egyéni haszon az ország általános hasznától függ.

Mircea Coşea úgy véli, hogy Románia számára rendkívül fontossá válik a hazai források felhasználására vonatkozó politika, ezeket pedig nem politikai támogatási ígéretekért, hanem beruházásokért kell átadni. „Ne a bányajáradékból kérjünk néhány nagyobb falatot, ahogy most az offshore-törvényről tárgyalnak, hanem azt, hogy újítsák fel a technológiánk, korszerűsítsenek bennünket”.

Riporter: A gazdaság papíron és a kormányon lévők nyilatkozataiban jól néz ki, sőt dübörög. A valóságban is így van?

Mircea Coşea: Makrogazdaságilag, a számok szintjén a dolgok egyáltalán nem állnak rosszul, és itt komoly elemzésekre alapozok. Gazdasági növekedésünk van, nőnek a jövedelmek. A Szociáldemokrata Párt (PSD)

olyan gazdasági modellel kísérletezik, melyben a jövedelmek növelésével akarja kikényszeríteni a fejlődést,

azt remélve, hogy azok majd serkenteni fogják a termelést, a befektetéseket és így tovább.

Ha jellemeznem kellene a gazdaságot, azt mondanám, hogy ez egy kötéltánc. Bizonytalan egyensúlyozással.

Miért?

Mert ennek a gazdasági növekedésnek, mivel fogyasztáson alapul, mára már el kellett volna érnie a gazdaság átszervezését. A jelenlegi struktúra alapján bármilyen jövedelemnövekedésnek azonnali negatív következményei vannak: kiegyensúlyozatlanná válik a folyó fizetési mérleg, az infláció, a kamatok és a ROBOR.

Mindaz, amit Románia a megnövelt jövedelmek alapján fogyaszt, olyan gazdasági növekedés, melyet azoknak exportálunk, akik az általunk elfogyasztott árukat küldik, mert mi nem vagyunk képesek eleget termelni Romániában.

Van egy több százszor említett példa, újra elmondom, mert abszolút szégyen:

búzát exportálunk és fagyasztott kenyértésztát importálunk.

Ez mutatja a fogyasztási javakat előállító iparunk erejét! Az általunk elfogyasztott termékek 70 százaléka importból származik. És mivel bármely család mérlegében az élelmiszerek elérik a költségvetés 40-45 százalékát, bármilyen jövedelemnövelés ekkora aránnyal növeli az importból történő fogyasztást is.

És miként kellene közbelépni?

Egy új kormányzási mentalitással, mely a hazai termelők serkentésével párhuzamossá tenné a jövedelmek és a hazai termelés növekedését.

A jövedelmek növeléséről beszélt. De a vásárlóerő is nőtt, vagy ellenkezőleg, csökkent, tekintettel az inflációra?

Elmondtam, hogy bármilyen jövedelemnövekedés, melynek nincs fedezete a hazai termelésben, inflációhoz vezet, mely a vásárlóerő csökkenését eredményezheti. Egyelőre, a statisztika szerint, 1 százaléknál kisebb a vásárlóerő csökkenése.
De nagyon fontos a trend és a jövedelemnövekedés pozitív hatásának eltörléséig terjedhető csökkenésre számíthatunk az infláció, a kamatok, az adók és a járulékok és a többi hasonló növekedésének következtében.

A fogyasztás máris csökkenni kezdett, mert az infláció, a magasabb helyi adók fékezik,

és még ezután következik a gáz, az energia árának növekedése. Nyáron enyhülnie kellett volna az inflációnak, ha nagyon jó lett volna a hazai zöldség- és gyümölcstermés, de az időjárás miatt nem volt az, másodsorban azért sem, mert a verseny felügyeletével és kijavításával foglalkozó állami intézmények nem tették a dolgukat.

Így aztán nagyon sok ár kizárólag egy pszichológiai hatás miatt növekedett: egy olyan bizonyos kockázattal járó helyzetben, mint amilyen Románia esete, a termelők és különösen az eladók óvatosságból árat emelnek.

Nálunk a legnagyobb az élelmiszerek és a háztartási termékek szuper- és hipermarket típusú nagy hálózatokon keresztüli értékesítése, amelyek esetében bizonyossággal felmerül a versenytörvények hálózatok közötti megállapodásokkal történő megsértése, amit a hatóságoknak ki kellene vizsgálniuk. Következni fog a húsár növekedése, különösen a sertéshúsé, a sertéspestis miatt. Tehát az infláció elsősorban strukturális és pszichológiai.

Egy másik engem aggasztó elem az, hogy Románia bizalmatlansági válságba került.

Vagyis?

Románia gazdasága sem a külföldiek, sem a románok számára nem nyújt garanciákat arra, hogy a jövőben jól fog alakulni. A lakosság nagy része, a statisztikák szerint, úgy véli, hogy Románia rossz irányba halad.

Tehát: bizalomhiány és ebből fakadóan a motiváció elvesztése és kétbalkezes típusú, szigorúan csak a bérért folytatott tevékenység, másrészt az emigrálás. Továbbra is sokan távoznak, még a magasabb bérek ellenére is, mert nem biztosak a jövőjükben.

A – szerintem – politikai kultúra legalsó szintjére süllyedt politikai harc nagyon sok rosszat tesz a PSD részéről is, a kormány részéről is, az államfő részéről is, a Parlament részéről is. Mindnyájan örökös összecsapássá változtatták tevékenységüket, ami a gazdasági szereplők számára rendkívül kockázatossá teszi a környezetet, melyben nem tudhatják, hogy mi történik holnap, miként módosítják az adótörvényt, miként módosítják az adókat.

A munkaerő passzív, képtelen felfogni, hogy a személyes nyeresége az ország általános nyereségétől függ.

Hirdetés

A sikeresen fejlődött országok tudták, miként kell motiválni, távlatot tudtak nyújtani a társadalomnak, nekünk egy fáradt, stresszes és kedvtelen lakosságunk van, mely inkább a munka kerülésére állt rá, a kormány segítségével, mely politikai motivációk alapján osztogatja a szabadnapokat.

Az engem aggasztó harmadik elem az, hogy hosszú távon veszítünk, mert képtelenek vagyunk gazdasági stratégiai partnerséggé átalakítani a katonai stratégiai partnerséget.

És ez kinek a hibája?

A bennünket katonai szempontból fontos gyalognak tekintők csak akkor fognak hozzájárulni ennek az országnak a gazdasági stabilitásához, ha erre kényszeríti őket a politikánk.

Nem égi mannának kellene tekinteni ezt a stratégiai partnerséget,

hanem egy komoly tárgyalás alapjának ahhoz, hogy elérjük azt, amire szükségünk van.

Az EU nagy válságban van, már nem számíthatunk kizárólag rá. A saját erőink révén kell megszilárdítanunk a helyzetünket, vagyis egy olyan gazdasággal, mely nem függ ekkora mértékben a külföldtől. Képeseknek kell lennünk magunktól működni.

Az, hogy a magyaroknak több amerikai befektetésük van, mint nekünk, azt mutatja, hogy van egy nagy gondunk. Hajlamosak vagyunk úgy tekinteni magunkra, mint akiket külföldről tartanak el és ilyen a gazdaságunk is.

Románia számára rendkívül fontossá válik a hazai források felhasználásával kapcsolatos politika, azokat nem politikai támogatási ígéretekért, hanem beruházásokért cserébe kell odaadni. E téren a gázt exportáló Oroszország és az ezért technológiát, magasabb fejlettségi szintet adó Németország közötti nagy megállapodás a legfontosabb példa.

Ne a bányajáradékból kérjünk valamivel nagyobb falatokat, ahogy most az offshore-törvény vitája során történik, hanem új technológiát, korszerűsítést kell kapnunk. Az egész fegyverimportunknak, ami nem tudom, hogy milyen célt szolgál, a román ipar nagyobb részvételével kellene történnie.

A nyugdíjak és a bérek kifizethetőségével kapcsolatos a legnagyobb félelem. Tényleges veszély, hogy ezekre nem lesz pénz?

2019 végéig nem hiszem, hogy gondot okoz majd a nyugdíjak és a bérek kifizetése.

Talán lesz még itt-ott egy-egy befektetés is, de az a veszély fenyeget bennünket, hogy beleragadunk a közepes jövedelem csapdájába.

Ez azt jelenti, hogy bármennyit fektetnénk be egy elavult gazdasági struktúrába, a jövedelmek nem emelkedhetnek egy bizonyos szint fölé, mert nincs minőség által hozzáadott értékünk. Ha mi továbbra is a kézipari gazdasági struktúrát tartjuk meg, akkor bármennyit fektetnénk is be, nem fogunk előrehaladni, mert nem lesz kreatív iparunk. Megrekedünk egy legfeljebb 20 ezer dollár/fős jövedelemnél.

Olyan projektekről folyik nálunk a vita, melyek a XIX. század végéhez tartoztak: vasút és infrastruktúra. A kórházak és az iskolák a XX. század közepét jelentik. Messzebbre kell látnunk, mert különben állandóan nagy lemaradásunk lesz Európa és a világ kemény magjához képest, mely a mindenféle jellegű forrásainkért használ majd minket. És még akkor is, ha talán jobb lesz az élet Romániában, ez a lemaradás megmarad.

Ha valaki pontosan elmagyarázza majd a népnek, hogy hova kell eljutnia és mennyi idő alatt, akkor a dolgok előrehaladnak majd.

Ha egyik választásról a másikra a gazdasági provincializmushoz tartozó dolgokról fogunk vitázni, akkor ott maradunk, ahol vagyunk, talán valamivel többet eszünk majd, mint most, de sokkal rosszabbat, mint a franciák, a németek és az amerikaiak.

Azt mondta, hogy van pénz nyugdíjakra és fizetésekre. A kormány mégis arra panaszkodott, hogy pótköltségvetés híján nem tudná azokat kifizetni. Hazugság volt?

A pótköltségvetés pénzére az év elejei költségvetésben nem szereplő bér- és nyugdíjemelésre volt szükség. A számítási alaphoz a pénz megvolt. A kormánynak el kellett volna magyaráznia, hogy pótköltségvetés nélkül nem adhatja meg a megígért pótlékokat, mert amikor az év közepére tervez egy jövedelemnövelést és azt nem foglalta bele az év elején a költségvetésbe, akkor a gazdasági növekedésre és a behajtásra alapozza ennek fedezetét.

A növekedési ütemet 5 százalék fölöttire tervezték és valójában 4 százalék, tehát lyuk keletkezett. Az adatok szerint a behajtás nagyobb volt a korábbi évekhez képest, de nem annyival, hogy betömje ezt a lyukat.

Elérjük még az 5 százalékos célt?

Egyelőre nagyon bonyolult, mert a sertéspestis destabilizál bennünket, a külföldi befektetések és az európai pénzek lehívása nincsenek azon a szinten, ahol lenniük kellene.


Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Hirdetés