Nyugi: az EPP nem zárja ki a Fideszt, viszont a romániai jogállamiság helyzetét megvizsgálná

Legalábbis amíg le nem zárul a hetes cikk szerinti eljárás, addig nem akarnak szakítani.
Hirdetés

Nem eszik olyan forrón a kását az Európai Néppártban (EPP), mint azt sokan hiszik: eszük ágában sincs azonnal kitenni a Fideszt annak nyomán, hogy az Európai Parlamentben – jelentés néppárti támogatással – megszavazták a Magyarországot elmarasztaló Sargentini-jelentést. Viszont azt fölvetették, hogy korántsem csupán Magyarországot kellene vegzálni: ott van például a baloldali-liberális koalíció által kormányzott Románia is.

Joseph Daul pártelnök szerda este az informális salzburgi EU-csúcs margóján kijelentette: az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, előző héten kezdeményezett jogállamisági eljárás lezárultáig semmiképp sem zárja ki soraiból a Fideszt az EPP.

„A sajtó nem kényszeríthet Orbán Viktor kidobására. Pártunkban demokrácia és jogállamiság uralkodik, megvannak a szabályaink”

– nyilatkozott a néppárti tagállami vezetők egyeztetése előtt a francia politikus, aki a magyar miniszterelnökről azt mondta, hogy „nem könnyű eset, ezt mind tudjuk”.

Közölte, hogy az EPP meg fogja várni a hetes cikk szerinti eljárás eredményét, valamint azt, hogy az Európai Bizottság értékelje a jogállamiság magyarországi helyzetét. Leszögezte: következményeinek kell lennie annak, ha valaki nem felel meg a jogállamisági elveknek.

Hirdetés

Hozzátette,

más tagországokat is ugyanezzel a mércével kellene mérni, például a szociáldemokrata kormányzású Máltát, Romániát és Szlovákiát, amelyekben ugyancsak aggodalmakra ad okot a helyzet.

Az EPP több tagpártja a Fidesz kizárását szerette volna elérni, Daul szavai azonban világossá tették, hogy a vezetés ezt egyelőre nem akarja. Szakemberek szerint ezen nyilatkozat után szinte bizonyos, hogy a magyar kormánypárt legalábbis a jövő évi európai parlamenti választásig tagja marad a néppártnak, a jogállamisági eljárás ugyanis addig semmiképp nem fog lezárulni.

Hirdetés