Már a terápiás pónikat is lopják Romániában

A meglovasított állatok fogyatékkal élő gyermekek százain segítettek.
Hirdetés

Az eset Beszterce közelében zajlott, egy Pogyerej nevű faluban. Az egyik helybeli gazdának 20 lova és négy pónija van, többek közt két olyan pónija is, amelyeket fogyatékkal élő gyermekek terápiás kezelésére használnak. Pontosabban, volt.

Ugyanis a múlt hétvégén, a szombatról vasárnapra virradó éjszakán ismeretlen tettesek egyszerűen besétáltak az illető birtokára, elkötötték a két állatot és eltűntek velük. Valószínűleg nem tudták, hogy teljesen hiába lopják el a pónikat, értékesíteni nemigen tudják őket, ugyanis az állatok mikrocsipekkel vannak ellátva, tehát bárhol azonnal azonosítani lehet őket.

A pónik tulajdonosa feljelentést tett a rendőrségen. Az illetékesek vizsgálatot indítottak minőősített lopás vádjával, és országos körözést adtak ki a két pónira.

Az eset első ránézésre talán egy a sok tyúk- illetve lótolvajlás közül, ám a fogyatékkal élő gyermekek terápiájára szakosodott Inocenti Alapítvány besztercei fiókja a megmondhatója, hogy sok száz gyermek szenvedi meg a hétvégi lopást, a két póni ugyanis már évek óta igazi jó barátja volt az érintett gyermekeknek.

Hirdetés