Nevet változtatna Olt megye, népszavazást tartanak a témában

Kapóra jött a házasság fogalmáról szóló október 7-ei referendum.
Hirdetés

Az Olt megyei lakosoknak arra a kérdésre kell majd igennel vagy nemmel válaszolniuk a népszavazáson, egyetértenek-e azzal, hogy Olt megye neve ezentúl az Olt-Romanaţi nevet viselje, ennek megszervezésére 900 ezer lejt különített el az önkormányzat.

A jelenlegi Olt megye ugyanis két történelmi megyéből alakult ki, a volt történelmi Olt megyéből és az egykori Romanaţi megyéből, melynek székhelye Caracalon volt. Az 1930-as népszámlálás alkalmával a városi lakosság 0,5 százaléka magyarnak vallotta magát. 

Romanaţi megyét az 1950-es közigazgatási reform keretében Olt megyéhez csatolták. Marius Oprescu, az Olt megyei tanács elnöke szerint a népszavazás révén erkölcsi elégtételt kaphatnak az egykori Romanaţi megye lakosai.  

Hirdetés