Colectiv-ügy: pár honatya szerint szükség lenne megtartani az égési sérültek napját

Tényleg nem tudtuk, mi hiányzik még.
Hirdetés

Miközben Románia egyetlen, égési sérültek ellátására szakosodott kórházában évek óta embertelen állapotok uralkodnak, a fertőzésekről, gyanús halálesetekről és egyéb szörnyűségekről szóló hírekkel tele volt a sajtó az elmúlt években, vannak honatyák, akiknek a Colectiv-tragédiáról az jut eszükbe, hogy október 30-át az égési sérültek napjává kellene nyilvánítani.

Néhány szociáldemokrata (PSD-s) és egy liberális (PNL-s) parlamenti képviselő úgy döntött, törvénytervezetet nyújt be annak érdekében, hogy legyen már végre egy hivatalosan megjelölt nap, amikor az ország a szörnyű tragédiára emlékezik. A szervezést és a programok lebonyolítását egyébként az egészségügyi minisztériumra bíznák. 

Az óriási botrányt kavaró bukaresti tragédia, amely egy koncert közben következett be, összesen 65 halálos áldozatot követelt 2015. október 30-án – 27-en a helyszínen vesztették életüket, 162 sérültet pedig bukaresti kórházakba szállítottak.

A tűzvész utáni hetekben még 37-en haltak bele sérüléseikbe, illetve a kórházban szerzett fertőzésekbe. Számos orvos szerint ugyanis a megégett sérültek egy része megmenthető lett volna, ha a kórházi fertőzések megelőzése hatékonyabb lett volna. Időközben olyan sokkoló videofelvétel is napvilágot látott, miszerint az égési sérülteket kezelő bukaresti kórházban egy páciens sebében légylárvák nyüzsögnek. A tragédia az akkori Victor Ponta vezette kormány bukásához vezetett.

Egyébként a tragédia után három évvel, idén augusztusban gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt a legfőbb ügyészség vádat emelt a bukaresti Colectiv klub három tulajdonosa ellen.  

Hirdetés