Firea maximumra tolta a PSD-s belharcot: megszabadulna Dragneától

A bukaresti főpolgármester nekiment a nagyfőnöknek.
Hirdetés

Továbbra is áll a bál a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Pártban (PSD), sőt egyre intenzívebb lesz: Gabriela Firea bukaresti főpolgármester már nem csupán az augusztus 10-i csendőri erőszakért felelősnek tartott Carmen Dan belügyminiszter lemondását követeli, hanem Liviu Dragnea pártelnökét is.

Firea kedden este a román közszolgálati televízióban beszélt arról, hogy szívesen útilaput kötne Dragnea talpára.

A polgármestert arról kérdezte beszélgetőpartnere, hogy véleménye szerint Dragneának „tennie kell-e egy lépést hátra”, mire Firea azt felelte: személyes véleménye szerint igen.

„Ez csak az én álláspontom, nem beszéltem erről senkivel, nem kértem ki senkinek a beleegyezését. Vagy megváltoztatja a munkamódszerét, és lemond arról, hogy csak két-három személlyel egyeztet (akik sokszor nem is a kormány tagjai), tehát ha teljesen megváltoztatja a munkamódszerét (…), az nagyon jó lenne, de ha nem, akkor a párt számára előnyös lenne a visszavonulása, és nem is annyira a pártnak, mint amennyire az országnak” – mondta Firea, aki szerint a PSD elnöke néhány közeli emberével szokott csak konzultálni, és a párton belüli bizalmasai egyre kevesebben vannak.

A PSD alelnöke azt is felidézte, hogy a Tudose-kormány bukása után a PSD vezetőségéből is sokan csak „forrásoktól” vagy a sajtóból tudták meg, kit javasol Dragnea a kormányfői székbe, és ez szerinte nem normális.

Hirdetés

„Este még Carmen Dan asszonyt javasolta. De mivel felhívott néhány kollégát, és ők tiltakoztak, Dăncilă asszonyra váltott, a többiek viszont gyakorlatilag forrásokból tudták meg” – mondta a TVR műsorában Firea.

Hozzátette, Carmen Dan miniszterelnöki kinevezése ellen azzal érveltek pártbéli kollégái, hogy „nem lehet Teleorman megyéből az egész kormány”.

Hirdetés