Kezdődik a patikamúzeumnak otthont adó Hintz-ház felújítása

Hétvégén még fogadja a látogatókat a kolozsvári gyógyszerésztörténeti múzeum.
Hirdetés

Két évig nem lesz látogatható a kolozsvári patikamúzeum, mely a város legrégebbi gyógyszertára is egyben. Azonban nem kell aggódni, hiszen a ritka gyűjteménynek otthont adó Hintz-ház felújítását követően újra kinyitja kapuit, nyugtatta meg a közvéleményt csütörtöki közleményében az Erdélyi Történelmi Múzeum vezetősége, melyhez a patikamúzeum is tartozik.

A gyógyszerésztörténeti múzeum hétfőtől zárja be kapuit a látogatók elől, amikor elkezdődik az értékes gyűjtemény elszállítása, hogy helyét átvehessék a munkások állványai. Felix Marcu, az Erdélyi Történelmi Múzeum igazgatója szerint a bezárás előtt kivételesen hétvégén is nyitva tart a közgyűjtemény, hogy a kíváncsiak még vethessenek egy pillantást a középkori gyógyszerészeti eszközökre. Szombaton és vasárnap 10 és 16 óra között várják a látogatókat a Főtér 28. szám alá.

A múzeumnak is otthont adó Hintz-ház felújítása októberben kezdődik és két évig tart. A felújítás teljes költségeit a tulajdonos Hintz-család állja, és az egyezség szerint a korszerűsítést követően a földszinten továbbra is a patikamúzeum működik majd, hangsúlyozza a közlemény.

A Hintz-ház Wesselényi (Regele Ferdinand) utcai oldala. Fotók: Pap Melinda

Hirdetés

A jól ismert cégér a múzeum bejárata előtti kapualjban

A Kolozsvár Főterének északkeleti sarkán álló Mauksch–Hintz-ház egyike a kincses város legrégebbi lakóházainak. A 15. század végén, 16. század elején épített ingatlanban működött a város első gyógyszertára, ennek apropóján a ház földszintjén kilenc évvel az államosítás után, 1954-ben gyógyszerésztörténeti múzeumot hozott létre az Erdélyi Történelmi Múzeum.

A Hintz-család öt évvel ezelőtt szerezte vissza az akkor kétmillió euróra becsült ingatlant, melyet akkori sajtóhírek szerint értékesíteni szeretett volna, végül azonban a felújítás mellett döntött. A gyógyszerésztörténeti múzeumnak otthont nyújtó földszinti rész megvásárolásának szándékát korábban a kulturális minisztérium és a polgármesteri hivatal is jelezte. Az épület rég megérett a felújításra, főleg a már-már balesetveszélyes középkori tetőszerkezet megerősítése sürgős.

 

Hirdetés