Klaus Iohannisnak két hétre volt szüksége, hogy kijelentse, a Szociáldemokrata Párt (PSD) „elgázosította” a diaszpóra tüntetésére érkező tiltakozókat. Liviu Dragnea még lustább volt: egy évre volt szüksége, hogy kijelentse, „négy sötét ruhás alak” által kitervelt merénylet célpontja volt.
Azt mondhatnák, hogy nagy különbség van a két kijelentés között: azt mindenki láthatta, amire az elnök utalt, míg a PSD főnökének „vallomásai” őrültségnek tűnnek és semmi egyébnek. Csak annak jelzésére tettem őket egymás mellé, hogy a politikában az idő fontos elem.
Olvasson még:
És a szóhasználat is. E tekintetben
Iohannis elkezdte egyre gyakrabban kölcsön venni ellenfelei szavait.
Az – alaptalanul – diktátorsággal vádolt elnök azt mondta a minap Dragneáról, hogy „egy diktátor félelmeivel, mániáival és rémálmaival” rendelkezik.
Nem ez az első alkalom, hogy az egyik tábor lemásolja a másik nyelvezetét. A közvitát az utóbbi időszakban eluralták a „hazaárulási” és „alkotmánysértési” vádak, melyekkel az ellenzék a hatalmat, a hatalom pedig az ellenzéket illeti. Figyeljük meg, hogy mindezek kemény dolgok. Mintha a politika kizárólag a szörnyűség jegyében állna.
Valójában Klaus Iohannis és Liviu Dragnea is
pártjaik keménymagjainak, a „politikát kenyérre kenve evőknek” beszélnek.
Úgy tűnik, a társadalom többi része nem számít. De a többséget mégiscsak olyan emberek alkotják, akik inkább csak véletlenszerűen követik figyelemmel a politikát, akik időben és érthető módon szeretnék megtudni a politikai vezetők véleményét a közös életünkről és főleg nem azt, hogy miként vádolják egymást, hanem inkább azt, hogy mikor cselekednek a tényleges válsághelyzetekben.
A román politika, sajnos, radikalizált kisebbségek közötti meddő összecsapássá vált. A pártos táborok vezérszónokai hol unalmasak, hol ostobák. Az inadekvátság nemcsak a személyek, hanem a rezsim szemszögéből nézve is irreleváns. Sok kívánnivalót hagy maga után a demokráciánk minősége. Olyan holtponton vagyunk, amilyet csak kevesen sejtettek meg két-három évvel ezelőtt.
(A cikk magyar címét, felvezetőjét és alcímeit szerkesztőségünk adta.)