Kizárólag lelkendezve lehet írni a kolozsvári unitárius püspöki palota felújításáról, a gesztusról, hogy Vallásszabadság Háza néven gyakorlatilag közösségi használatba adta az egyház, és bemutatásának módjáról is. A július elején felavatott ház azonnal sztárrá vált a Kolozsvári Magyar Napokon, minden délben legalább 80-100 ember akarja megnézni.
Már kívülről mutatja a ház, milyen jó ízléssel újították fel, a benti terek egyszerre szépek, történetiek és közben nagyon modern funkciókat szolgálnak. Színük sugallja azt, hogy ez lakóház volt már a középkorban, dekorációjuk idézi az unitárius püspöki központot, berendezésük modern közösségi funkciókat szolgál: kényelmes székek, vetítő az előadóteremben, dizájner székek és üvegasztal a tárgyalóban, korszerű vitrinek és információk az unitárius egyházi kincsek, valamint a házban talált régészeti leletek bemutatására.
Az asztal lábait a házfelújítás törmelékével tölthették fel. A padlóba vágott üvegen keresztül látható a padló, illetve a földszint mennyezetének szerkezete. (Fotók: Szabó Tünde)
A tárgyalóterem mennyezete
A vakolatból kiemelték a ház középkori és reneszánsz építészeti maradványait: befalazott ablakkeretet vagy épp erdélyi polgárházban egyedüliként fennmaradt kő fogódzót az egyik lépcső mellett.
És közben lépten-nyomon leesik az állunk attól a következetesen jó ízléstől, minőségi anyagoktól és minőségi munkától, amellyel konzerválták, illetve felújították az egész épületet.
Még arra is ügyeltek, hogy a pince szellőzőnyílásait stílusosan fedjék. A ház minden sarkából érződik az odafigyelés az épületre, a történelemre, az esztétikumra és a közösségre, amely használni fogja.
Az előadóterem álmennyezete egyszerre jelzi, hol volt régen a plafon, és utal a régi templomok kazettás mennyezetére.
A kolozsváriaknak most minden alkalmuk megvan rá, hogy szinte kőről kőre megismerjék a házat és mindazt, amit a történetéről és művészettörténeti kincseiről tudni lehet. Naponta 11 órától lehet megnézni az unitárius egyházi kincseket bemutató kiállítást eredeti, pecsétes oklevelekkel, Dávid Ferenc kelyhével, 1500-as években nyomtatott prédikációival vagy épp egy díszes török imaszőnyeggel együtt.
12 órától indulnak a vezetett séták, amelyeken szakemberek mesélnek a ház történetéről, tulajdonosairól, elmagyarázzák, mi volt a pincében, miért árkádos a kapualj, hol vészelte át a legutóbbi évtizedeket az a reneszánsz ajtókeret, amelyen a kapualjból az Idea könyvesboltjába lehet lépni (eláruljuk: az unitárius kollégiumban), és mik azok a kövek, amelyeket nem vakoltak be az emeleten: valaha volt kályha helye, később lebontott fal helye, befalazott ablak kerete.
Ennél még részletesebb információkat lehet megtudni kényelmesen ülve a nagyteremben, ahol délutánonként öt órától a kutatásban és felújításban résztvett szakemberek magyarázzák el aprólékosan, mit találtak, mi tudható és mi nem a házról, és ezzel együtt az 500 évvel ezelőtti polgári lakáskultúráról. Például nem ismert, kit fed a kapu fölötti címer megörökítette S. T. monogram, aki a 15. században egyesítette a telken álló nagyobb és kisebb házat, és kialakította a ma ismert ház fő szerkezetét.
Címerének elemei, a csillag és a kereszt annyira általánosak, hogy nem azonosítható egyértelműen az illető foglalkozása, most azt valószínűsítik, hogy egyházi elöljáró lehetett. Ugyanezt a címert azonosították a Szent Mihály-templom egyik belső falán, és Kolozsvár legnagyobb 19. századi helytörténésze, Jakab Elek és csapata még le tudta rajzolni ugyanitt az ugyanilyen címerű sírkövet – tudtuk meg Kovács Zsolt művészettörténész csütörtöki előadásából.
A kutatók remélik, hogy a templom most kezdődött felújítása során rábukkannak a sírkőre és azon további információkra. Azokban a korabeli névjegyzékekben, amelyekben valószínűleg szerepel a titokzatos S. T., túl sokan fordulnak elő ezekkel a kezdőbetűkkel, és nem telkekre beosztva, ezért nem lehet pontosan megmondani, kinek köszönhetjük a Magyar utca évszázadok óta legimponzánsabb házát.
Kovács Zsolt művészettörténész mesél a házról
Utána iparosmesterek voltak a ház tulajdonosai, egyesek neve ismert, másoké nem, majd 1735-ben a Wesselényiek vették meg Kolozsvári András városi szenátortól, és szinte azonnal felújították. Tíz év múlva készítettek egy ingóságleltárt, innen tudjuk, hány ágy, milyen kemence volt a házban, és volt egy zöld tekéző asztaluk is (valószínűleg billiárdasztal). Az 1800-as évek elején ismét átépítették, hátrafelé bővítették az épületet, és barokkosították a nyílászárókat.
Ekkoriban készült a nagyteremben lévő, parkettmintájúra festett hajópadló, amelyet a mostani felújításkor fedeztek fel a rászegezett parkett alatt. A farestaurátor többszáz szeget távolított el belőle, mielőtt fel tudta volna újítani. Most szőnyeggel védik, de a fal melletti csíkon látni engedik.
A Wesselényi családtól Biasini Domokos, a Kolozsvárra vívómesternek hívott, majd itt fogadót működtető Gaetano Biasini fia vette meg 1853-ban. Ő építtette át arra a formára, ahogy ma ismerjük, például emeletet húzott a hátsó szárnyra, és teljesen új tetőszerkezetet emeltetett: az utca vonalára addig merőleges tetőt az utca vonalával párhuzamos szerkezet váltotta.
A Biasini család 1883-ban adta el az unitárius egyháznak, amelynek mindenkori püspöke lakott benne 2008-ig, utoljára Szabó Árpád. A 21. században nemcsak felújításra, de szerkezeti megerősítésre is szorult, és míg került pénz a munkálatokra, volt idő rendesen megkutatni. Felújítás után pedig az unitárius egyház a földszintet kiadta egy könyvesboltnak és egy bisztrónak, az emeleten pedig berendezte a Vallásszabadság Házát tudományos, közösségi és kulturális események számára.
A ház építéstörténetének évekig tartó feltárásában Kovács Zsolt mellett részt vett még Furu Árpád és Furu Xénia műszaki előadó, Kiss Lóránd falképrestaurátor, Csók Zsolt felügyelte a régészeti kutatásokat, Mihály Ferenc kutatta, konzerválta és restaurálta a festett faberendezéseket, Botár István és Tóth Boglárka régész dendrokronológiai vizsgálatokat végzett, Boér Ilka mesterképzős hallgató az itt talált, több mint 30 féle kályhacsempe töredékeit dolgozta fel. A ház helyreállításának megtervezésén és kivitelezésén az évek során mintegy 250 szakember dolgozott.
Nemcsak a kályhacsempetöredékeket mutatják meg, hanem azt is, hogy néztek ki a korabeli hasonló kályhák.
Az utcai pincelejáró alatt épségben megmaradt kerámiakancsó Furu Árpád szerint akár építőáldozat is lehetett volna, ha találtak volna benne csontokat. (A cikk korábbi változatában tévesen állítottuk, hogy a kancsó valószínűleg építőáldozat lehetett.) A rengeteg töredéket főleg a boltozatok töltőanyagában találták meg.
A piperecuccok későbbi, 18-19. századi leletek, az a fogkefenyél például lehet, hogy Párizsban készült.
Szombaton öttől Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök és Furu Xénia építész beszél a ház helyreállításáról, vasárnap délután pedig Csók Zsolt a régészeti feltárásról a közelmúlt belvárosi régészeti ásatásainak fényében.
A Valllásszabadság Háza nem forog teljesen maga körül a Magyar Napokon: kora délutánonként múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak gyerekeknek és felnőtteknek, este hét órától pedig a Borvadász Társaság borkóstolói kapnak itt helyet.