Háromszékre is beköszönt a nyugat-nílusi láz

Egy idős kézdivásárhelyi férfi fertőződött meg.
Hirdetés

Már Erdélyben sem vagyunk biztonságban a veszélyes, trópusi eredetű fertőzésektől: Nyugat-nílusi vírussal fertőződött meg egy háromszéki férfi; a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórházban kezelik, állapota súlyos – jelentette be csütörtökön a kórház menedzsere.

Alattomos vírus
A nyugat-nílusi láz néven ismert vírusbetegséget a nyugat-nílusi vírus okozza, amely szúnyogcsípéssel és vérrel terjed, vagyis állatról emberre terjedő betegség, a jelenlegi ismerteink szerint emberről-emberre nem vihető át.
A nyugat-nílusi lázat okozó vírust először 1937-ben Ugandában azonosították, és 1950-ben Egyiptomban okozta az első nagyobb járványt. A megfertőződött emberek 80%-a nincs is tudatában, hogy elkapta a vírust, súlyosabb esetekben azonban, agyhártya, agyvelőgyulladás is előfordulhat. Korábban főleg Afrikában, Európa déli részein, a Közel-Keleten, Indiában és az Amerikai Egyesült Államokban észlelték, de mára már az egész világon elterjedt. Az ember mellett megtámadhatja a madarakat, lovakat, kutyákat és más állatokat is. A fertőzés fő időszaka augusztus elejétől szeptember végéig tart. A betegség ellen nincs védőoltás, a kísérleti vakcinák fejlesztés alatt állnak, ezért a megelőzés rendkívül fontos.

András-Nagy Róbert elmondta: a 76 éves kézdivásárhelyi férfit előbb a helyi kórházba utalták be, de miután állapota súlyosbodott, a megyeszékhelyre szállították.

A vírus szúnyogcsípéssel terjed, és a központi idegrendszert támadja meg. A fertőzés a gyenge immunrendszerű személyekre lehet veszélyes, tünetei – amelyek összetéveszthetők az influenza tüneteivel – magas láz, erős fejfájás, izomgyengeség, hidegrázás, fáradságérzet, fényérzékenység.

Megelőzésképpen a szúnyogcsípések ellen kell elsősorban védekezni – ajánlják az orvosok, akik azt
javasolják továbbá a lakosságnak, hogy szereljenek szúnyoghálót az ablakokra, használjanak rovarirtó szereket a lakásban és a ház körül, távolítsák el a lakás környékéről a hulladékot, szárítsák ki a pincéket, és kerüljék a vizes, mocsaras helyeket.

Romániában tavaly hatan haltak meg nyugat-nílusi lázban, idén eddig egy halálos áldozatot – egy idős galaci férfit – követelt. Idén összesen 23, a nyugat-nílusi vírus okozta agyvelő-, illetve agyhártya-gyulladásos esetet regisztráltak az országban. Az egészségügyi tárca szerint ugyanakkor nincs járványveszély, de fontos a szúnyogok irtása.

Hirdetés

 

 

Hirdetés