Fotó: a 100 Tagú Cigányzenekar hivatalos Facebook-oldala
Húzd rá cigány!
papmeli
2018. augusztus 14. kedd, 19:21
Nem csak a Kolozsvári Magyar Napokon láthatók a világhírű muzsikusok.

Akkora nagy szabadtéri színpadot még nem építettek Nagyváradon, mint amekkorát a 100 Tagú Cigányzenekarnak fognak. A világhírű muzsikusok a Szent László téren lépnek fel a Nagyváradi Virágkarnevál díszmeghívottjaiként.

A Debreceni Virágkarnevál folytatásaként öt virágkocsi lépi át a magyar-román határt és mutatkozik be Nagyváradon és idén először az Érmelléken, Bihardiószegen is. Erről részletesen ITT írtunk.

Azt azonban csak most jelentette be a városvezetés, hogy a rendezvény rendkívüli koncerttel zárul, kedden, augusztus 21-én este 20 órától a budapesti 100 Tagú Cigányzenekar, hivatalos nevén Budapest Gypsy Symphony Orchestra lép fel a Szent László téren.

A legjobb cigányprímásokból és muzsikusokból álló, hungarikummá nyilvánított zenekar klasszikus  darabokat és magyar népzenét egyaránt játszik majd Nagyváradon, de a repertoárban George Enescu Ciocârliája is szerepel. A koncert különlegességet is tartogat, a zenekar egyik tagja a ritka hangszerként számon tartott bihari tölcséres hegedűn ad elő román népzenét.

Az 1985-ben alapított Budapest Gypsy Symphony Orchestra jövő héten a Kolozsvári Magyar Napok zárógáláján is fellép.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/27791
A közép-amerikai ország alkotmánybírósága megtagadta a szabadon engedés lehetőségét.
A Norvégiától kapott 52 millió euróból csekélyke összeg jut a korrupció megelőzésére, holott ez Románia legégetőbb problémája.
Egy egyesület feljelentette Florin Iordachét, mert megsértette a társadalmi normákat, amikor fityiszt mutatott az ellenzéknek.
Traian Ungureanu pontosan látja, hogyan és miért hülyül el a román társadalom. És hogy válik le minderről egyre inkább Erdély.
Angolul mondják el, hogy annyira párhuzamos Erdélyben a magyarság a románsággal, mint a katolikusok a protestánsokkal Észak-Írországban, ahol száz éve még polgárháború dúlt.
Az államelnök aláírta Ecaterina Andronescu kinevezését.
Az egyik főszereplő: Verestóy Attila, az RMDSZ idén elhunyt erős embere. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is benne van a képben.
A román politikai elemzőknek igazán rossz napjaik lehetnek. Már álmukban is Orbán Viktor kísérti őket.
Hétvégi programajánló székelyeknek, és nem csak: ismét gyűlésbe hív az SZNT.
Mert a magyar kormány támogatja a székelyföldi focicsapatokat.
Bizony, a boldogsághoz nincs szükség titán-kevlár mellényre. A lelkünket kell megedzeni. Legyen olyan, mint a damaszkuszi acél.
És a román politikai elit csak szólamokat pufogtat. A romániai magyar politikai elitnek nincs mit ünnepelni. A magyarországi politikai elit pedig a románok lelkébe tapos.
Csak a Brexit-ügyi miniszterük nem tudja vállalni. Mi viszont továbbra is mehetünk oda dolgozni.
Erre a következtetésre jutott a közegészségügyi hatóság egy friss felmérés alapján.