A fegyvertolvajt elkapták, de az ellopott pisztoly még nincs meg

Megvan a férfi, aki pénteken lenyúlta egy, a randalírozók által bántalmazott csendőrnő oldalfegyverét.
Hirdetés

Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki pénteken, a bukaresti kormánypalota előtti összecsapások során ellopta egy csendőrnő fegyverét. Maga a pisztoly ugyanakkor még nem került elő – közölte a rendőrség.

Az Ilfov megyei rendőr-főkapitányság szerint a férfit állampolgári bejelentés alapján sikerült azonosítani, a sajtóban megjelent fényképek alapján.

A rendőrség őrizetbe vette, és kihallgatásra előállította a 32 éves férfit, aki ellen rendzavarás és fegyverrel, illetve lőszerrel való visszaélés miatt indult eljárás.

A rendőrök emellett teljes erővel keresik a pisztolyt, valamint azokat a huligánokat is, akik a péntek esti tüntetés idején brutálisan bántalmazták a csendőrnőt és egy társát.

Hirdetés