A fotó forrása a Partiumi Magyar Napok Facebook-oldala
meghátrálás
papmeli
2018. augusztus 10. péntek, 12:48
A Partiumi Magyar Napok szervezői letettek korábbi terveikről.

FRISSÍTÉS

A Partiumi Magyar Napok szervezői a rendezvény Facebook-oldalán közölték, hogy mégsem vezetik be a hétvégi fizetős rendszert.

 

Korában arról volt szó, hogy tízlejes belépőt kell fizetniük azoknak, akik részt szeretnének venni a Partium legnagyobb magyar fesztiváljának hétvégi programjain. A szatmárnémeti Partiumi Magyar Napok szervezői biztonsági okokkal indokolták a tervezett újítást.

Eszerint szombat-vasárnap azoknak, akik a Kossuth-kertben szeretnének kikapcsolódni, tízlejes, lefogyasztható belépőt kellett volna váltaniuk, számolt be a Szatmári Friss Újság. Ezért karszalagot, illetve két ötlejes zsetont kaptak volna, melyet a kertben felállított lacikonyháknál, sörsátraknál válthattak volna be.

Stier Péter főszervező a lapnak elmondta, a látogatók biztonságára és nyugodt szórakozására való tekintettel döntöttek a belépő bevezetése mellett. Úgy vélte, tíz lejt mindenki rászán a hétvégi szórakozásra, így senki számára nem lesz megerőltető a lefogyasztható belépő kifizetése.

A Partiumi Magyar Napokat augusztus 20. és 26. között tartják, a rendezvényeket idén először Szatmárnémeti mellett más településekre, Nagykárolyra, Tasnádra és Máramarosszigetre is kiterjesztik. A fesztivál idei felhozataláról ITT írtunk.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/27739
146 éve született a magyar színjátszás meghatározó alakja, a kolozsvári Hollywood atyja.
Elkezdődött a harc az erdélyi és bánsági városok által képviselt sikeres fejlődési modell és a bukaresti atyuska modellje között.
Annak idején nem csak a magyaroknak, sok románnak sem fűlt a foga a nagy egyesüléshez. Főleg, miután látták, hogy jár el az új főváros Erdéllyel szemben.
Mutatjuk, hogyan alussza téli álmát az Europa Nostra-díjas település.
Szigorítják a csendháborítással járó bírságokat.
Mi is a helyzet a Nyugati Szövetséggel? Sabin Gherman sorra veszi a dolgokat, hogy ne szenvedjenek tovább a habzószájú nacionalisták.
Úgyhogy hagyjuk a hazaáruló dumát az erdélyi Svájcról, kedves Cristian Tudor Popescu, kedves álújságírók. Mondja a nemzeti lánggal lobogó szerző.
Egyre nagyobb és hangosabb a zártkörű buli.
Igaz ugyan, hogy Ecaterina Andronescu, a régi-új oktatási miniszter tudja, mennyi kétszer kettő, viszont az oktatási stratégiák szétcseszése terén is markánsan bizonyított.
Leszámol az újkapitalizmus iránti illúziókkal és egy globalizációkritikus, ökopolitikai alternatívát mutat fel Zöld jelzés - Vázlat egy új politikához című, nemrég Kolozsváron is bemutatott könyvében az LMP volt vezetője.
És amúgy sem lesz képes semmit megvalósítani.
Kulturálisan az. De jure nem az. De hogy elege van a bukaresti bojárok packázásaiból, úgy tűnik, tény.
Naná, hogy ezért is feljelentette a fürdővárost.
Ajaj, mi lesz ebből! Gyulafehérvár és Nagyszeben is társulna a négyekhez.