Orbán Viktor Magyarországának egyre jelentősebb szerepet sikerült lassan, de biztosan megszilárdítania magának a térségben, e stratégia keretében az lévén a célja, hogy – gyakran a rezsimhez közeliek által kezelt összetett pénzügyi hálózatokkal –

befolyásolja a szomszédos országokban, többek között Romániában is lévő magyar közösségeket.

Orbánnak ez a politikai befolyása és lendülete a Tusnádfürdőn múlt héten elmondott beszédében is érezhető volt.

Magyarország kormányfője, Orbán Viktor, az európai politika vásott kölyke megtartotta az idén 29. alkalommal megtartott tusnádfürdői Tusványos Nyári Egyetemen immár hagyományossá vált beszédét. Az utóbbi években Orbán ezt a platformot használta fel gondolatai, tervei, stratégiája és irányainak bemutatására, melyek a témák nagyon széles palettáját ölelik fel a regionális politikától, a kárpát-medencei magyar kisebbség helyzetétől egészen Magyarország Oroszországgal és az Egyesült Államokkal meglévő kapcsolatáig, Magyarország Európai Unión belüli helyzetéig és a Fidesz-kormányzat által belpolitikai téren elért előrelépésekig.

Orbán idén is megismételt néhányat azokból a vezérgondolataiból, melyek ütemesen és kényszeresen megjelennek szinte minden kampányjellegű nyilvános fellépésében: a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkező iszlám vallású bevándorlók által jelentett egzisztenciális veszély, a multikulturalizmus tagadása a szigorúan keresztény szabályokon alapuló kultúra javára, a hagyományos családmodell primátusa és – természetesen – a Soros György és az open society által képviselt veszély, vagyis egy határok nélküli európai kontinens és társadalom. A beszéd kapcsán ki kell jelenteni néhány fontos dolgot.

Az idén áprilisi parlamenti választás megnyerése belföldön egy

nehezen feltartóztatható politikai tehetetlenségi erőt adott Orbánnak és a Fidesznek,

mely tehetetlenségi erő táplálja a magyar kormányfőnek azt az álmát is, hogy regionális vezéri és végül – elképzelése szerint – az Európát irányító liberális rendet megdöntő kontinentális vezéri szerepben tetszelegjen. Beszéde első részében megemlíti, hogy ez a negyedik mandátuma jelenti majd az áttérést Magyarországon egy, a fentebbi irányvonalakon alapuló politikai és társadalmi rendszer megszilárdításáról egy új korszak elindítására, melyet hosszú távon a keresztény kultúrához való ragaszkodás és illiberális elvek fognak jellemezni. A kormányfő logikai levezetése első látásra alátámaszthatónak tűnik, tekintettel bizonyos, a Fidesz-kormányzat számára kedvező gazdasági statisztikákra. Ezen kívül a megkérdőjelezhetetlen választási győzelem is olyan szilárd zászlót jelent, mely köré Orbán új elitje felsorakozhat és állandósíthatja politikai létét és relevanciáját.

Ennek ellenére az első három mandátum kemény bírálatokat váltott ki a nyugat-európai vezetők részéről, elsősorban a bevándorlás-ellenes álláspont, az európai pénzek kizárólag a neki alárendelt új gazdasági elit táplálására történő felhasználása, valamint a politikai ellenzék és az őt bíráló sajtó elleni roham miatt is. Így joggal merül fel bennünk a kérdés, hogy mi a valós jelentése egy korszaknak a politikai terminológiában? A kérdés annál is inkább indokolt, hogy Orbán Viktor számára Magyarország előrelépése a Fidesszel kongruens, és a saját személyének felépítésével azonosul. Más szavakkal, a Fidesz megszakítás nélküli 8 évének múlékonyságát az ebben a negyedik mandátumban megvalósított dolgokkal az Orbán-korszak örökkévalóságával fogják helyettesíteni. Szigorúan a magyar közvélemény dolga eldönteni, hogy ez egy követendő út-e.

A szöveggel kapcsolatos fontos lábjegyzet azokkal a finom, de maró hatású megjegyzésekkel kapcsolatos, mint amilyen a „Magyarország jelenlegi határai”, melyet a beszéd Kárpát-medencének szentelt részében használt. Ez a fajta szóhasználat nem véletlenszerű, hanem tudatos és előre megfontolt, és annak a gondolatnak az elültetése és normalizálása a célja, hogy

Magyarország határai cseppfolyósak és megváltozhatnak, természetesen Magyarország javára.

A beszédből leggyakrabban idézett kijelentés mellett, mely szerint Románia Centenáriuma Magyarország számára nem ok az ünneplésre, Magyarország kormányfője megismételte az RMDSZ szlogenjét, nevezetesen az „Erdély a modern Románia létezése előtt létezett” (nincs ilyen RMDSZ-szlogen – a szerk.), és azt üzente nekünk, hogy „forrásként kellene Erdélyre tekintenünk”. Az utóbbi idézetben használt többes számmal Budapest Erdélyre vonatkozó igényét Bukarest Erdélyre vonatkozó joghatóságával teszi finoman egyenértékűvé. Orbán „egyenes és nyílt” párbeszédet kér a szomszédokkal. Ebben a szellemben azt kellene üzennünk neki, hogy beszéde revansista, revizionista volt és egyes részei nyíltan sértik Románia szuverenitását.

A Magyarország szomszédainak, többek között Romániának szánt üzenet az, hogy Magyarország – többek között – a közlekedési infrastruktúra összekapcsolásával akarja újraépíteni a Kárpát-medencét. Ez, sajnos, fájdalmas téma Románia számára és ezért csakis saját magunkat hibáztathatjuk. Orbán tudja, hogy Románia és a beszédben említett többi szomszédos ország jelentős hiányosságokkal rendelkezik az infrastruktúra terén, ami lehetővé teszi számára, hogy mind belpolitikai, mind regionális szinten kedvező fényben tüntesse fel magát, különösen a Fidesz számára jelentős választási forrást jelentő magyar kisebbségek körében.

Oroszország továbbra is fontos téma Orbán számára,

aki nem habozik megdicsérni Moszkvát az Északi Áramlat 2 projekt megvalósításával kapcsolatos céljának elérése miatt, mely fontos célkitűzése az Orosz Föderációnak. Ezen kívül Orbán azt mondja, hogy Ukrajnát nem tudja elképzelni a NATO-ban és „gyakorlatilag nulla” esélye van bekerülni az Európai Unióba. Az a kijelentés, hogy „realista” Oroszországnak az a célkitűzése, hogy újra a saját befolyási szférájába vonja Ukrajnát, groteszkül hangzik egy NATO-tagállam kormányfőjétől, de ugyanakkor egybecseng Budapest konkrét cselekményeivel, melyekkel akadályozza a Kijev és NATO közötti tárgyalásokat egy lehetséges csatlakozásról. Igen, Ukrajna nagyon távol van a NATO-tól és az Európai Uniótól, de Orbán cinizmusa és az, hogy inkább Moszkva oldalára áll Kijev rovására, amit pragmatizmussal és realizmussal álcáz és az ukrán hatóságok magyar kisebbséggel szembeni (néha valóságos) diszkriminatív viselkedése mögé rejt, nagy kérdéseket vet fel a közte és Vlagyimir Putyin közötti kapcsolat természetét illetően.

Orbán Viktor ezzel a beszédével és általában véve a régión belüli tevékenységével

Magyarországot akarja egy olyan politikai forradalom középpontjába helyezni, mellyel meg akarják dönteni azt a liberális rendet,

melyre az Európai Unió épült. Orbán beszédében az autonómia kimondottan nem jelenik meg, de Magyarország kormányfő-helyettese, Semjén Zsolt fontosnak tartotta ezt megtenni, azt mondva, hogy a gyulafehérvári nyilatkozat autonómiát ígért. A szövegben könnyen észrevehető egy olyan sugalmazás, mellyel azt a narratívát akarják terjeszteni, hogy Magyarország a régió mozdonya, a Magyarország határain kívüli magyar etnikumúaknak pedig úgy kellene érezniük, hogy a politikai és kulturális irány nem Bukarest, Kijev, Pozsony vagy Zágráb, hanem Budapest felől érkezik.

Az biztos, hogy közép- és hosszú távon Orbán és a Fidesz fő célkitűzései között szerepel Székelyföld autonómiája és fokozódó befolyás Erdély felett. Ez a folyamat, mellyel Budapest befolyási övezetébe akarják vonni a magyar etnikumúakat, de magát az egész régiót is, már régebben elkezdődött, ennek fontos cölöpjét akkor verték le, amikor a Magyarországon kívüli magyar kisebbségekhez tartozók számára bevezették a kettős állampolgárság és a szavazati jog megszerzésének lehetőségét még akkor is, ha nem rendelkeznek lakóhellyel a Romániával szomszédos államban.

Milyen módszerekkel tolja át az Orbán-kormány ezt a tervet a rajzasztalról a valóságba?

Először is egy bonyolult pénzügyi hálózattal, mellyel a Magyarország költségvetéséből származó közpénzeket különféle romániai jogi személyiséggel rendelkező entitások felé csatornázzák, melyek – többek között – olyan kulturális és politikai eseményeket rendeznek, mint amilyen a Pro Minoritate Alapítvány, a Romániai Magyar Ifjúsági Tanács és az EMNT által szervezett tusnádfürdői rendezvény. A Magyarország Parlamentje által 2018. július 20-án 128 igen szavazattal és 56 nem ellenében megszavazott 2019-es költségvetési törvény szerint, nagyjából 155 millió eurót biztosítanak a szomszédos államokban élő magyar közösségek fejlesztésére irányuló programok megvalósítására. Ennek az összegnek a nagy részét, nagyjából 87,5 millió eurót (a költségvetési törvény 99. oldala) a Bethlen Gábor Alaphoz irányítják át.

Az Erdélyi Zalán Rudolf által vezetett Alap célja a magyar közpénzek átirányítása a Magyarországgal szomszédos államokban bejegyzett entitásokhoz, melyek közül Románia rendelkezik a legnagyobb magyar kisebbséggel.
Az oknyomozó kiadvány, az Átlátszó Erdély Sipos Zoltánon keresztül vetett egy pillantást erre az entitásra, megpróbálva kibogozni a BGA által kapott és továbbosztott támogatások útvonalát, tekintettel arra, hogy ezek az összegek nagyrészt az adófizetők pénzéből származnak, és több mint szükséges lenne egy tényleges átláthatóság. Ez a nyomozás 2016 elején eléggé egyszerűnek tűnt.

Az Átlátszónak csak a magyarországi illetékes hatóságok nyilvános információit kellett lekérnie, lehetőleg egy könnyen kezelhető és szűrhető változatban, hogy könnyebben össze lehessen foglalni,

miként használják az Orbán-kormány nemzetpolitikájára a magyar állampolgárok pénzét.

Sipos Zoltán gyorsan megtapasztalta, hogy sajnos nincsenek ilyen központosított információk, mint ahogy a Nemzetgazdasági Minisztériumtól is kapott egy hivatalos választ. Az újságíró alapos vizsgálata – többek között – felszínre hozta, hogy a jelenleg finanszírozási rendszer szétaprózott és átláthatatlan, nincsenek bizonyítékok arra, hogy tanulmányok készültek volna a határon túli magyar közösségek tényleges igényeiről, jelentős ingatlanbefektetések előnyt élveztek a közösségnek nyújtott szolgáltatásokkal szemben, Romániában pedig a Sapientia Alapítvány és az Erdélyi Református Egyházkerület a fő haszonélvezői ezeknek az összegeknek. Az Átlátszó által a parlamenti ülések különböző beszámolóiból és a BGA által rendelkezésre bocsájtott pdf-dokumentumokból nagy nehezen összegyűjtött adatokat itt lehet megtekinteni.

Az Átlátszó a nyomozás második szakaszában mélyebbre ásott a fentebb említett adatokban és arra a következtetésre jutott, hogy a BGA-n keresztül oktatási célra biztosított összegeket, itt elsősorban a magyar nyelvű oktatás támogatásáról van szó, vitatható hatással használják fel, pedig hasznosabb lenne, ha a magyar tanárok fizetésének kiegészítésére használnák fel ezeket, például. Ez egy fontos kérdés, tekintettel Orbán azon törekvésére, hogy egy olyan korszakot szilárdítson meg, melyben

az oktatással közvetlen kapcsolatban álló közös kultúrához, identitáshoz tartozás legyen a társadalmi kötőanyag.

A vizsgálat különben azt is feltárta, hogy a BGA egyik aleleme mutatja évente a legnagyobb növekményt, melynek Egyéb támogatások a neve. Ugyanakkor ez a leginkább heterogén rész is, ami a finanszírozott projekteket illeti, melyek jelentős ingatlan-beruházásokat is magukba foglalnak.

Romániában nem a Sapientia Alapítvány és az Erdélyi Református Egyházkerület voltak az egyedüli entitások, melyek BGA-s pénzekből folytattak ingatlan-beruházásokat. 2016-ban 3,2 millió euró jutott a temesvári Református Központra, 1,6 millió euró a Szent Erzsébet Alapítványnak, 2,8 millió euró egy székelyföldi jégkorong-akadémia létrehozására és 1,4 millió euró a székelyudvarhelyi Legendárium kulturális projektre. Ezeken kívül jelentős kiadások voltak más országokban is, mint például Szerbiában, amellyel kapcsolatosan az (Orbán-kormány nyomására időközben bezárt) Budapest Beacon kiadvány arról számolt be, hogy a magyar kormány, Semjén Zsolton keresztül, 1,9 millió dollárt biztosított a Magyar Szó Lapkiadó Kft. számára a vajdasági magyar etnikumúak anyanyelvű tájékoztatását szolgáló tevékenységekre. A szerző érdekes összehasonlítást végez, ezt az összeget azzal az 58.000 dollárral vetve össze, melyet a líbiai parti őrség tagjainak felkészítésére biztosítottak az Orbán politikai diskurzusának alappillérét képező illegális bevándorlás elleni lépésként.

Bár ezeknek az alapoknak a tágan megfogalmazott célja, nevezetesen a Magyarország határain kívüli magyarok kulturális identitásának megőrzése jogos célkitűzés, lehetetlen elválasztanunk ezt attól, hogy

a közpénzek bonyolult újraosztási rendszerét a Fidesz ellenőrzi megkérdőjelezhetetlen módon,

a döntéseket pedig a párt csúcsa felé tolják, ahol Orbán Viktorhoz csatlakozik még a már említett Semjén Zsolt kormányfő-helyettes és Magyarország Parlamentje külügyi bizottságának elnöke, Németh Zsolt, aki ugyanakkor közel áll a Románia területén tevékenykedő cégekhez és civil szervezetekhez, a tusnádfürdői eseményt megszervező Pro Minoritate Alapítványt is beleértve.

Az esemény 2017-es kiadásán Németh megtagadta, hogy állást foglaljon a román–magyar megbékélés időszerűségéről, Semjén pedig sajátos, a valósággal tökéletes disszonanciában álló módon értelmezte Klaus Iohannis elnök akkori látogatását a Székelyföldön. Ezt a hermetikusan zárt, a hozzáférést csak a Fidesz iránti lojalitás alapján biztosító rendszert terjesztették ki Erdélyre. Orbán a belpolitika feletti monopóliumát sikeresen használja fel a közpénzek önkényes és választási érdekekből való osztogatására, hogy lojális partnereket szerezzen Erdélyben, akiknek – nagyrészt vallási és civil – entitásai a fentebb említett pénzekből képesek túlélni, következésképpen arra bátorítják őket, hogy maradjanak egy Fidesz körüli keringési pályán. Ebben a kontextusban nem árt megemlíteni, hogy Romániában illegális a pártok és a politikai szervezetek külföldi támogatása, de a Fidesz–RMDSZ közelség és az a politikai kizárólagosság, melyet ez utóbbi a Fidesznek nyújt a legalább látszólag egyenlő távolságot tartó megközelítés rovására, az ezeknek a pénzeknek a civil szervezeteken és egyházakon keresztüli kezelésére vonatkozó páratlan kreativitásról árulkodik, melyek végső soron szintén egy politikai célnak vannak alárendelve.

A választási motivációra rátevődik még Orbán közép- és hosszú távú külpolitikai célja, nevezetesen az, hogy regionális vezéri szerepben tetszelegjen,

kizárólag a szomszédos államokban élő jelentős magyar közösségek támogatására alapozva és olyan politikai, gazdasági és kulturális központtá változtassa Budapestet, mely körül – más földrajzi egységek mellett – Erdély is keringene. Ahogy arra Dan Dungaciu és Petrişor Peiu urak ebben az elemzésben ékesszólóan rámutattak, Magyarország stratégiája túllépett a román–magyar kétoldalú kapcsolaton, valamint a többi térségbeli szereplővel meglévő kétoldalú kapcsolatok etnikai dimenzióján. Magyarország valóban regionálisan gondolkodik és ez a regionalizmus válik azzá az építménnyé, melyen keresztül Orbán az európai feltörekvését építi ki.

A regionális energetikai hub-bá pozícionálódás, a térségbeli magyar közösségek lojálissá tételére használt alapok, a V4-hez hasonló konstrukciók európai szintű politikai támogatás összehozására történő felhasználása, valamint Donald Trump támogatása és az oroszországi pénzeknek a Paks II nukleáris erőmű megépítéséhez történő felhasználása közötti zsonglőrködés olyan geopolitikai lendületet adtak Magyarországnak, mely érezhető annak a politikai hajónak a vitorlájában, mely Tusnádfürdőre hozta Orbánt. Orbán Viktor egy olyan

hosszú távra szóló stratégiával dörömböl Románia kapuján, mely túllép egy tisztán revansista gondolkodás korlátain,

és tudja, hogy csak egy regionális vezetői szerep, egy választói támogatottságon és gazdasági növekedésen alapuló szerep vezethet olyan ambiciózus célkitűzések teljesüléséhez, mint amilyen Székelyföld autonómiája és egy fokozott befolyás Erdélyben. Megemlítendő, hogy nemrég a BMW nyitott gyárat Debrecenben (csak a befektetésről született egyelőre döntés – a szerk.), ami egy nagyjából egymilliárd eurós befektetés Románia határának közvetlen szomszédságában, ami annak az elképzelésnek az újragondolására kényszerít bennünket, mely szerint egy illiberális kormányzás minimálisra csökkenti a külföldi, különösen az euro-atlanti világból érkező befektetők beruházásait.

Mit tehet Románia azzal szemben, hogy Orbán Magyarországa az ajtóját feszegeti? Először is tudatosítania kell magában azt a helyzetet, amelyben van. Ez a tudatosítás a kontextus helyes elemzéséhez és kívánatos módon egy valóságban gyökerező stratégiához, egy hosszútávra szóló stratégiához vezet. Ezen kívül Romániának át kell vennie a kezdeményezést, a reaktív viselkedését proaktívra kell cserélnie. A Románia következő 20 évére vonatkozó, a Román Akadémia által készített fejlesztési stratégiában bemutatják azokat az előnyöket, melyekkel Románia természetes módon rendelkezik (földrajzi helyzet, a lakosság hangsúlyosan euro-atlanti beállítottsága, az ortodox világ hatása és a többi), de ezeket az előnyöket, sajnos, az a társadalmi törésvonal gyengíti, melyet az a mérgező belpolitikai környezet okoz, melyben tevékenykedünk. Ezen kívül a korrupciós szint megcsapolja a természeti és emberi erőforrásokat és végül abban az infrastruktúra-hiányban nyilvánul meg, melyet Orbán a tusnádfürdői beszédében hangoztatott. Más szavakkal,

Romániának maga Románia a legfőbb ellensége.

Vagy legalábbis az azt vezető politikai osztály, bár minden bizonnyal a szóban forgó politikai osztály is a román ethosz egyik vetületének a megnyilvánulása, mely vetületet tudatosítanunk kell magunkban, ha meg akarjuk gyógyítani.

Derűlátásra ad okot, hogy Romániában – Magyarországgal ellentétben – működik, hangos a politikai ellenzék, akárcsak a sajtó, mely nincs a magyarországi kollégák drámai helyzetében. Miközben Románia a globális sajtószabadsági ranglista 44. helyén van, Magyarország a 73-on. Ugyanígy, bár létezik egy harc a romániai korrupcióellenes harc igazságosságával kapcsolatosan, e téren is Magyarország előtt járunk, mivel mi 2017-ben az 59. helyen voltunk a Transparency International által a korrupcióval kapcsolatos percepcióról készített rangsorban. Magyarország a 66-on volt. Ám ezzel a belpolitikai összecsapással, sajnos, tehetetlenségi erőt veszítünk abból a potenciálunkból, hogy jó gyakorlatok exportőre legyünk a térségben a korrupcióellenes harc terén. Azt hiszem, ez a potenciál stratégiai szempontból legalább annyira értékes Románia számára, mint az energetikai hub szerep. A régiónak az európai közösségbe történő funkcionális integrációjának ez az endémiás korrupció, a több évszázadnyi oszmán és kommunista uralomnak ez a nemkívánatos kulturális öröksége az egyik fő akadálya. Ha Romániának sikerül megszerezni magának ezt a pozíciót, és azt hiszem, hogy ez még nem reménytelen, akkor valós esélyünk van a Román Akadémia stratégiájában szereplő „természetes vonzási és befolyási regionális pólussá” válni.

Ami Orbánt illeti, mint már mondtam, jó példája ő a Thészeusz hajójának nevezett paradoxonnak.

A budapesti Hősök terén néhány évtizeddel ezelőtt emlékezetes antikommunista beszédet mondó karizmatikus fiatal politikus kicserélte politikai karrierje minden hajódeszkáját, mára gyakorlatilag felismerhetetlenné vált. Bár a tusnádfürdői beszédében utal az áttérésre a 68-as nemzedék politikai örökségéről a 90-es nemzedékre, az a tény, hogy Orbán cenzúrázta a kritikus sajtót, közpénzekből és a hozzá fűződő kapcsolattól függően létrehozott egy új gazdasági elitet, módosította Magyarország alkotmányát, hogy a saját politikai érdekeit érvényesítse és ugyanazokat a módszereket használja a civil szervezetek finanszírozására, mint azok az alapítványok, melyeket azzal vádol, hogy Soros György obskúrus tervét hajtják végre, politikai képmutatóvá változtatják Orbánt.

Romániának gyorsan fel kell ébrednie ebből a regionális politikával kapcsolatos letargiából és meg kell emésztenie egy sor súlyos tényt, melyek a Bukarest–Budapest kapcsolatra vonatkoznak. Ez egy bonyolult soft power-, diplomáciai, geostratégiai, energetikai érdekekre és hálózatokra vonatkozó játék, mely egy etnikai dimenzióval is rendelkezik. A játék eredménye – bár még távolról sem sejthető és még kevésbé kőbe vésett – riadókészültségbe kell helyezzen bennünket, mert ha ez kedvezőtlen lenne, akkor annak a felbomlását jelentené, amit Románia jelent, olyan valaminek a végét, aminek a megvalósulásáért sokan meghaltak és ami fontosabb, mint minden egyes egyén külön-külön véve. Olyan valami, amiért érdemes harcolni.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.