Máris dúl a hiszti Orbán Viktor tusnádi beszéde miatt

Nem maradt visszhang nélkül a román politikum részéről Orbán Viktor tusványosi előadása. De a magyarországi ellenzék is támadásba lendült.
Hirdetés

Elsőként Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) elnöke adott hangot nemtetszésének Orbán Viktor szombati tusványosi beszéde miatt. A folyamatosan magyarveszéllyel riogató politikus a Facebookon közösségi oldalon tette szóvá egyet nem értését a magyar kormányfő tusnádi jelenlétével kapcsolatban.

„A centenárium évében Orbán Viktor akadálymentesen ünnepli Tusnádfürdőn a legnagyobb engedményeket, amelyeket Románia az utóbbi száz évben tett Magyarországnak. Az a tény, hogy a román állam magas szintű képviselete hiányzik a tusnádfürdői nyári egyetemről, hogy gátat szabhasson a radikálisan románellenes felszólalásoknak, ismét megmutatja, hogyan viselkedünk mi a külpolitikában: hátratett kézzel” – idézte az Agerpres a politikus bejegyzését.

A PMP elnöke felháborítónak nevezte, Klaus Iohannis államfő és Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke

„engedi, hogy Orbán Viktor úgy viselkedjen Tusnádfürdőn, mintha néhány napra ő lenne Románia miniszterelnöke”.

Tomac szerint Dragnea tálcán kínált fel gazdasági és kulturális előnyöket Budapest számára, cserébe az RMDSZ-től kapott támogatásért. Románia hajlandónak mutatkozik a magyar félnek eladni a Fekete-tengerből kitermelendő földgázt, magyar nyelvű iskolát alapítana a helyi hatóságok döntése ellenére, és a magyar nyelvet hivatalos nyelvvé tenné Romániában, sorolta az árulás „bizonyítékait” a politikus.

Emlékeztetett arra is, hogy pártja alkotmányossági kifogást emelt a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapítása, valamint a közigazgatási törvénykönyv ellen, mivel utóbbi szerinte „kötelezővé tenné a magyar nyelv használatát a közigazgatásban”.

Orbán Viktor szombati tusványosi beszédét a magyar ellenzéki pártok sem hagyhatták szó nélkül.

A Jobbik ennek alapján azt a következtetést vonta le, hogy a magyar miniszterelnöknek fontosabbak európai politikai ambíciói az ország sorsánál.

Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője az MTI-nek azt mondta: a kormányfő beszédében többször utalást tett arra, hogy magát európai vezetőként is el tudná képzelni. Megjegyezte, Orbánnak „nem másokat kellene legyőznie, hanem saját démonait”.

Hirdetés

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke, Tóth Bertalan az MSZP Facebook-oldalán reagált Orbán Viktor beszédére. A feltöltött videóban elmondta: a Fidesz nem független az európai elittől, hiszen tagja annak a pártcsaládnak, amely az Európai Bizottság és az Európai Parlament tagjainak többségét adja. Úgy vélte, a valóság nagyon messze áll attól, amit a miniszterelnök kereszténydemokráciának gondol.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint

nem lehet a Kárpát-medencét újjáépíteni az EU nélkül,

az EU nélkül nem lehet beszélni közép-európai fejlődésről, gazdasági térségről, szabad nemzetek együttműködéséről. Tóth Bertalan közölte: amikor Orbán Viktor liberális Európáról beszél, elfelejti, hogy a bizottság és a parlament tagjainak többségét kereszténydemokrata pártok adják.

Másként értelmezi Orbán Viktor tusványosi beszédét az LMP. Keresztes László Lóránt, a párt társelnöke az MTI-nek küldött közleményében úgy vélte, ebből az derült ki, hogy a miniszterelnök „továbbra is egy olyan alternatív valóságot épít, ahol a propaganda határoz meg mindent”.

Az LMP álláspontja szerint valóban foglalkozni kell azzal a komoly témával, hogy az Európai Unió súlyos működési problémákkal küzd. És az ellenzéki párt is egyetért azzal, hogy az egyik legkomolyabb probléma a migrációs válság kezelése.

Hirdetés