A terrorvádról Tusványoson: csúnyán leszerepelt az erdélyi magyar közösség

Többet vár el a politikusoktól és összefogást sürget Beke István felesége.
Hirdetés

A Beke István és Szőcs Zoltán elleni ítélet nem csak őket érinti – a teljes erdélyi magyar közösséget megbilincselték, fogalmazott tusványosi előadásán Beke Csilla.

A terrorizmus miatt öt év szabadságvesztésre ítélt Beke István felesége elmondta, nem akar segítségért könyörögni, de ismételten felszólítja a romániai magyar politikai alakulatok és a civil szervezetek képviselőit, hogy fogjanak össze és egységesen lépjenek fel az egyértelmű jogtiprás ellen.

Megválaszolatlan kérdések

Beke Csilla elkeserítőnek tartja, hogy a jogerős ítélethirdetés óta eltelt időszakban kevés politikus emelt szót az úgynevezett székelyföldi terrorügyben, és bevallotta, ennél sokkal többet vár el a magyar közösség politikai képviselőitől. „Azt várom, hogy a megválasztott képviselőink arra válaszoljanak: mit tettek, mit tesznek és mit fognak tenni ebben az ügyben” – fogalmazott.  Hozzátette, ha 2015-ben történt volna meg az az összefogás, ami a jogerős ítélet után körvonalazódott, akkor az ügy nem itt tartana. 

Az ügy legfrissebb fejleménye, hogy a két vármegyés elítéltet a Mărgineni-be szállítják, egy maximális biztonságú fegyházba, ahol 13 év fölötti szabadságvesztésre ítélt bűnözőket tartanak, azzal az indoklással, hogy Bekét és Szőcst terrorizmus miatt ítélték el. „Elfogadhatatlan olyan emberekkel összezárni őket, akik gyilkosságért vannak elítélve, akik életfogytiglant kaptak, holott Beke István és Szőcs Zoltán soha egy pofont nem adott senkinek” – jegyezte meg Beke Csilla. 
 
Mint mondta, keresik a jogi megoldásokat, amelyek révén Bekéék újra szabadok lehetnek, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságát is tájékoztatják, de amíg az ítélet indoklását nem kapják kézhez, addig nem léphetnek. „A férjem azt mondta, egyenes gerinccel vonult be a börtönbe, és úgy is fog kijönni. Mi ehhez tartjuk magunkat, és a végsőkig küzdeni fogunk, hogy bebizonyítsuk, Beke István és Szőcs Zoltán ártatlan” – mondta Beke felesége. 
 

„Rossz országba tévedtünk…”

A tusványosi előadáson felszólalt Szőcs Zoltán testvére, Szőcs Csongor is, aki szerint a két székelyföldi vármegyés aktivista elleni ítélet egyértelműen arra utal, hogy a magyarok másodrangú állampolgárai ennek az országnak. „A fiúk erősek, kitartanak, de elegük van abból, megfosztják őket a jogaiktól, csupán azért, mert magyarok” – jegyezte meg Szőcs Csongor. A bukaresti bíróságon tapasztalat elkeserítő élményeire utalva Szőcs Csongor úgy fogalmazott: ha úgy néz ki Romániában a legfelsőbb bíróság, ahogy ők látták, „akkor azt hiszem nagyon rossz országba tévedtünk”. 
 
 
Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnöke az ügy kapcsán kijelentette: a magyarság csúnyán megbukott önvédelemből. „Bekéék elítélése a magyarság elleni megfélemlítési folyamat szerves része. Csúnyán leszerepeltünk mindannyian: politikusok, civilek, aktivisták” – fogalmazott az alakulat vezetője. Benkő Erika RMDSZ-es képviselő felszólalásában megígérte, a parlament jogi bizottságának tagjaként mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a jogtiprásra.

Hirdetés