Bréking: elismerte a román miniszterelnök Koszovó államot? (VIDEÓval)

Ezúttal Montenegróban égette magát. És az országot.
Hirdetés

Azon, hogy Bukarestet összetévesztik Budapesttel már nem csodálkozunk, többnyire amerikai sztárok teszik, akik a két országról is kevesen tudnak.

Arra azonban, hogy egy közméltóság hivatalos látogatáson összetévessze egy másikkal a vendéglátó ország fővárosát, nem sok példa akad. Nos, Viorica Dăncilă román miniszterelnöknek sikerült. A kormányfő szerdán Montenegróban, pontosabban a fővárosban, Podgoricában tartózkodott hivatalos látogatáson, ahol így üdvözölte a vendéglátóit:

„Örülök, hogy Pristinában lehetek”.

Csakhogy ez Koszovó fővárosa, és bár két volt jugoszláv államról, ráadásul kisállamról van szó, a kettő mégsem ugyanaz. És itt vannak a Balkánon, még az sem szolgálhat mentségéül, hogy távol esnek. Ráadásul a kormányfő által említett Koszovót Románia nem is ismeri el hivatalos államként. Dăncilă

sokat köszönhet a fordítónak, aki korrigálta a hibát.

Ez mégis emlékezetes marad, ugyanis élőben közvetítették a kormány Facebook-oldalán, igaz, utólag kivágták. Ahogy a montenegrói kormány honlapján közzétett kisvideóból is törölték a román kormányfő udvariatlan kijelentését.

Hirdetés

Itt azonban még megnézhetik:

Hirdetés