„Leltárba veszik” Nagyvárad híres halottjait

A lakosság is segíthet a fontos sírok beazonosításában.
Hirdetés

A váradiak segítségét kéri a helyi közterület-fenntartó (ADP) a Rulikowski temetőben eltemetett jeles személyiségek sírjainak beazonosításához. Mindegyik sírnál egy-egy táblát helyeznének el az ott nyugvó, köztiszteletben álló elhunytak portréjával és életrajzi adataival, kitérve munkásságuk legfontosabb eredményeire.

Aki segíteni szeretné az illetékeseket, hogy nehogy kifelejtsék az olyan itt nyugvó magyar személyiségek sírjait, mint például Sulyok István református püspök, Tabéry Géza író, Horváth Imre költő vagy Fábián Imre költő, az jelentkezzen a 0771/355-388-as telefonszámon vagy info@adporadea.ro e-mailcímen.

A legrégebbi magyar vonatkozású sírokat sajnos már nem lehet nyilvántartásba venni, a Váradszőllősi és az Olaszi temető sírjait évekkel ezelőtt elhordták, helyükön közparkokat létesítettek (az egyházaknak  csak néhány sírkövet sikerült megmenteni). A Rulikowski temetőt pedig hivatalosan „csak” az 1870-es években nyitották meg, amikor itt helyezték örök nyugalomra az addig jeltelen sírban nyugvó Rulikowski Kázmér 1848-as lengyel mártírt.

A temetőben nemrég mi is forgattunk, képes beszámolónkat itt lehet megtekinteni: 

Hirdetés