Electric Castle Bonchidán | Fotók: Pap Melinda
Felvillanyozó
Szerző: Pap Melinda
2018. július 19. csütörtök, 15:41
Bár minden évben elmossa az eső, állja a sarat. A bonchidai Bánffy-birtokon dübörgő megafesztiválra minden rendezvényszervezőt elküldenénk: tanulni.

Azt, hogy a Bánffy-grófok forgolódnak-e a sírjukban az immár hatodik Electric Castle ideje alatt, nem tudjuk. Azt a kijelentést viszont megkockáztatjuk, hogy az elektronikus zene nagyjait Bonchidán felvonultató zenei rendezvény az egyik legjobban szervezett mifelénk.

Igaz, borsos árai miatt – 189 lej a napijegy - egyre többek számára elérhetetlen, és inkább a külföldieket, tehetősebb fiatal réteget célozza meg. Ezzel együtt szerda óta megállás nélkül jönnek-mennek a buszok Kolozsvár és Bonchida között.

Az Electric Castle fesztivál bejárata

Electric Castle terasza

Fotók: Pap Melinda

A régi, Horea Damian sportcsarnok és a Iulius Mall bevásárlóközpont elől indulnak éjjel-nappal. Az EC megjelölésű járművek külön elkerített karámban várják a fesztiválozókat, akik a 12 lejes jegyet a számukra kialakított jegyárus bódéban vásárolhatják meg.

Bár a buszok mellékúton közlekednek, a fesztivál nyitónapján a Bonchidára igyekvők miatt nekik is mintegy félórát kellett várni az Apahidánál kialakult dugóban, így több mint egy órába telt kijutni a Kolozsvártól alig 30 kilométerre lévő községbe.

A fesztiválozók többsége esőkabátban-gumicsizmában érkezik, utóbbi már-már az Electric Castle védjegyévé vált. Alig volt olyan kiadás, amelyen ne esett volna szakadatlanul. A fesztivál területén csak borsos áron lehet hozzájutni.

Chill zone az Electric Castle fesztiválon

Labirintus az Electric Castle fesztiválon
Hiába teszik-veszik, változtatják a rendezvény időpontját, nincs EC eső nélkül, ezért a szervezők próbálnak a lehető legjobban felkészülni a nedves időjárásra. Idén a tervezetthez képest egy órás késéssel nyíltak a kapuk, igaz, utána minden gördülékenyen működött.

A helyszínen olajozottan zajlott a bejutás, vannak, akik kerékpárral érkeztek a rendezvényre, ők a fesztivál ökonagykövetei, a tudatos, egészséges életmódra hívják fel a figyelmet. Mivel több mint 200 kilométert tekertek, hogy eljuthassanak Bonchidára, ingyen vehetnek részt a rendezvényen, de az ételt-italt tőlük is elveszik.

Röplabda az Electric Castle fesztiválon

Isten az Electric Castle fesztiválon

Óriáskerék az Electric Castle fesztiválon

A szervezők idén nagyobb területet készítettek elő a fesztiválozóknak, több food court is várja az éhezőket a kolozsvári street food fesztiválokon megszokott borsos árakkal. Így nem meglepő, hogy a fesztiválozók kedvenc helye a Lidl helyszíni áruháza és grillsütője, itt látni a leghosszabb sorokat.

A délutáni eső ellenére a közlekedés nem okoz különösebb gondot, a szervezők számos módon próbálták elejét venni a sártengernek: a helyszíneket kaviccsal, műanyaglapokkal borított sétányokkal kötötték össze. Attól még a gumicsizma kötelező, amint lelépünk az ideiglenes járdáról, tocsogó vízben találjuk magunkat.

Az Electric Castle pár napig a község teljes lakosságának munkát ad: ők a tisztaságfelelősök. Lépten-nyomon szemeteszsákokat cipelő bonchidaiakat látni, ők ürítik a szelektív kukákat, takarítják folyamatosan az illemhelyeket.

Szemétszedők az Electric Castle fesztiválon

Hintázó fiúk az Electric Castle fesztiválon

A szervezők szerint a fesztivál már első nap rekordot döntött: szerdán 33 ezren buliztak Bonchidán. Az est sztárvendége Damian „Jr. Gong” Marley, a reggae királyának, Bob Marley-nak a fia volt. A nagy sztárokhoz hasonlóan félórás késéssel kezdett, lehet, hogy az esőt várta. Ugyanis amint felcsendült a zene, érkezett a zuhé is, és különböző intenzitással a koncert teljes ideje alatt esett.

Ennek ellenére a többség végigbulizta a másfélórás showt, míg a kevésbé kitartóak a szomszédos sátrak alatt kerestek menedéket. Ők lemaradtak a látványról, ugyanis a jamaicai zenész apjához hasonlóan a zenét eszközként is használja, hogy felkeltse a figyelmet a társadalmi problémákra: a háttérképek többnyire tüntető tömegeket ábrázoltak és a marihuána is többször szóba került.

Csütörtökön este JP Cooper, Wolf Alice, Icona Pop és Netsky produkciójára bulizhat a bonchidai közönség. Különlegességnek számít a romániai premierként csütörtök este startoló Elrow party is, itt akrobatákkal és konfettiesővel „fűszerezett” buli várja a hajnalig kitartókat.

Elrow party az Electric Castle fesztiválon

Ottjártunkkor még építették az Elrow party helyszínét.

A bonchidai Bánffy-kastély a legromantikusabb fesztiváldekoráció

Sokak bánatára a rendezvény egyik sztárvendége, a London Grammar betegség miatt lemondta a fellépést, a brit banda szombaton este állt volna színpadra.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/27436
Eddig semmit nem sikerült megvalósítani a célkitűzésekből, figyelmeztet az európai zsűri.
Nemcsak azért, mert kedvezőbb a földrajzi fekvése, hanem azért is, mert Magyarország sokkal hatékonyabban képviseli az érdekeit, mint Románia.
Mert már így is ad egy rakás pénzt a sertéspestis megelőzésére, de a kormány nem tesz eleget a disznókért és a gazdákért.
Jósolják a kiskereskedelemben utazó cégek vezetői.
Vállalja a felelősséget, de azért megjegyezte: a tüntetők nem határolódtak el egyértelműen a huligánoktól. Ráadásul állítása szerint Molotov-koktélokat is találtak.
Emlékszik még a nagyváradi Piros tó és Háborúzók utcára? Most itt a párja: „a szimbolikus szekér” és a „100 hegedű Orkesztrája”.
Olyan országban akarok élni, ahol nem küldik sétálni az állampolgárt egy dossziéért, egy fénymásolatért, amit a hivatal is nyugodtan elkészíthetne vagy adhatna.
Van ebben az interjúban szó mindenről: az 1818 utáni gyenge román államról, diszkriminációról, kicsit Erdélyről is. Méghozzá női szemszögből.
Ez jött ki egy közvélemény-kutatás eredményeként. De más nyalánkságok is vannak ott. Például Orbán Viktor.
Bocsánatkérés? Szó se róla. Lemondás? Szó se róla.
Van, aki Dragnea lemondásával mentené meg a pártot. Van, aki szerint már arra sem méltó a PSD, hogy az európai baloldali pártcsaládhoz tartozzon.
Két fő téma köré csoportosulnak idén a legnagyobb kolozsvári magyar rendezvénysorozat eseményei: Mátyás király születésének 575. és a tordai vallásszabadság kihirdetésének 450. évfordulója.
De tényleg... ha minden olyan jól meg a mioritikus hazában, amint azt a nagy kormánypárt hangoztatja, akkor miért is nincsenek?
Most akkor volt katonai ügyész a kormánypalota előtti incidens helyszínén, vagy sem?