(Ny)elvek
Szerző: Radu Preda
2018. július 15. vasárnap, 12:04
Nos, mi, magyarok is pont ugyanazt gondoljuk a saját kultúránkról, mint a románok. Az egyetlen különbség, hogy ők sokan vannak, mi kevesebben.

A centenáriumi évben legalább egy igazságnak (újra) nyilvánvalóvá kell válnia számunkra: a sikeres országprojekt azon ügyek összege, melyek esetében nincs alku, nincs felülvizsgálat, és még a benyomása sem alakulhat ki annak, hogy újra napirendre tűzhetők, hogy „nyitottak” lehetnének.

Nem alku tárgya az, hogy a románok képezik azt a többséget, amely rányomta bélyegét egy gyakran megváltoztatott határokkal rendelkező területre,

mely határok rögzítéséért száz évvel ezelőtt mára szinte elfeledett méretű katonai, politikai, kulturális és érzelmi harcok dúltak. A fenti kijelentés nem egy szélsőségesség hite, nem a nemzeti-kommunizmus bűnös hazafiságának meghosszabbítása és nem is egy ellenséges kijelentés azokkal a kisebbségekkel szemben, melyekkel jóban-rosszban osztozunk. Ez csak egy olyan megállapítás, amelyről nem alkudozhatunk.

Ahogy nem alkudozhatunk egy nap óráinak számáról vagy az évszakok sorrendjéről,

nem folytathatunk vitát arról a nyelvről sem, melyen a többség beszél, ír és álmodik.

Minden más eszközt megelőző módon a nyelv volt azon emberek mélyreható egységének összekötő anyaga, akik eltérő joghatóságokban éltek, a lehető legkülönbözőbb szabályoknak és imperatívuszoknak alárendelve. Az Osztrák-Magyar Birodalomtól a cáriig és az oszmán ellenőrzéstől a nyugati nagyhatalmak protektorátusáig, a nyelv volt az, mely – akár a talajvíz – egy közös haza utáni diffúz és állandó vágyat táplált.

Az erre a nyelvre és a történelmi tapasztalatok alapjára épített

kultúra szintén olyan vagyontárgy, mely nem áll rendelkezésre, nem bocsátható népszavazásra.

A saját kultúra megismerése nemcsak egyszerű kötelesség, melynek teljesítésével megkülönböztetjük magunkat másoktól, más kultúráktól, hanem az a viszonyítási pont, mely segít bennünket megtudni, kik is vagyunk valójában. Következésképpen a kultúránkat hordozó oktatásról sincs alku, bármilyen nagyok azoknak a szakértőknek a honoráriumai, akik olyan stratégiákat és programokat kínálnak nekünk, melyek célja éppen a mederből való kilépés, a magunkkal szembeni öngyilkos emancipáció.

Végül, ha a föld adottság, akkor annál inkább az az ég, ahova törekszünk.

Egy társadalom vallási dimenziójáról sem lehet semmilyen formában alku.

Az a tény, hogy a dolgok nem mindig voltak így, érvet jelent arra, hogy ne ismételjük meg azokat a lélekmérnöki kísérleteket, melyeknek a korábbi nemzedékek – sajnos – ki voltak téve. Nem kell ortodoxnak (és románnak sem) lennie, hogy az ember tiszteletben tartsa valaki lelki beállítottságát. A másik vitathatatlan identitása azonban nem zárja ki a párbeszédet, a máshonnan való kölcsönzést és inspirálódást. Ellenkezőleg. A bizonyíték? Mi!


Az alcímeket a szerkesztőség adta.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/27382
Négy nagyváros a kezébe vette a sorsát. Elkezdődött volna a gyakorlati regionalizálás? És vajon mit fog szólni mindehhez a bukaresti bojárság?
Többször át lett ismételve és fel lett mondva a lecke a román-magyar érdemi párbeszéd elkezdésének a fontosságáról az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács pénteki, kolozsvári konferenciáján. Idén is.
Jobban játszott, de nem eléggé jól Athénban a magyar válogatott.
Tanulság: nyugodtan lehet kutatni a szekus besúgók után, amíg szembe nem jön valaki, aki túl magas polcon van.
Még a siralmas téesznyugdíjakat is bankkártyára utalná az állam.
A gesztus értékelendő, de ettől még nincs mit ünnepelni.
Mert egy putyinista-erdoganista beütésű autarchikus ceauşiszta nemzetállam. És nincs politikai víziója. És nem akar integrálódni. És, hopp, hasonlítani igyekszik Magyarországhoz.
Ezt persze könnyű leírni. Dragneát és csapatát kifüstölni a kormány épületéből annál nehezebb. És lehet, kicsit kevés is hozzá ez a Klaus Iohannis.
A gyulafehérvári román nemzetgyűlésről sok szó esik a centenárium évében, de csak kevesen beszélnek arról, hogy 1918 decemberében ellen-nagygyűlést is tartottak Kolozsváron. Erről is beszélt a Korunk Akadémia legutóbbi meghívottja, Fodor János történész.
Semmit nem tudni róluk, de valószínű, hogy más nyelven tanulják az ábécét.
A dühös fuvarozókat lebeszélték a sztrájkról néhány ígérettel.
Nem vehetnek örökbe gyereket a meleg párok.
Református szórványmagyarok, szász evangélikusok, bukovinai lengyel és székely katolikusok nyomában jártunk, megnéztük a román ortodoxok egykori kulturális fellegvárait is.
A szerzőnek teljes mértékben igaza van: Bukarest abszolút nem Budapest! De teljesen más okok miatt, mint amiket felsorol.