(Ny)elvek
Szerző: Radu Preda
2018. július 15. vasárnap, 12:04
Nos, mi, magyarok is pont ugyanazt gondoljuk a saját kultúránkról, mint a románok. Az egyetlen különbség, hogy ők sokan vannak, mi kevesebben.

A centenáriumi évben legalább egy igazságnak (újra) nyilvánvalóvá kell válnia számunkra: a sikeres országprojekt azon ügyek összege, melyek esetében nincs alku, nincs felülvizsgálat, és még a benyomása sem alakulhat ki annak, hogy újra napirendre tűzhetők, hogy „nyitottak” lehetnének.

Nem alku tárgya az, hogy a románok képezik azt a többséget, amely rányomta bélyegét egy gyakran megváltoztatott határokkal rendelkező területre,

mely határok rögzítéséért száz évvel ezelőtt mára szinte elfeledett méretű katonai, politikai, kulturális és érzelmi harcok dúltak. A fenti kijelentés nem egy szélsőségesség hite, nem a nemzeti-kommunizmus bűnös hazafiságának meghosszabbítása és nem is egy ellenséges kijelentés azokkal a kisebbségekkel szemben, melyekkel jóban-rosszban osztozunk. Ez csak egy olyan megállapítás, amelyről nem alkudozhatunk.

Ahogy nem alkudozhatunk egy nap óráinak számáról vagy az évszakok sorrendjéről,

nem folytathatunk vitát arról a nyelvről sem, melyen a többség beszél, ír és álmodik.

Minden más eszközt megelőző módon a nyelv volt azon emberek mélyreható egységének összekötő anyaga, akik eltérő joghatóságokban éltek, a lehető legkülönbözőbb szabályoknak és imperatívuszoknak alárendelve. Az Osztrák-Magyar Birodalomtól a cáriig és az oszmán ellenőrzéstől a nyugati nagyhatalmak protektorátusáig, a nyelv volt az, mely – akár a talajvíz – egy közös haza utáni diffúz és állandó vágyat táplált.

Az erre a nyelvre és a történelmi tapasztalatok alapjára épített

kultúra szintén olyan vagyontárgy, mely nem áll rendelkezésre, nem bocsátható népszavazásra.

A saját kultúra megismerése nemcsak egyszerű kötelesség, melynek teljesítésével megkülönböztetjük magunkat másoktól, más kultúráktól, hanem az a viszonyítási pont, mely segít bennünket megtudni, kik is vagyunk valójában. Következésképpen a kultúránkat hordozó oktatásról sincs alku, bármilyen nagyok azoknak a szakértőknek a honoráriumai, akik olyan stratégiákat és programokat kínálnak nekünk, melyek célja éppen a mederből való kilépés, a magunkkal szembeni öngyilkos emancipáció.

Végül, ha a föld adottság, akkor annál inkább az az ég, ahova törekszünk.

Egy társadalom vallási dimenziójáról sem lehet semmilyen formában alku.

Az a tény, hogy a dolgok nem mindig voltak így, érvet jelent arra, hogy ne ismételjük meg azokat a lélekmérnöki kísérleteket, melyeknek a korábbi nemzedékek – sajnos – ki voltak téve. Nem kell ortodoxnak (és románnak sem) lennie, hogy az ember tiszteletben tartsa valaki lelki beállítottságát. A másik vitathatatlan identitása azonban nem zárja ki a párbeszédet, a máshonnan való kölcsönzést és inspirálódást. Ellenkezőleg. A bizonyíték? Mi!


Az alcímeket a szerkesztőség adta.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/27382
Egyre nagyobb és hangosabb a zártkörű buli.
Igaz ugyan, hogy Ecaterina Andronescu, a régi-új oktatási miniszter tudja, mennyi kétszer kettő, viszont az oktatási stratégiák szétcseszése terén is markánsan bizonyított.
És amúgy sem lesz képes semmit megvalósítani.
Kulturálisan az. De jure nem az. De hogy elege van a bukaresti bojárok packázásaiból, úgy tűnik, tény.
Naná, hogy ezért is feljelentette a fürdővárost.
Ajaj, mi lesz ebből! Gyulafehérvár és Nagyszeben is társulna a négyekhez.
Vagyis az tisztelt országvezetés jól megszívatta drága, de annál trébb ünnepléssel, cserébe adott neki ingyenkaját.
Sorra kerülik el az országot a legnagyobb járműipari társaságok.
A hatalom a nép orra alá dugja a trikolórt, és onnan tilos másról beszélni. Sabin Gherman írása.
Bepillantottunk a jövőbe, ami már a jelen: mesterséges intelligenciával és robotokkal élünk együtt. Vérkomoly kérdésekkel játszottunk el az idei Kommunikációs Napokon.
Nem nagyon tudni, honnan lesz tízmilliárd euró helyi beruházásokra, amikor az idei utolsó nyugdíjakat a kormány tartalékalapjából fizetik ki.
Ez pedig édeskevés, már ha közoktatási stratégiáról beszélünk és nem újramelegített vitákról, véli Mircea Miclea, volt oktatási miniszter.
Na jó, ellenzéki megrendelésre készült, de azért olyan nagyot nem tévedhet.
Az emberi jogok világnapján történt. Vagyis hétfőn. Amikor a közleményírók is agyhalottak.