Autós üldözés közben pisztollyal sebesítettek meg egy nőt a rendőrök

Ittas vezetőt akartak megállítani.
Hirdetés

Autós üldözés közben meglőtték egy autó utasát, egy 31 éves nőt a rendőrök Argeş megyében.

A megyei rendőr-főkapitány közlése szerint a rendőrök éppen egy Bârla nevű teleülésen teljesítettek járőrszolgálatot, amikor meg akartak állítani egy arra haladó személygépkocsit. A sofőr azonban nem állt meg a rendőrök jelzésére.

Mivel a rendfenntartók szerint alapos volt a gyanú, hogy a sofőr ittas volt, a nyomába eredtek. Mivel az ismételt figyelmeztetésre sem állt meg, az egyik rendőr két figyelmeztető lövést adott le a levegőbe, majd négyszer a menekülő autóra lőtt.

Az ekkor megállt, a rendőrök pedig kiszálltak, hogy ártalmatlanná tegyék a sofőrt.

Ekkor vették észre, hogy az autóban egy utas is tartózkodik: egy nő, akit a lövéseket leadó rendőrnek sikerült megsebesítenie.

Hirdetés

A közlemény szerint a nő sérülése nem tűnt súlyosnak, ennek ellenére a piteşti-i kórházba szállították, ahol megműtötték.

Az Argeş megyei törvényszéki ügyészség vizsgálatot indított annak kiderítésére, szabályosan jártak-e el a rendőrök.

Hirdetés