Gyűlölet, beszéd
Szerző: Magda Grădinaru
2018. július 6. péntek, 17:20
Első ránézésre nem sok. De ha a nemzetvédő mioritikus honatyák románellenes törvényjavaslatából indulunk ki, mindjárt ott vannak a kapcsolódási pontok.

Az már banális, hogy Eugen Ionescut, Emil Ciorant és Ion Luca Caragialét tartóztatnák le először, ha nem vágtak volna neki már egyszer a száműzetésnek. Mi is tudjuk, ők is tudják, Liviu Dragnea tisztára mosása pedig egyáltalán nem véletlen.

Egy olyan országban, ahol az igazságügy-miniszter úgy dönt, megszegi az elsőfokú bíróság ítéletét, hogy megmentse a nemhivatalos (kormányzati) főnökét,

mi, többiek már azért is börtönbe kerülhetnénk, mert leírtuk ezt a mondatot.

Persze, ez egy végletes következménye annak a „románpárti” törvénytervezetnek, amelyhez több szociáldemokrate (PSD), liberális (PNL) és népimozgalom-párti (PMP) parlamenti képviselő adta a nevét, ha nem számítjuk a két képviselőt a Mentsétek meg Romániát Szövetségből (USR) képviselőt, akik bejelentették, hogy visszavonják aláírásukat.

Íme, mivel magyarázza Emil Marius Paşcan, Andrei Daniel Gheorghe és Eugen Tomac az indokolásban a románellenesség inkriminálását:

„A románellenesség a román identitás érvényesülésének összes megnyilvánulási módja elleni harc, a román nemzet jogos nemzeti szuverenitása vitatásának, valamint bizonyos olyan eszmék, koncepciók, doktrínák vagy közpolitikák kifejezésének egyik formája, melyek a román néppel szembeni idegengyűlöletet, vagy az azzal szembeni negatív diszkriminációt célozzák.”

E logika mentén az igazságügy-miniszter azon tettének elemzését, aki a hivatallal való visszaélés büntethetőségének részleges megszüntetését javasolja, olyan mértékig, hogy megszűnjön Liviu Dragnea bűnössége,

egy rosszindulatú értelmezésben könnyen románellenessé lehetne nyilvánítani.

Végső soron megkérdőjeleződik egy miniszter jóhiszeműsége, aki éppen a társadalmon belüli igazság megalapozásával foglalkozik.

Főleg az válhatna románellenességé, hogy valaki megkérdőjelezi azon parlamenti képviselők jóhiszeműségét, akik – ironikus módon – egy olyan rendkívüli ülésszakra áldoztak fel néhány napot a vakációjukból, amelyből végül megerősödötten és ártatlanul kerülnek ki, egy rakás polgármesterrel és más köztisztviselővel együtt, akik, ha bele is markoltak a közpénzbe, azt nem önmagukért, vagy a közvetlen (2. fokig terjedő) rokonaikért tették.

Az igazságügy-miniszter és a parlament a román állam, egy demokratikus EU-tagállam törvényes intézményei, illetve annak képviselői. Egy olyan államról van szó, ahol a szavazás egyetemes és szabad. Következésképpen az ezen intézmények által meghozott döntések vélelmezetten a közérdeket és a közjót szolgálják.

Amikor ez nem így történik, akkor az intézmény megmentése érdekében, a demokratikus ellenőrzési eszközöknek kell biztosítaniuk a visszatérést a normális kerékvágásba, a szabályok szerinti működést és az eltávolodást az intézményi döntés csoport-, vagy személyes érdekből történt kisajátítása által okozott perszonalizációtól.

De mit teszünk, ha pontosan ezeket az ellenőrző eszközöket voltak képesek kompromittálni?

Amíg nem szavazzák meg a románellenességet büntető törvényjavaslatot,

addig feljelentést tehetünk visszaélés miatt, bírálhatunk, megkérdőjelezhetjük a megszemélyesült intézmények jóhiszeműségét és következésképpen a román állam jogállamként való működését, hogy egy központból, politikai stratégiák révén szintén kompromittált kifejezést használjak.

De ha a pro-románizmus normává válik, akkor bármilyen képviseleti intézményt a törvény erejével kellene dicsérni, vagy a legjobb esetben is mentesíteni kellene a bírálatok alól.

Nincs helye gyűlöletnek, amíg ennek az országnak a falai között élsz.

Persze, jelentős adagnyi irónia van a fentiekben, de mennyi önirónia-hiány lehetett az ő fejükben?

Ki fenyegeti Romániát – a magyar irredentizmustól a pejoratív „cigány”-ig

A románellenességet börtönnel büntetni akaró törvénykezdeményezés indoklása a bármely nacionalista doktrínában megtalálható klisék kopottas keveréke.

Az általuk bevezetni kívánt normatív románizmus megindoklásához a kezdeményezők úgy ragasztgatják össze Románia történelmének részleteit, ahogy a kommunista tankönyvekben sokáig oktatták azt.

Senki sem állítja, hogy az erdélyi románok történelme nem volt drámai az Osztrák-Magyar Birodalom idején. Azt sem, hogy a timok-völgyi románoknak könnyű az életük, ha románokként akarnak viselkedni és azt akarják, hogy ekként fogadják el őket. Senki sem tagadja a terhes oszmán korszakot sem. Persze hogy senki sem használhat pejoratív elnevezést a román népre nézve.

De mindezeket egymás mellé tenni, mintha egy egységes narratíva és Románia életrajzi szövetének részei lennének, egy veszélyben lévő nemzet érzetét hozva létre és tartva fenn,

annak a nacionalizmusnak a logikájába illeszkedik, mely rosszul van összerakva,

de könnyen be lehet fecskendezni egy polarizált és olyan politikusok által túszul ejtett társadalomba, akik magukat akarják megmenteni, bármennyibe is kerülne ez nekünk, többieknek.

„A románellenességnek nagy múltja van, már a középkor óta jelen van Erdélyben, ahol a román többséget ’megtűrtnek’ tekintették a három úgynevezett ’kiváltságos’ nemzettel, a magyarokkal, a szászokkal, a székelyekkel szemben.

A Kárpátokon belüli térség románjai a Habsburg-korszakban egy sor etnikai-vallási üldöztetésnek voltak kitéve, amely az osztrák-magyar rezsim 1867-es bevezetése után a románok elmagyarosítására explicit módon irányuló politikává változott.

Míg a román tér nyugati részében magyar asszimilációs politikával volt dolgunk, keleten, 1812 után, a Prut és Dnyeszter közötti Moldvában (Besszarábia) a románok olyan állampolitikával szembesültek, melyben a pétervári cári rezsim a besszarábiai őshonosok erőszakos eloroszosítására törekedett”, mesélik az indokolásban a törvénytervezet kezdeményezői.

A parlamenti képviselő narrációs szövedékéből nem hiányzik a Fântâna Albă-i vérengzés, a Gulág kegyetlen tapasztalata, Oroszország transzdnyeszteri geopolitikai kísérlete sem.

És mégis, mi közük van mindezeknek egymáshoz?

Mi köti össze Sztálint, Horthyt és a Charlie Hebdo karikatúristáját? A kezdeményezőknek egyértelmű válaszuk van: a románellenesség.

Ebből kiindulva, miután felrajzolták nekünk a románokkal szembeni gyűlölet végső következményeinek térképét, a kezdeményezők egy egész föderalizációs forgatókönyvet írnak le, melynek állítólag a székely megmozdulások állnak a középpontjában.

„Románia belsejében, Erdély számos megyéjében állítólagos székely megemlékező cselekmények zajlanak következetes módon, melyek valójában államellenes, románellenes, szegregacionista, sovén megnyilvánulások, melyek keretében a románokra, a román államra, valamint a román hatóságokra nézve sértő és rágalmazó szlogeneket skandálnak.

Aztán a kérdéses eseményekről szóló beszámolók, valamint románellenes üzenetek is tovább visszhangoznak a médiában, az interneten, valamint az elektronikus kommunikálási és közösségi hálózatokon keresztül. (…)

Más szavakkal, hivatalos úton hirdetnek alkotmánysértő lépéseket egy Románián belüli állam, vagyis egy államon belüli állam létrehozására. Megsokasodtak a szélsőséges-revizionista szervezetek, melyeknek a trianoni szerződés rendelkezéseinek vitatása és felszámolása és Nagy-Magyarország bármilyen eszközökkel való helyreállítása a vezérelvük.”

Mindez elegendő, hogy – nem igaz? – paradox módon ugyanazt a pánikérzést keltse, mely Magyarország vezetőjét, Orbán Viktort is mozgatja, amikor Soros revizionistái felé mutogat az igazság ujjával/öklével/pálcájával.

A félelem diffúz módon történő elültetéséhez a kezdeményezők egy nehezen elviselhető hasonlatot is felhasználnak:

a románellenesség törvényét az antiszemitizmust inkrimináló törvényre való hivatkozás indokolja.

Ez a hasonlat nem állna meg a lábán sem történelmi, sem erkölcsi szempontból, sőt, éppenséggel a tervezet kezdeményezői által elítélt emlékezettel szembeni tiszteletlenséggel van közös serpenyőben.

Nem minden lehet hasonlat tárgya, és ezek közé tartozik az emberiség egyik tragédiája, a holokauszt is. Bármennyire sorsüldözöttek lettek volna a románok a történelem folyamán, hogy megtartsuk a tankönyvbe illő szóhasználatot, sohasem kényszerültek arra, hogy eltűrjék, hogy mások holmi etnikai indokolások nevében a földdel tegyék őket egyenlővé.

A végsőkig feszíteni ezt a hasonlatot azt jelenti, hogy semmit sem értettek meg annak a gonosznak a lényegéből, mely ritmikusan ásta alá az emberiséget.

Néhány nemrég közzétett beszélgetésben éppen Románia föderalizálása veszélyének (tudatos, vagy nem tudatos) felhasználásáról kérdeztem Lucian Boia történészt:

„Ennek a félelemnek valahol messzebb vannak a gyökerei, abban a korban, amikor létrehozták Romániát,

különösen a nagy Romániát. Mi a románok ősiségéről beszélünk, dákokról, a román térben, a majdani nagy Romániában már körvonalazódó Dáciáról, de az a történelmi igazság, hogy Románia egy viszonylag új, 1859-ben létrehozott állam, a nagy, a maihoz hasonló határokkal rendelkező Románia pedig csak 1918-ban jött létre.

Ez az ország, ahogy ma kinéz, nincs még száz éves és valóban olyan régiók gyűltek itt össze, melyekben többségben voltak a románok, de nem nagyon nagy többségben, elég jelentős kisebbségek is voltak.

Ebből fakad az a félelem, hogy ez az építmény törékeny, hogy bizonyos belső nézetkülönbségeknek, de főleg bizonyos külső nyomásoknak vagy agresszióknak is áldozatául eshet. Ez a félelem létezett és ez magyarázza azt, hogy már az elején, 1859-ben nem a föderalista megoldást választották.

A románok, ha föderalizálásról hallanak, mintha valami szörnyűséget hallanának, holott azért az Egyesült Államok, Németország is szövetségi államok, nem? Nem hiszem, hogy valami szörnyűséges dolog lenne egy föderális megoldásban gondolkodni, de Románia a francia modellt választotta, mely egy nagyon központosító modell, és ez már 1859-ben így volt.

Féltek egy föderális megoldástól, mely gyengíthette volna egy olyan állam kohézióját, melyet – ismét mondom – alig hoztak létre.

Márpedig a nagy Románia megvalósulásával ez a félelem még jobban jelen volt, sőt indokolttá is vált, mert láttuk, hogy mi történt 20 évvel később, 1940-ben, amikor a nagy Romániát jelentős részben feldarabolták.

A föderalizmusnak, a regionális autonómiáknak ez az elutasítása történelmi örökség és abból a félelemből fakad, hogy nem lesznek képesek ellenállni. Azt hiszem, ezek most konjukturális, a választási kampánnyal kapcsolatos nyilatkozatok. Remélem.

Azokra nézve remélem, akik ilyenfajta kijelentéseket tesznek, mert különben valósággal felelőtlenség azt mondani, hogy Románia holnap, holnapután szétesik. Ez hazugság, senki sem készül ilyesmire és ilyesmi nem fog megtörténni.”

„A román nemzet szilárd. Románia folyamatosan elrománosodott, hogy jó-e, vagy nem jó, ez az események valós menete által bizonyított helyzet. Mindig találhatunk veszélyeket, az élet veszélyes, de a korábbi Romániához és a többi térségbeli országhoz hasonlítva elmondhatjuk, hogy nemzeti szempontból Románia történelme legjobb szakaszában van”, mondja szintén Liviu Boia egy februári interjúban.

A három parlamenti képviselő által aláírt indokolást elolvasva a sürgősség érzése marad meg az emberben:

veszélyben vagyunk, a magyarok és az oroszok nemcsak mélységesen gyűlölnek bennünket,

de a Fântâna Albă-i és az ippi mészárlások akár meg is ismétlődhetnének, még ha egy Charlie Hebdo-ban közzétett karikatúra formájában is, így aztán vagy harcolunk, vagy megadjuk magunkat, nincs középút.

Az igazságügy-miniszter által borítékban elküldött kis jegyzetet elolvasva, melyben egy fél definícióval biztosította Liviu Dragneának az ártatlanságot a hivatallal való visszaélésben, legalábbis a fiktív alkalmazások ügyében, ugyanezt a sürgősséget érezzük: tehetetlenek vagyunk, kompromittálódtak azok a demokratikus mechanizmusok, melyekkel büntethető a hivatallal való visszaélés, így vagy harcolunk, vagy megadjuk magunkat, nincs középút.

De a harcok bármelyikében van egy jelentős adagnyi, de megmentő hatású románellenesség, amely nélkül tényleg a Liviu Dragnea által (Konrad Lorenz tanulmányának megfelelően) megbélyegzett patkányok ellentétei lennénk, nevezetesen olyan libák, amelyek végzetesen beleszerettek és képtelenek elválni a vadászokká vált útitársaiktól.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/27272
Eltekintve azoktól a kompromisszumoktól, amelyek (talán) elkerülhetetlenek abban a balkáni közegben, melyben tevékenykednie kellett, Kövesi a rendelkezésére álló eszközökkel ért el eredményeket.
Átírták a programot az elmúlt két hétben kimondott ítéletek miatt.
Egy hétig tart műanyagmentesíteni Románia legnagyobb víztározóját.
Ha rossz is, de a miénk volt: ez egy olyan nép, amely függővé vált a neki okozott szenvedéstől.
Ilie Bolojan nagyváradi elöljáró legalább annyi turistát vonzana a városba, mint Velence, ellenben nem akar galambokat. És a macskáknak is hadat üzen.
Dragnea a kormányfővel akarja kikapartatni magának a forró gesztenyét. Hajlandó lesz Dăncilă megégetni a kezét?
Újabb négy óvári utcát kapnak vissza a gyalogosok és a turisták. Nem kímélik a gépkocsivezetőket.
A 2018-as foci-világbajnokság győztesei, vesztesei és tanulságai – mindent levonunk.
Pesszimista a jövőt illetően és visszasírja a kommunizmust a romániai lakosok zöme, derül ki egy felmérésből.
Megmutatjuk Wolfsberget, azt a romániai települést, ahol nemcsak eladták házaikat a kitelepült németek, hanem vissza is vásárolták őket. Gărânát, magyar nevén Szörényordast nem csak a jazzfesztivál miatt érdemes felkeresni.
Helsinkiben csúcstalálkozik az amerikai és az orosz elnök. Nem mindenki látja szívesen ott őket.
Bedugultak a határátkelők: a külföldön dolgozók itthon vakációznak, az itthoniak külföldön.
Több kérvény is született ennek érdekében, már csak a környezetvédelmi tárcán múlik, mikor intézkedik.
Két személy mélyülhet el benne.