Az RMDSZ nem lát okot Iohannis kirúgására

Mert egyelőre nem sértett alkotmányt azzal, hogy halogatja a korrupcióellenes főügyész leváltását.
Hirdetés

Nem különösebben rajong az RMDSZ a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea azon felvetéséért, hogy függesszék fel a tisztségéből Klaus Iohannis államfőt, amiért az az alkotmánybíróság ítélete ellenére sem hajlandó kirúgni Laura Codruţa Kövesit, az Országos korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészét.

Ezt Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője tette nyilvánvalóvá pénteken délelőtt, amikor a  Radio France Internationale (RFI) rádiónak nyilatkozva kijelentette: az RMDSZ semmilyen komoly indokot nem lát arra, hogy felfüggesszék az államfőt.

„Nincs tudomásunk hivatalosan a kormánykoalíció ilyen szándékáról, de mi már korábban elmondtuk a témában, hogy szerintünk nem indokolt a felfüggesztési eljárás beindítása. Ma még nem látjuk, hogy az államfő súlyosan megsértette volna az alkotmányt, ami a felfüggesztési eljárás indítéka lehet”

– csüggesztette el Dragneát Cseke.

Megjegyezte: az alkotmánybíróság ítéleteire mindenkire ugyanúgy kötelezőek, így Iohannisnak döntenie kell, azonban a probléma az, hogy jogilag nincs szabályozva a határidő, amelyen belül a köztársasági elnöknek kötelessége végrehajtani egy alkotmánybírósági ítéletet.

Hirdetés

Dragnea csütörtökön jelentette be, hogy komoly opciónak tekintik Iohannis felfüggesztését, és a koalíció hétfőn hozza meg a végső döntést az ügyben.

Az alkotmánybíróság kimondta: az államfőnek kötelessége meneszteni a főügyészt, ha az igazságügy-miniszter erre javaslatot tesz. Márpedig Tudorel Toader Kövesi alkotmánysértéseire hivatkozva megtette a javaslatot a főügyész leváltására, amit viszont az államfő nem tart megalapozottnak.

Hirdetés