Mutatjuk, szerintünk mire érdemes csápolni a Vibe fesztiválon

A második Vibe-on több mint ötven fellépő lép színpadra, közülük ajánlunk néhányat a fesztiválozóknak.
Hirdetés
Az egykori Félsziget fesztivál helyszínén, a marosvásárhelyi Víkend-telep szomszédságában zajló Vibe második kiadásának zenei kínálata alapján már első ránézésre elmondható, hogy a szervezők idén nem nagyon kockáztattak, lazán átemelték a működő „elemeket” a tavalyi programból. Az csak a helyszínen fog kiderülni, volt-e értelme ismét visszahívni nem kevesebb mint hét magyarországi zenekart az idei rendezvényre is. 
 
Az viszont rendkívül szimpatikus, hogy feltörekvő erdélyi zenekarok is műsoridőt kapnak a fesztiválon, ezért a csütörtöki kínálatból máris a nagyváradi, funk-rockot játszó Wrepperz-t ajánljuk, ők délután játszanak a kettes számú színpadon (Yellow stage). 
 
 
 
Utánuk lép színpadra ugyanitt a legszebb erdélyi dalok 2017-es versenyén diadalmaskodó székelyudvarhelyi Simó Annamária és zenekara, akiket szintén érdemes lesz követni. 
 
 
Bár a csütörtöki felhozatalból garantáltan ByAlex, az erdélyi fesztiválok szinte kötelező fellépője, az Intim Torna Illegál, vagy a Vibe-visszatérő Kelemen Kabátban fogja összegitározni a legnagyobb közönséget, a magyarországi zenekarok közül mi mégis a Blahalouisianát ajánljuk, a helyszínen majd kiderül, hogy miért. Vagy mondjuk ebből a klipből: 
 
 
Pénteken a nagyszínpadon Koszika és a Hotshots hazai pályán melegít be a Wellhello előtt, mi mégis a pofátlanul fiatal temesvári Funky Hats zenekar fellépését javasoljuk a Maros-parti fesztiválozóknak, ők szintén a „sárga” színpadon mutatkozhatnak be. 
 
 
 
Gumipunk a Vibe-on: a magyarországi Szabadtéri 4Akkordos Performansz (SZ4P) nevű zenekarnak nemrég jelent meg a Spontán disznóvágás című harmadik lemeze, nincs kizárva, hogy Vásárhelyen is ledarálják. Szellemes? Kiderül. 
 

 

 
Szombaton a legújabb dalát épp nálunk bemutató Teddy Queen mellett az évről évre jobb, saját dalokkal is előrukkoló kolozsvári Funkorporationt néznénk meg, ők (megérdemelten) a nagyszínpadon tolják majd a funkot. Nagyjából erre lehet számítani: 
 
 
A napot az innovatív magyarországi hip-hop-szcéna egyik fontos képviselőjével, a Mulató Aztékokkal zárnánk le a Blue Arénában: 
 
 
A Vibe zárónapján, vasárnap a ska, reggae és punk elemeket összeugrasztó nagyszebeni Suburbia 11 szélesítheti rajongótáborát Marosvásárhelyen. Érdemes rájuk figyelni, külföldön is egyre többen teszik. 
 
És ha erdélyi ska, akkor a (sajnos) ritkán koncertező kolozsvári Rehab Nation mutatványát is melegen ajánljuk a vájbolóknak a vasárnapi programból. 
 
 
 

Hirdetés