Kit érdekel?
Szerző: Dan Străuţ
2018. június 21. csütörtök, 18:26
A bukaresti kormány egyre több mindennek fordít hátat. Most éppen egy autópályának. Miért pont a Világbank képezne kivételt?

Tekintettel arra, hogy a Világbank (VB) nem a Románia nagy (infra)strukturális reformjain belül „visszaosztásokat” finanszírozza, hanem az ellene folytatott harcot, észbontónak tűnnek a kormány–VB kapcsolatra vonatkozó legutóbbi kijelentések. Nem kerülhetjük meg a „Hogyan lehetséges ez?” kérdést.

Mindenekelőtt azt magyarázom, hogy

a Világbank nem valamilyen strukturálisreform-projekthez szükséges áruk, szolgáltatások vagy komponensek megvásárlását finanszírozza.

Nem X autópálya, vagy – Romániában, mondjuk – az adóhatóság (ANAF), vagy valamelyik szegénység, illetve természeti katasztrófa által sújtott falu/város polgármesteri hivatal finanszírozója. Ezzel szemben segítséget nyújt a hatóságoknak a közpénzek helyes koordinálásában.

Az idők folyamán a Világbank pénzéből nem csak építőanyagokat, cementet, vasbetont, homokzsákokat vagy számítógépeket vásároltak – valamilyen építőtelepnek –, vagy tankönyveket szegény gyermekeknek, takarókat, ételt vagy ideiglenes lakómodulokat árvizek által sújtott családok számára. A Világbank nem kimondottan ezekre adott pénzt, de viselte egy hasonlóan fontos dolog költségeit: annak, hogy az ilyenfajta – sürgős, vagy sem – vásárlásokat a hatóságok nem megbundázott, klientúrarendszeren alapuló szerződések, hanem tisztességes pályázatok és közbeszerzések révén ejtsék meg. Az eljárásokat finanszírozta, nem a bevásárlásokat.

A Világbank sem nem megbízója, sem ajánlattevője, sem vásárlója a valamely strukturális reformhoz (a szegénység felszámolása, az infrastruktúra fejlesztése, az elemi csapások károsultjainak/menekülteknek a védelme, a bürokrácia felszámolása, a digitalizálás – és megannyi projekt, melyekben a VB világszerte részt vesz) szükséges termékeknek és szolgáltatásoknak, hanem technikai támogatást nyújt, vagyis garanciát arra, hogy a szerződő hatóság nem fogja megkerülni a törvényt az ilyenfajta reformokhoz/helyreállításokhoz szükséges közbeszerzéseiben.

Ne szaporítsuk a szót, a Világbank nem a kijavító vagy a megreformáló, hanem annak szavatolója, hogy – nomine odiosa! –

a Korrupció nem fog megnyilvánulni a helyreállításokhoz vagy reformokhoz szükséges áruk/szolgáltatások beszerzésében, a helyi viszonyoktól függetlenül.

Annak a szavatolója – hogy eljussunk végre napjainkig –, hogy amikor felvázolnak egy (Románia számára strukturálisan szükséges) autópályát, például, akkor a kérdéses megvalósíthatósági tanulmányokat, a szóban forgó szerződéseket és szerződésecskéket, a beszerzéseket, vásárlásokat és pénzügyi ügyleteket nem a politikai klientúrával végeztetik el, nem fogják bizonyos konjunkturális haveroknak kiosztani, nem fogják kiegészíteni az ismert „visszaosztásokkal”. (Ha valaki nem hallott még erről a kifejezésről, visszaosztás = „én – közpénzből – 10 lejért megvásárolom tőled az 1 lejes csavart, majd te más utakon visszaadsz nekem nagyjából 3-5 lejt ebből és ezáltal megosztozunk a prédán”.) És annak, hogy a továbbiakban azok a dokumentációk és műszaki előírások nem fognak „pántlikázott” rendelkezéseket tartalmazni, de indokolatlan utólagos drágításokat sem fognak lehetővé tenni. A Világbank az ilyenfajta projektekben való részvételével azt szavatolja, hogy egyiket sem fogják megengedni ezekből az ismert helyi/központi szokásokból. Ismétlem, tanácsadó, egyfajta őrködő, nem pedig finanszírozó: a vásárlás tisztességességéhez ad pénzt, nem a vásárlásra.

Nos, úgy tűnik, hogy – legutóbbi nyilatkozatai szerint – erről a tanácsadásról, közpénzek feletti őrségről akar lemondani Románia kormánya!

Románia e szigorú felügyelő támogatását élvezve közel állt ahhoz, hogy egy tiszta projektet valósítson meg, melyben már nem lett volna helyük sem a „visszaosztásoknak”, sem a haveroknak, de még a mostani potentátok rokonainak sem – gyakorlatilag semmilyen kártékony klientúrának, amelyekhez már hozzászoktunk az utóbbi 25 évben: a Ploieşti–Brassó autópályáról, vagy egyes vélemények szerint, csak Comarnic–Brassó autópályáról van szó.

A következők a fentebb említett legutóbbi hivatalos, releváns nyilatkozatok:

- „A román állam arra készül, hogy lemondjon a Világbankkal közösen kezelt projektegységről, mely a Comarnic–Brassó autópálya végrehajtási pályázatának kiírásához szükséges dokumentációját készíti elő” (Lucian Şova közlekedési miniszter);

- „Egy projektben nem a finanszírozási forrás a fontos, hanem a projekt végrehajtása, valamint az, hogy a kormány, a pénzügyminiszteren keresztül, kiválassza a legkönnyebb, leghasznosabb, legolcsóbb finanszírozási forrást. Volt egy megbeszélés a Közlekedésügyi Minisztérium embereivel. Ők találtak egy gyorsabb megoldást arra, hogy ezek a dolgok megtörténjenek a Comarnic–Brassó szakaszon. Nem a finanszírozási rész a fontos, hanem az ilyenfajta projektek megvalósításának útja” (Eugen Teodorovici pénzügyminiszter);

- (egy kis „színfoltként” tegyük ezt is hozzá) – „Nyugaton csodálatos autópálya-hálózat van. Miért jöttek a multik ide? Az alacsony bérek miatt. Ha autópályáink lesznek, akkor a bérek is magasak lesznek. És akkor elmennek. Olyan térségek felé, ahol nincsenek autópályák, de alacsonyak a bérek.” (Lucian Şova).

A tanulság levonása előtt csak két esetet említsünk a Világbankkal meglévő kapcsolat múltjából: az egyik nagy siker Románia számára, nevezetesen a bukaresti víz- és csatornarendszer felújítása (mely projektet a VB fenntartások nélkül dicséri az összes globális szinten terjesztett összes közelmúltbeli, az európai köz-magán társulásokra vonatkozó jelentésében). A másik viszont nagy szégyen Romániára nézve, nevezetesen az Országos Adókezelési Ügynökség, az ANAF korszerűsítése, informatizálása, sőt digitalizálása, amellyel 2018-ra kellett volna végezni (az adófizetőkre nézve számtalan hátránnyal), de amely még csak negyedrészt van kész.

Miért tartom „észbontónak” azt, hogy Románia kormánya hátat fordít a Világbank által kínált technikai támogatásnak? Mert

ezen a világon egyetlen állam sem utasított vissza egy ilyen támogatást,

mert mindenhol a VB a garancia arra, hogy a közbeszerzésekben nem lesznek „visszaosztások”, csalárd szerződések, haverok, politikai klientúra és általában korrupcióra gyanút adó jelenségek. Azt hiszem, egy ilyenfajta ősbemutatót nem a közbeszerzésekkel kapcsolatos önfegyelmezés bizonyítékának fogják tekinteni, ahogy a bukaresti hivatalosságok valószínűleg képzelik, hanem annak a garanciának az elutasítását, hogy tisztességesen használják fel a köz, az adófizetők pénzét.

U. i.: Figyeljünk június 28-ára, amikor határozott, hivatalos döntés születik majd arról a technikai támogatásról, melyet a Világbank a Ploieşti–Comarnic–Brassó autópálya tervére nyújt Románia kormányának.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/27064
A báthorysokra is kiterjesztenék a pár hete indult kísérleti projektet.
A politikai talpnyalók sajnos nem jobbak, ha történetesen erdélyiek. Sabin Gherman írása.
Bukarest szerint megvannak az újabb székely terroristák: az udvarhelyi művészetis diákok.
És került Erdély elkerülhetetlenül Romániához. Centenáriumi minisorozat az impériumváltásról.
Tíz év sztrádaépítéseit vizsgálta régiókra lebontva az EU statisztikai hivatala. Elképesztő, de Románia is szerepel a toplistán.
Újabb vádemelések történtek az utóbbi idők legnagyobb egyetemi korrupciós botrányában.
Az Orbán-ellenes eurohadjárat után úgy tűnik, Európában ma csak az demokrata, aki liberális. Traian Ungureanu írása.
Megtalálták a kiskaput, hogyan húzzák le előfizetőiket a külföldi telefonhasználatért. A hatóságok vizsgálódnak az ügyben.
Dăncilă szerint a népszavazás nem a szexuális kisebbségek ellen irányul.
Valóban, miért is kellene Erdélynek eltűrnie a bukaresti központ zsarnokságát? Sabin Gherman írása.
Háromezer pedagógus írta alá a miniszternek küldött tiltakozó petíciót.
Politikai Főnix-madarakként térnének vissza az élvonalba.
A politikai stratéga egyrészt rosszabbnak tartja Orbán Viktor Magyarországát Iránnál, másrészt vágyik egy mioritikus Orbán Viktorra. Nem vicc, tessék olvasni.
Jean-Claude Juncker beszéde pont olyannak tűnik, mint maga az Európai Bizottság elnöke. Fáradt, megöregedett.