Foto: Ovidiu Veres
Per-patvar
Timi
2018. június 19. kedd, 21:43
A büntető perrendtartást módosító kormányoldali honatyák lemondását követelték.

Miután hétfő késő este gyorsított eljárásban megszavazta a képviselőház a büntetőeljárási törvénykönyv módosítását, kedd délután tüntetésre gyülekeztek Kolozsvár Főterén az elégedetlenkedők. A tüntetők pontos számát nehéz megsaccolni, a számokkal könnyen dobálózó sajtó szerint legalább ötezren, más orgánumok szerint pár százan követelték a javaslatcsomagot elfogadó képviselők lemondását és előrehozott választásokat.

Felcsendültek a már jól ismert korrupció- és PSD-ellenes jelszavak, de az RMDSZ is magkapta a politikai kurva jelzőt. A kedden éppen Kolozsváron tartózkodó Călin Popescu Tăriceanu ALDE-elnököt pedig lepatkányozta a tömeg.

A tüntetők a szokásos útvonalon a Főtér és a Mărăști között vonultak fel, félig lezárva az autós forgalmat, bár a megmozdulásra előzetesen nem kértek engedélyt a hatóságoktól.

A szószólók arra buzdítottak mindenkit, hogy mozgósítsák ismerőseiket a héten zajló további tüntetésekre.

A büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvénykönyv módosítása kapcsán kedden a legfőbb ügyészség aggodalmát fejezte ki, mivel azt a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) és más szakmai szervezetek javaslatainak figyelembevétele nélkül módosították. Közleményük szerint a főügyészség kielemzi a jogszabályt, összegzi azokat az előírásokat, amelyeket alaptörvénybe ütközőnek vél, és megtámadja a törvényt az alkotmánybíróságon. Az ellenzék szintén kilátásba helyezte a megtámadását.

A képviselőház döntő kamaraként hétfőn késő este szavazta meg a büntetőeljárási törvénykönyvet módosító tervezetet. A javaslatcsomagot 175 támogató, 78-an ellenszavazattal és egy tartózkodással fogadta el az alsóház. 

 

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/27041
A románok az Egyesülés Centenáriumában egymásnak esnek egy értelmetlen csatában, amelynek semmi értelme, mert csak vesztesei vannak.
A báthorysokra is kiterjesztenék a pár hete indult kísérleti projektet.
A politikai talpnyalók sajnos nem jobbak, ha történetesen erdélyiek. Sabin Gherman írása.
Bukarest szerint megvannak az újabb székely terroristák: az udvarhelyi művészetis diákok.
És került Erdély elkerülhetetlenül Romániához. Centenáriumi minisorozat az impériumváltásról.
Tíz év sztrádaépítéseit vizsgálta régiókra lebontva az EU statisztikai hivatala. Elképesztő, de Románia is szerepel a toplistán.
Újabb vádemelések történtek az utóbbi idők legnagyobb egyetemi korrupciós botrányában.
Az Orbán-ellenes eurohadjárat után úgy tűnik, Európában ma csak az demokrata, aki liberális. Traian Ungureanu írása.
Megtalálták a kiskaput, hogyan húzzák le előfizetőiket a külföldi telefonhasználatért. A hatóságok vizsgálódnak az ügyben.
Dăncilă szerint a népszavazás nem a szexuális kisebbségek ellen irányul.
Valóban, miért is kellene Erdélynek eltűrnie a bukaresti központ zsarnokságát? Sabin Gherman írása.
Háromezer pedagógus írta alá a miniszternek küldött tiltakozó petíciót.
Politikai Főnix-madarakként térnének vissza az élvonalba.
A politikai stratéga egyrészt rosszabbnak tartja Orbán Viktor Magyarországát Iránnál, másrészt vágyik egy mioritikus Orbán Viktorra. Nem vicc, tessék olvasni.