Revízi, ó!
Szerző: Ionel Grigorescu
2018. június 12. kedd, 10:11
A román hazafi sajtó ügyeletes honvédje fut egy nemzetféltő kört. Mert ébernek kell lenni: a magyarok ott állnak a határkerítésnél, és bármikor készek odébb tolni azt.

„Gyászolnunk kell Trianon után, mert a magyarok történelmének legnagyobb tragédiájáról van szó”, mondta Magyarország kormányfő-helyettese, Semjén Zsolt június 4-én, egy tévéműsorban. A magyar hivatalosság a saját érzéseit általánosította, úgy vélekedve, hogy egyetlen utódállamnak sincs oka ünnepelni, és ezt éppen Románia példájával támasztotta alá, mely azért szenved, mert Moldova Köztársaság nem akar egyesülni és attól fél, hogy Moldva esetleg elszakadhat Munténiától.

Ez csak a legutóbbi nyilatkozat, melyben

Semjén Zsolt Romániát sértegeti, és revizionista-sovén nyilatkozatokkal építi az imázsát.

A Magyarország kormányfőjétől, Orbán Viktor atyuskától eltérő imázsra kétségbeesetten törekvő Semjén Zsolt minden eszközzel azt a benyomást akarja enyhíteni, hogy a mindent betöltő FIDESZ elnyeli az általa vezetett pártocskát (Kereszténydemokrata Nemzeti Párt/KDNP). Mivel a magyar ideológiai spektrumot az illiberális Orbán Viktor foglalja el, a joviális Semjén a maradékot szedte össze: a románellenes és revizionista diskurzust, mely a választók egy konstans rétegét célozza meg és melynek az is a szerepe, hogy elvonja a figyelmet Magyarország tényleges gondjairól, mint amilyen a nemzetközi elszigeteltség, az EU-tól és az AEÁ-tól érkező határozott bírálatok.

A „passzív-agresszív” gyászra való felhívásokra, természetesen, már korábban is sor került (román humorérzékkel emlékezhetünk Tőkés 2010-es nyilatkozatára, aki „gyásznapnak” nevezte december 1-ét).

A magyar revizionizmus, természetesen, különféle formákat öltött már,

a szélsőségességtől a békés tüntetésekig és törvényjavaslatokig. De most a szomszédos és baráti ország egyik élvonalbeli hivatalosságáról van szó, aki nyíltan sajnálkozik a Romániával meglévő közös határokon. Egy tiszteletet, együttműködést és barátságot elváró földbirtokos, aki viszont állandóan arra panaszkodik – amikor hallgatósága akad –, hogy rossz helyen van a kerítés.

Nos, a szóban forgó földbirtokos nincs örökre „gyászban”, hiszen vannak neki ünnepnapjai is. Az egész internetet bejárta, amikor

2014-ben lovon vonult be a kézdivásárhelyi Fő térre,

(burkoltan, de vállaltan) Horthy Miklós kormányzóra emlékeztetve, aki fehér lovon ülve szabadította fel 1940-ben az erdélyi városokat.

Azért a szomorú és kisírt szemű Semjén nagyon is kihasználta azokat a lehetőségeket, melyeket Erdély – nagylelkűen – mindenkinek kínál: lelkesen részt vett a haza erdeiben szervezett vadászatokon.

Zsolt bácsi, jó szomszéd módjára, szép pénzeket húzott ki országa zsebéből azoknak a honi magyar szervezeteknek a finanszírozására, melyek

az etnikai kritériumokon alapuló területi autonómiáért és az iskolák etnikai szegregálásáért küzdenek,

azt állítva, hogy ezzel a magyar kisebbség kultúráját bátorítják. A Transindex portál egyik elemzése szerint a magyar hatóságok csak 2012-ben egymillió eurót biztosítottak az Erdélyi Magyar Néppártnak és néhány hozzá tartozó szervezetnek. Az RMDSZ és a vele rokonságban álló civil szervezetek által szervezett „kulturális tevékenységekre” biztosított összegekről nem is beszélve, amelynek az volt az eredménye, hogy az RMDSZ egyre bátrabban karolta fel a FIDESZ ideológiáját. A 2018. áprilisi választás közeledtével a hazai magyarság összes megnyilvánulási formája (politikai, kulturális, vallási, média és így tovább) rekordmértékű támogatást kapott, összesen több mint 100 millió euró értékben. Szintén a „magyar identitás megőrzése” iránti gondoskodás nevében. Így aztán Semjén Zsolt, a szomszédos ország egyfajta legfőbb kifizetőjeként, a magyar költségvetés magas lován ülve választási tőkét sajtol ki a magyar választási rendszerre az utóbbi években oly nagylelkűen osztogatott állampolgárosítással frissen rákapcsolt magyar szavazókból.

Mindnyájunknak akad egy-egy ilyen szomszédunk: mosolygó, megalomániás, szenvedélyes vadász, műszerető, aki folyamatosan azt várja, mikor fordítasz neki hátat, hogy odébb tegye a kerítést.

De mit csinálnak a román vezetők?

Európai toleranciával nézik a földbirtokost, derűsen kijelentik, hogy ezek csak politikai nyilatkozatok és cinkosan felmutatják neki a mutatóujjukat, mint egy szertelen gyermeknek. Persze, a minimalizálás és a bagatellizálás is lehet egyfajta stratégia, hiszen a túl nagy figyelem és túl komoly válasz még nagyobb nyilvánosságot biztosítana Zsolt bácsinak. De a román állam más eszközökkel is rendelkezik: egy határozott üzenet a Külügyminisztériumtól (MAE), mely szerint ez a tisztségviselő nem szívesen látott vendég hazánkban, néhány határozott tiltakozás Magyarország bukaresti nagyköveténél, vagy akár egy olyan követelésnek nem hivatalos csatornákon való eljuttatása, az egyes vezetőink között meglévő (a sajtóban is szóba került) jó kapcsolatok nevében, hogy fogják vissza a gyászba borult lovas gyeplőjét. Tehát egy feed back-et várunk el ezen a kerítésen, vagy határon keresztüli teniszmérkőzésben.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/26932
Az ukrán nyelvű plakátok Ungvár, Munkács és Beregszász melletti főutak mentén jelentek meg.
Miután a Velencei Bizottság nyilvánosan is elkezdett aggódni a btk és az igazságügyi törvények módosításai miatt.
Ma még pompásan virítanak a gesztenyefák virágbugái a kolozsvári nemzeti színház oldalán. Október végén! De holnap már jön a hideg meg a zimankó. És az őszi tavasznak vége.
Ceaușescu a magyarok bőrén építgette a román nacionálkommunizmust, és reformok helyett szélsőséges nacionalizmussal takarózott, ahogy komolyabb válsághelyzetbe került.
Van remény? Erdély, a Partium és a Bánság szövetséget köt, hogy fejlesztési stratégiák terén bár, de leváljon a bukaresti bojárkormányról.
És ezzel még szinte semmit nem mondtunk a lesújtó kutatási eredményekről.
Ha tetszik, a mioritikus haza példásan bizonyított, már ami a rossz tanuló státust illeti. És a jelek szerint a tasli nem is fog soká késlekedni.
Határ a csillagos ég, persze, de itt az alapszükségletekről van szó.
Ötszáz éve is orvoshiány volt Erdélyben, nem csak ma.
Noha rém egyszerű forgatókönyv szerint zajlik ez a horrorfilm, elég sok pénzbe kerül. És alaposan ránk tud ijeszteni. Ja, és nem csak egy film.
Elvileg. Mert úgy lett kitalálva, hogy nem igazán ellenőrzi senki.
A román tudás fellegvárának lakói kábé csak a nacionalista hőbörgés szintjén fejtik ki tevékenységüket. Amúgy köszönik, jól élnek, és szarnak az utókorra. Sabin Gherman írása.
Még december elsején átadnák, ha már egyszer Centenáriumi híd a neve.
Érdekes, hogy miközben Romániában drasztikusan csökkent a EU iránti bizalom, Magyarországon éppen most mutat növekedést.