Botrányos: diákot ütlegelt egy felvigyázó a halláskárosultak kolozsvári bentlakásában (VIDEÓval)

Az ügyben minden illetékes hatóság eljárást indított.
Hirdetés

A kolozsvári rendőrség hétfőn bűnügyi eljárást indított  a halláskárosultak kolozsvári líceumában dolgozó felügyelőnő ellen, miután nyilvánosságra került egy videófelvétel, melyen

az intézmény bentlakásában bántalmaz és halálosan megfenyeget egy diáklányt.

A rendőrök hétfő reggel a helyszínen is vizsgálatot folytattak.

A nagy felháborodást keltő ügyben a Sérült Gyerekek Jogaiért Küzdő Európai Központ (CEDCD) az ügyészségen tett feljelentést, ugyanakkor a Nép Ügyvédje hivatalból vizsgálatot indított.

A Kolozs megyei tanfelügyelőség szóvivője közölte: az iskola vezetősége belső viszgálatot kezdeményezett, a felvigyázót pedig áthelyezték. A törvény értelmében a nő bántalmazásért

egy hónaptól fél évig terjedő börtönbüntetésre számíthat, de ha a hatóságok úgy ítélik meg, akár pénzbüntetéssel is megúszhatja.

A Sérült Gyerekek Jogaiért Küzdő Európai Központ (CEDCD) tájékoztatása szerint jogi támogatást nyújtanak a bántalmazott hetedikes lánynak és családjának.

„Amint azt korábban is bebizonyítottuk, a romániai speciális iskolák nem határolódnak el a sérült gyerekek elleni bántalmazásoktól és visszaélésektől, amelyeket zárt ajtók mögött, csendben követnek el” – olvasható a sérült gyerekek jogait védő központ közleményében. „Véget kell vetni a fogyatékos gyerekekkel szembeni embertelen bánásmódnak, és ezekben az iskolákban a tanügyminisztériumnak nyilvános kivizsgálást kell tartania, ezt azonban a szaktárca évek óta halogatja” – mondta Mădălina Turza, a CEDCD elnöke.

Hirdetés

A halláskárosultak kolozsvári líceumában történt tettlegességről készült videofelvétel a hétvégén jelent meg a Facebookon. A videofelvétel tanúsága szerint egyik felügyelő egy tanulót ütlegel, ököllel többször is a fejére csap, a haját húzza, miközben az ordítja:„megöllek”.

Amalia Gurzău tanfelügyelőségi szóvivő szerint két lány között konfliktus tört ki, és a diákok éjszakai felügyeletével megbízott alkalmazott megpróbálta szétválasztani őket. Gurzău szerint

nincsenek arra utaló jelek, hogy a lányok testi vagy pszichikai sérülést szenvedtek volna.

Az ombudsman a testi-lelki épséghez és élethez való alkotmányos jog, valamint a fogyatékos személyek védelmét előíró cikkely megsértése miatt indított kivizsgálást. Matei Vîrtosu, a Nép Ügyvédje hivatalának szóvivője elmondta, a felvétel szerint az egyik bentlakó diáklányt az iskola egyik alkalmazottja ököllel többször arcon üti és fenyegeti. A felvételt egy másik tanuló készítette, majd közzétette a közösségi hálón.

Hirdetés