Haza-hazatér az erdélyi magyar díva

Széles Annával idén a TIFF-en lehetett találkozni: a vetítővásznon és élőben is a Főtéren.
Hirdetés
Életműdíjat kap idén a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon Széles Anna színésznő, a romániai filmezés és a kolozsvári magyar színjátszás, 1989 után pedig a magyar színjátszás legendás alakja. Ez számára a legkedvesebb díj, amit valaha kapott, vallotta be a TIFF főtéri henyélőjében, ahol szerda délután találkozott a rajongóival.
 
Széles Anna kisebbik fiával, a Bécsben élő Daniel Piersic-kel érkezett, és Mihnea Măruţă újságírónak nem is nagyon kellett faggatnia a sztárt: óriási kedvvel mesélt kolozsvári, cannes-i, bukaresti és budapesti élményeiről. Románul mesélt erős magyar akcentussal, amelynek tudatában volt és van, de ezen nagyon természetesen túl tudott lépni. Elmondta, ez egyáltalán nem volt akadály, amikor magyar szereplőt alakított román filmben, például Ilonát az Akasztottak erdejében, és egyszerűen szinkronizálták, amikor román szereplőt játszott a vásznon. 
 
Széles Anna
 
Természetes szépsége és tehetsége többet számított, mint a tökéletes román kiejtés hiánya. Bár szülei sosem dicsérték, nem is mondták neki egyszer sem, hogy szépnek tartanák, a rendezők annál inkább. Nem tud róla, hogy a hatalom akkori birtokosai irigyek lettek volna a szépségére, bár Măruţă szerint ez elég elterjedt pletyka volt. 
 
Liviu Ciulei rendező a mesterséges cicomától óvta őt, legyen az műszálas ruha vagy műanyag bóvli, idézte fel a színésznő, aki elismeréssel és hálával gondol Ciulei-re, mert mindig finoman és pontosan intruálta a színészeket.
 

Nagyvárad, Marosvásárhely és Kolozsvár után egyből Cannes

Liviu Ciulei 1966-ban nyert Cannes-ban az Akasztottak erdejével, és az erdélyi színésznőknek ahogy ma, úgy akkor sem voltak sztárallűrjeik és dívákhoz illő ruhatáruk. Így Széles Annát is Cannes-ra a bufteai filmstúdió „ruházta fel”, az biztosított számára kisestélyit, nagyestélyit, gálacipőt és mindent, ami a legcsillogóbb európai filmfesztiválra kell. Azzal a feltétellel, hogy a fesztivál után szépen visszaviszi a ruhákat, sőt három filmben játszik utána – ingyen. A nemzetközi sikert is arató színésznő nem bánta, tulajdonképpen örült az újabb filmezési lehetőségeknek.
 
Széles Anna-képeslapok
 
Kolozsvári rajongói róla készült képeslapokat hoztak dedikálni
 
Akkor alig tudta elhinni, hogy Cannes-ban van, mesélte Széles Anna, aki annyira örült, hogy szállodai szobatársával, Gina Patrichivel magukra zárták a szobát, és örömükben az ágyon ugráltak. Hisz az Akasztottak erdeje még csak a harmadik film volt, amelyben szerepelt a nagyváradi születésű színésznő, de azóta is ezt tartja a legjobb filmnek, amelyben játszott.
 

A ’70-es évektől magyar filmekben is játszott, 

majd többször hívták magyarországi színházak is a kolozsvári magyar társulat tagjaként dolgozó Széles Annát. 1975-ben házasodott össze Florin Piersic színésszel, de nem úgy éltek, mint más házastársak, mesélte, mert ő nem akarta itthagyni kolozsvári karrierjét, Florin se a sajátját Bukarestben, így csak alkalmanként találkoztak. 1985-ben elváltak, de nagyon jó viszonyban maradtak azután is, hogy Széles Anna és kisebbik fiuk, az akkor 10 éves Dani 1989-ben Budapestre költözött.
 
Széles Anna a Thália Színház társulatához szegődött, és nyugdíjazása után is szívesen fogad el szerepeket, ha felkérik, és neki is tetszik a szerep. Idejét Budapest és Bécs között osztja meg, ahol az unokáit szokta meglátogatni, és nekünk is szinte megmutatta az unokás fényképeket, Dani (aki szintén a koránál húsz évvel fiatalabbat mutat) alig tudta visszafogni.
 
Dani Piersic és Széles Anna
 
Kolozsvárra továbbra is nagyon szívesen visszalátogat, legutóbb 2017-ben járt itt, amikor bemutatták Medgyessy Éva Széles Anna. Az örök Anikó című könyvét, amelyben az ő visszaemlékezéseit Medgyessy szakmai kontextust megvilágító kommentárjai, illetve korabeli újságcikkek, riportok egészítik ki. Anikó annyira örök, hogy időnként most is feltűnik a kolozsvári színpadon: ikonikus portréja szerves része a díszletnek Dragomán György Kalucsni című darabjában.
 
A TIFF-en június elsején lehet még látni a Florin Piersic moziban délután hattól kezdődő filmben, az Akasztottak erdejének gálavetítésén.

Hirdetés