ők tudják
Szerző: Botházi Mária
2018. május 29. kedd, 12:38
Amióta beteg lett, összesúgnak a háta mögött. Megállapítják róla, mitől lett beteg. A saját életétől, attól. Ha más életet élt volna, lám, nem így lenne.

Hiába szabadkozik, hogy ez volt a övé. Hogy ilyen jutott neki. Hogy ki gondolta volna. Hogy ő csak. Hogy más is. Ugyan! Hisz az okok nyilvánvalóak. Röviden meg lehet fogalmazni őket, majdhogynem tőmondatokban.

Ő Jóska, aki beteg lett, mert szerette a sört. És a bort. Meg a pálinkát is, nohát. Nem volt kifejezetten részeges, de azért megitta a magáét. S cigizett is rendesen. Akarták is mondani neki, hogy ne igya meg a magáét, de aztán nem mondták, mert azért mégis. Ez a Jóska, ez rádolgozott a betegségre – mondják a suttogók sörözgetve, és mélyen leszívják a cigarettafüstöt.

Ő Ági, aki beteg lett, mert rengeteget tűrt. Tűrt és nyelt. Amikor a férje megcsalta, eltűrte. Kivárta a végét. Csúnyán beszéltek vele a gyermekei is, de ő csak nyelt, legfeljebb elfordult, könnyezett. Cselédnek használták, ugráltatták, eltűrte. Most beteg lett, lám. Nem lehet ennyit nyelni és tűrni, hogy is képzelte ezt Ági – beszélik halkan az utcasarkon, akik valahogy nem várják, hogy hazaérjenek.

Ő Zoli, aki beteg lett, mert kövér. Nem lehet megérteni, hogy nem tudott egy kicsit lefogyni. Csak ette azokat a nagy pörkölteket. Minden évben kétszer vágtak disznót. Ők. Vagy az anyósáék. Ritka nagy állat lett ettől Zoli. Szuszogott, fújtatott a lépcsőn felfelé. Nekünk sem ártana leadni legalább tíz kilót, na, de Zoli!  – suttognak kifulladva esti séta közben, akik Zoliról beszélnek, mert ők már életmódot váltottak tegnapelőtt, vagy ha még nem, holnap biztosan elkezdik.

Ő Kati, aki beteg lett, mert maximalista volt. Mindent jól akart csinálni. Nem lehetett úgy elmenni hozzá, hogy rendetlenség legyen. Nála mindig el volt mosogatva, le volt törölve a por. Nála mindig volt leves. Pedig három gyermek. Két tortát sütött a születésnapokra. Kapálta a konyhakertet. S közben milyen művelt nő, olvas, színházba jár. Lehetett volna kicsit lezserebb. Mért nem engedte el soha magát? Lett volna mosatlan a kagylóban, mint nálunk, most nem tartana itt.

Ő János, aki beteg lett, mert elvette azt a nőt. Szép nő volt, nem mondom, még most is az. Van benne tartás, nem lehet nem észrevenni. De aztán mi jutott Jánosnak a nagy szépségből? A féltékenység, az, idegeskedett egy életen keresztül. Nincs az a nő, aki ezt megérdemelné. Vette volna el Erzsikét annak idején, nyugodtan élhetett volna, s mindig lett volna főtt étel az asztalon  – mondják az egykor másként választók, s elhessegetik szerelemtelen, mirelit hétköznapjaik képét. Csak egészség legyen.

Ő Erika, aki beteg lett, mert semmit nem sportol. Az a kicsi házimunka pedig semmire nem elég. Autóval jár dolgozni, s aztán haza. Ők még esznek szénhidrátot, te jó ég! Befőz, basszus, eszik a nagy lekváros kenyereket. Azért így mégsem lehet. Te, hogy én mennyire odafigyelek egy ideje. Nálunk nincs semmi édesség. Én rendszeresen eljárok tornászni, oda is gyalog megyek, jó is, hogy nincs jogsim.

Ő Ákos, aki beteg lett, mert reggeltől estig dolgozott. Tiszta munkamániás volt. És szerette a pénzt. Nem lehetett úgy elmenni hozzájuk, hogy otthon legyen. Azok a szegény gyermekek szinte nem is ismerték az apjukat. Kell a pénz, a szép ház, de dolgozni se lehet egész nap azért. Érte volna be kevesebbel, mert most megvan a baj. Ilyen fiatalon. Nyolc órát dolgozom, nem nagy a fizetés, de milyen jól megvagyok.

Aztán ő Béla, Jenő, Árpi, Erzsi, Biri, Sári, akik mind betegek lettek. Mert nem kerülték el a stresszt. Mert iszákos volt az apjuk, és verte őket. Mert megrázó élményekben volt részük, és nem tettek azért, hogy feldolgozzák. Mert nem feledhetik nehéz gyermekkorukat. Mert elhanyagolták őket. Mert elhanyagolták magukat. Mert nem törődnek semmivel. Mert mindennel törődnek. Mert túl sok húst esznek. Mert nem esznek húst. Mert nem esznek chiamagot és gyerekkorukban nem ették meg a spenótot. Mert válogatnak. Mert nem válogatnak, válogatás nélkül betolnak mindent, a virslit is. Mert nem gondolkodnak. Mert túl sokat gondolkodnak. És nem arra gondolnak, amire kellene. Nem elég pozitívan.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/26762
A mioritikus nemzeti mítoszokat élvezettel és szakértelemmel romboló román törtnész továbbra is kényelmetlen figura a nackórollert hajtó román gondolatvezérek számára.
Az ukrán nyelvű plakátok Ungvár, Munkács és Beregszász melletti főutak mentén jelentek meg.
Miután a Velencei Bizottság nyilvánosan is elkezdett aggódni a btk és az igazságügyi törvények módosításai miatt.
Az éppen zajló 4. Kolozsvári Zsidó Napokon hangzottak fel Eisikovits Mihály dallamai Laczkó Vass Róbert színművész előadásában, Nagy Gergő zongorakíséretével.
Ma még pompásan virítanak a gesztenyefák virágbugái a kolozsvári nemzeti színház oldalán. Október végén! De holnap már jön a hideg meg a zimankó. És az őszi tavasznak vége.
Ceaușescu a magyarok bőrén építgette a román nacionálkommunizmust, és reformok helyett szélsőséges nacionalizmussal takarózott, ahogy komolyabb válsághelyzetbe került.
Van remény? Erdély, a Partium és a Bánság szövetséget köt, hogy fejlesztési stratégiák terén bár, de leváljon a bukaresti bojárkormányról.
És ezzel még szinte semmit nem mondtunk a lesújtó kutatási eredményekről.
Ha tetszik, a mioritikus haza példásan bizonyított, már ami a rossz tanuló státust illeti. És a jelek szerint a tasli nem is fog soká késlekedni.
Határ a csillagos ég, persze, de itt az alapszükségletekről van szó.
Ötszáz éve is orvoshiány volt Erdélyben, nem csak ma.
Noha rém egyszerű forgatókönyv szerint zajlik ez a horrorfilm, elég sok pénzbe kerül. És alaposan ránk tud ijeszteni. Ja, és nem csak egy film.
Elvileg. Mert úgy lett kitalálva, hogy nem igazán ellenőrzi senki.
A román tudás fellegvárának lakói kábé csak a nacionalista hőbörgés szintjén fejtik ki tevékenységüket. Amúgy köszönik, jól élnek, és szarnak az utókorra. Sabin Gherman írása.