Durva beszólásoktól hangos a baloldal az átigazolások miatt

Ponta szerint süllyed a PSD hajója, Dragnea szerint csak a patkányok rágcsálnak, attól még nem dől össze a ház.
Hirdetés

Több parlamenti képviselő igazolt át – főleg a Szociáldemokrata Pártból (PSD) – a Victor Ponta által tavaly alapított Pro Románia pártba azóta, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által megvádolt volt miniszterelnököt két hete első fokon felmentette a legfelsőbb bíróság.

Pénteken Nicolae Bănicioiu volt egészségügyi miniszter is bejelentette, hogy kilép a PSD-ből

és a Pro Romániához csatlakozik. Ő már a második volt PSD-miniszter, aki átigazolt Pontához Mircea Dobre egykori idegenforgalmi miniszter után. Rajtuk kívül a Traian Băsescu volt államfő vezette Népi Mozgalom Pártjának (PMP) egyik képviselője és a PSD másik három törvényhozója a héten közölte, hogy csatlakozik a Pro Románia párthoz.

Ponta szerdán bejelentette, hogy új pártjának már tíz képviselője van, ezért kérvényezni fogja a házbizottságnál, hogy a Pro Románia önálló frakciót alakíthasson. Mivel erre csak a választásokon indult pártoknak biztosítanak lehetőséget, Ponta rögtön jelezte, hogy

elutasítás esetén az alkotmánybírósághoz fordul.

Liviu Dragnea PSD-elnök a „vérveszteséget” minimalizálva azt mondta, egy a PSD két volt miniszterelnökének „patkány-tempója” valójában nem ingatja meg a kormánytöbbséget. „A patkányok is rágcsálnak egy kicsit, de attól még nem dől össze a ház” – mondta Dragnea, anélkül, hogy nevesítette volna, ki másnak szól Pontán kívül a bírálat. A román sajtó úgy véli, talán a kormány éléről januárban lemondatott Mihai Tudoséra gondolhatott, aki több ízben fogalmazott meg a pártvezérétől eltérő véleményt, de nem lépett ki a PSD-ből.

Ponta azt válaszolta, hogy a PSD egy Titanic, amely a fedélzetén utazóknak fényűző körülményeket biztosítva rohan vesztébe, a Pro Románia pedig egy kis mentőcsónak, amely helyet biztosít azoknak, akik meg akarják menteni a szociáldemokráciát. A volt miniszterelnök szerint Dragnea egyszemélyes uralma alá hajtotta a PSD-t, a parlamentet, valamint Románia kormányát és

önös érdekei alapján fogadtat el törvényeket.

Hirdetés

Pontát tavaly nyáron zárták ki a PSD-ből, miután pártjával szembefordulva az akkori kegyvesztett miniszterelnök, Sorin Grindeanu mellé állt azt követően is, hogy a PSD megvonta a bizalmat Grindeanutól.

 

Hirdetés