Notabilitások a konferencián. Liviu Pop balról a harmadik | A kép forrása Liviu Pop Facebook-oldala
Aranyszájú Liviu
szabot
2018. május 16. szerda, 16:33
Őszinteségi rohamot kapott a PSD egyik rövid lejáratú tanügyminisztere.
Elképesztő vallomást tett ma egy szakkonferencián Liviu Pop, a Szociáldemokrata Párt egyik olyan féléves kormányának a volt oktatási minisztere, amely kabinetet maga a párt buktatta meg meg. Liviu Pop csak a kormányzatból bukott ki, a parlamentből nem, azóta is ő elnökli a szenátus oktatásért, tudományért, ifjúságért és sportért felelős szakbizottságát.
 
És bár csak fél évig vezethette az oktatási tárcát, olyan ötletek miatt emlékezhetünk rá, mint 
További reformokat is tervezett az oktatásban, de „az állam – mi – inkább leállítottunk bizonyos reformokat, mert így volt kényelmesebb számunkra”
– árulta el ma Liviu Pop egy konferencián, amit az UNICEF rendezett a korai oktatásról.
 
Végtére is a kormányzati kényelem sokkal fontosabb, mint az a mintegy kétszázezer gyermek, aki évente bekerül a hazai közoktatásba, és az a sokezer, aki évente kihull onnan.
 
 
A valószínűleg nem előre megfontolt vallomást a volt miniszter aközben tette, hogy elmondta, a parlament a napokban fogadta el, hogy 2020-tól az óvodai nagycsoport is kötelezővé váljon, akárcsak a középfokú oktatás, 2023-tól az óvodai középcsoport, 2030-tól pedig a kiscsoport is – írja az Adevarul honlapján. Liviu Pop bízik benne, hogy az oktatási minisztérium képes levezényelni egy „egészséges reformot”.
 
Az első ezer nap a következő száz évből. A korai oktatás mint Románia versenyképességének esélye nevet viselő konferenciát a Román Nemzeti Banknál rendezték ma politikusok, tanárok, pszichológusok és külföldi szakértők részvételével.
comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/26614
Elvándorlás, jogfosztások, atrocitások – ezekkel a gondokkal kell szembenézniük a kárpátaljai magyaroknak. De nem akarják feladni a szülőföldön való boldogulás lehetőségét: mint mondják, találékonyak a kiskapuk megkeresésében.
Lefagytak a határátkelőnél, amikor meglátták a gépkocsi rendszámtábláját.
Attól függ, mit értünk sokszínűség alatt: Franciaország fociválogatottja bizonyos szempontból nagyon is egységes.
Nem ártana a valóságot is észrevenni a nagy nemzeti melldöngetés közepette.
Eltekintve azoktól a kompromisszumoktól, amelyek (talán) elkerülhetetlenek abban a balkáni közegben, melyben tevékenykednie kellett, Kövesi a rendelkezésére álló eszközökkel ért el eredményeket.
Átírták a programot az elmúlt két hétben kimondott ítéletek miatt.
Mert teljesen kiszorították a városközpontból a vegyesboltokat, azért.
Egy hétig tart műanyagmentesíteni Románia legnagyobb víztározóját.
Ha rossz is, de a miénk volt: ez egy olyan nép, amely függővé vált a neki okozott szenvedéstől.
Ilie Bolojan nagyváradi elöljáró legalább annyi turistát vonzana a városba, mint Velence, ellenben nem akar galambokat. És a macskáknak is hadat üzen.
Dragnea a kormányfővel akarja kikapartatni magának a forró gesztenyét. Hajlandó lesz Dăncilă megégetni a kezét?
Újabb négy óvári utcát kapnak vissza a gyalogosok és a turisták. Nem kímélik a gépkocsivezetőket.
A 2018-as foci-világbajnokság győztesei, vesztesei és tanulságai – mindent levonunk.
Pesszimista a jövőt illetően és visszasírja a kommunizmust a romániai lakosok zöme, derül ki egy felmérésből.