Ellentmond a Vatikán a kormányfőnek: nem éppen úgy van, hogy a pápa 2019-ben Romániába látogat

Viorica Dăncilă elhamarkodottan jelentette be, hogy a pápa Romániába látogat.
Hirdetés

Privát audiencián fogadta pénteken Ferenc pápa Viorica Dăncilă kormányfőt. A román miniszterelnök kifejezte reményét, hogy a Szentatya ellátogat majd Romániába. A kormány közleménye szerint Dăncilă hangot adott azon óhajának, hogy a modern román állam centenáriumi évét a Vatikánban is román vonatkozású kulturális, akadémiai és vallási rendezvények sorával tegyék emlékezetessé. A beszélgetés során szóba került a két állam álláspontjának közelítése Európa jövőjéről, emberjogi kérdések, a vallásszabadság témaköre, valamint az Európa keresztény gyökereihez való viszonyulás.

A román miniszterelnök az Antena 3 televíziócsatornának azt nyilatkozta, hogy meghívta a pápát Romániába, aki azt válaszolta, hogy jövő év elején eleget tesz a meghívásnak.

Pontosította Viorica Dăncilă bejelentését a pápa romániai látogatásáról E.S. Miguel Maury Buendía pápai nuncius. Kifejtette: a Szentszék mai közleménye nem szól arról, hogy a Ferenc pápa a közeljövőben Romániába látogatna, de amennyiben a látogatást leszögezik, arról a Vatikán és Románia Elnöksége egyszerre fog közlést adni.

 

A beszélgetés során a Szentatya gratulált ahhoz, hogy Dăncilă az első női miniszterelnök Romániában, és afelől érdeklődött, hogy érez-e magában erőt kitölteni mandátuma idejét. „Határozott igennel feleltem” – idézte fel a miniszterelnök a pápával folytatott beszélgetést. A kormányfő arról beszélt Ferenc pápának, hogy szeretné, ha Romániában kevesebb lenne a széthúzás, és ha „a csúnya szavakat szépekkel helyettesítenék.” 

„Szeretném, ha nem lennék több széthúzásnak tanúja a nemzedékek között, a társadalmi, szakmai kategóriák között” – mondta Viorica Dăncilă a Vatikánban. A miniszterelnök elmondása szerint a pápa arra is kíváncsi volt, hogy Romániában egyetértés van-e a katolikusok és az ortodoxok között. „Igennel feleltem, ugyanis biztos vagyok ebben, hiszem is, és láttam is ezt” – jelentette ki a kormányfő.

Hirdetés

Dăncilă azt is elmondta, milyen ajándékokat kapott a Szentatyától: egy kisplasztikát, amely a jó győzelmét jelképezi a rossz fölött, három könyvet és a pápa üzenetét a békéről. „Valóban a lelkemhez szóló ajándékok ezek” – tette hozzá.

A román kormány vezetője bevallotta: lámpalázat érzett a pápával való találkozás előtt, de Őszentsége nagyon barátságos hangnemben beszélgetett vele, és érdeklődő kérdései következtében a félórásra tervezett audiencia 45 percesre húzódott.

Az olasz sajtó azt írja a látogatásról, hogy Viorica Dăncilă zöldségmagokat ajándékozott a pápának: buzăui hagyma-, uborka-, paradicsom- és édeskömény-magot, illetve egy almafa-csemetét és egy személyre szóló tollat. A pápa humorosan megjegyezte, egy egész menüsort kapott. Az olasz sajtó ugyanakkor azt írja, hogy 24 percet tartott a látogatás, és nem 45 percet, ahogy Dăncilă nyilatkozta. A kormányfőt férje kísérte el a látogatásra.

Hirdetés