Visszavonulót fújtak a tömegesen felmondó váradi orvosok

A Santitas megegyezett a kormánnyal, a Bihar megyei sürgősségi eseteket ellátó szolgálat pedig a megyei kórház vezetésével.
Hirdetés

Visszavonta felmondását a Bihar megyei sürgősségi eseteket fogadó szolgálat (UPU-SMURD) negyven orvosa, miután sikerült megegyezni a megyei kórház vezetőségével a pótlékok kiszámításának módszertanáról. A Sanitas egészségügyi szakszervezet által meghirdetett országos figyelmeztető sztrájk mellett Nagyváradon az is tetézte a kórházi alkalmazottak elégedetlenségét, hogy a helyi önkormányzat múlt hét csütörtökön az alkalmazottaknak járó pótlékok csökkentéséről szavazott.

Hadrian Borcea, osztályvezető főorvos a News.ro-nak elmondta, a mai egyeztetések nyomán született kompromisszumok arra sarkalták őket, hogy visszavonják a hétfőn benyújtott felmondásukat. Megegyeztek arról, hogy a főorvosak továbbra is részt vesznek a pótlékok kiosztásának folyamatában.

Borcea elmondása szerint leginkább azzal voltak elégedetlenek, hogy egy 15 éve jól működő pótlékrendszert töröltek el, súlyos egyenlőtlenségeket teremtve a bérezésben. Főleg azoknak okoztak kárt, akik a legnehezebb munkát végzik a sürgősségi ellátásban. 

Szerdán, egy 11 órás tárgyalást követően jutottak megegyezésre az egészségügyi szakszervezetek és a kórházmenedzserek képviselői az egészségügyi és a munkaügyi miniszterrel arról, hogy a kormány módosítja a nemrég módosított bértörvényt, amely miatt számos alkalmazott jövedelme csökkent. Erről itt írtunk bővebben. 

Hirdetés