Nem zárnak be pénteken a kórházak, megállapodtak az egészségügyi bérekről

Nem lépnek általános sztrájkba május 11-én az egészségügyi dolgozók, mivel ígéretet kaptak arra, hogy a kormány rendezi a bércsökkenéshez vezető béremelés körüli mizériát.
Hirdetés

Mindenki megnyugodhat: nem zárnak be pénteken a kórházak, nem lépnek általános sztrájkba az egészségügyi alkalmazottak, így nem kerül a jelenleginél is aggasztóbb helyzetbe a polgárok egészsége, miután kedden este bődületesen hosszú, 11 órás tárgyalást követően az egészségügyi szakszervezetek és a kórházmenedzserek képviselői megegyezésre jutottak az egészségügyi és a munkaügyi miniszterrel arról, hogy a kormány módosítja a nemrég módosított bértörvényt, amely miatt számos alkalmazott jövedelme csökkent.

Sorina Pintea egészségügyi miniszter a maratoni egyeztetést követően bejelentette: mivel arra a megállapításra jutottak, hogy az új bértörvényt és a pótlékok kiszámítására vonatkozó rendeletet egyes esetekben „szubjektíven” alkalmazták, úgy döntöttek, hogy módosítják a bérezést szabályozó törvényt.

Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter elmondta, az átalakítások kizárólag a pótlékok kiszámításának módszertanára vonatkoznak. Az egyik legfontosabb változás, hogy kiiktatják a felső korlátot az orvosok és ápolók által vállalt ügyeletek után járó pótlékok esetében, vagyis

mindenki megkapja az ügyeletért járó teljes összeget.

Arról is döntöttek, hogy a szakkórházak és egyes megyei mentőszolgálatok esetén indokolt esetben növelhetők lesznek a pótlékok.

A miniszter elmondta: az új bértörvény nyomán mintegy 7000 egészségügyi alkalmazott bére csökkent.

A tárcavezető egyben figyelmeztette a kórházakat üzemeltető önkormányzatokat és a kórházmenedzsereket is arra, hogy tartsák be a bértörvényt és a pótlékok kiszámítására vonatkozó rendeletet, egyes esetekben azokat ugyanis súlyosan megsértették.

Jó hírként hozzátette, hogy

akinek február után csökkent a bére, az utólag megkapja a neki járó összegeket.

Hirdetés

Újrakezdik a tárgyalásokat a kollektív munkaszerződésről is.

Mint megírtuk, az egészségügyi dolgozók azért háborodtak fel, mert a kormány által nagy garral beharangozott béremelés nyomán sokak fizetése csökkent. Trükközni kezdtek ugyanis a pótlékokkal, így aztán volt olyan is, akinek akár 1000 lejjel csökkent egyik hónapról a másikra a bére.

Leonard Bărăscu, a Sanitas egészségügyi szakszervezet foglalta össze a lényeget: a tárgyalásokon született eredménnyel, a hétpontos megállapodással elégedettek, így lemondanak a péntekre tervezett általános sztrájkról.

Hurrá.
 

Hirdetés