A sürgősségi kórház összes orvosa felmondott Nagyváradon

A kormány mellett a helyi önkormányzat is megcsapolná a bérüket: 36 orvos és az asszisztensek mintegy 80 százaléka nyújtotta be kollektíven a felmondását, hiába kaptak ígéretet a helyzet átmeneti rendezésére.
Hirdetés

Példátlan helyzet állt elő a váradi sürgősségi ellátásban miután 36 orvos és az asszisztensek mintegy 80 százaléka közösen benyújtotta felmondását. A Sanitas egészségügyi szakszervezet által meghirdetett országos figyelmeztető sztrájk mellett Nagyváradon az is tetézi a kórházi alkalmazottak elégedetlenségét, hogy a helyi önkormányzat csütörtökön az alkalmazottaknak járó pótlékok csökkentéséről szavazott. Ez 60, illetve 25 százalékos bércsökkentést jelent az orvosoknak és az asszisztenseknek.

A hírre pénteken a megyei kórház sürgősségi osztálya és a rohammentő-szolgálat (SMURD) alkalmazottai, élükön dr. Hadrian Borcea osztályvezető főorvos az intézmény elé vonultak, ahol megírták kollektív felmondásukat. A hétvégén Ilie Bolojan polgármester találkozott az elégedetlenkedőkkel, és azzal próbálta meggyőzni őket, hogy legyenek türelemmel míg Viorica Dăncilă kormányfő és a Sanitas vezetői megegyeznek. Azt is megígérte, hogy az önkormányzati döntés nyomán nem csökken a bérük, mivel külön költségvetésből fogják fedezni a hiányzó összegeket. Hadrian Borcea azt javasolta a beosztottaknak, hogy várjanak még a felmondás iktatásával.

Mindez azonban úgy tűnik nem győzte meg őket arról, hogy ne nyújtsák be felmondásukat. Hétfő reggel a megyei és a városi kórház sürgősségi osztálya, illetve a rohammentő-szolgálat (SMURD) mind a 39 orvosa és az asszisztensek 80 százaléka adta be a május 14-én életbe lépő a felmondását. Igaz, Gheorghe Carp, a megyei kórház igazgatója jelezte, ahhoz, hogy szabályos legyen a felmondás, egyénileg, és nem kollektíven kell benyújtani.

A sürgősségi ellátást egyelőre nem befolyásolja az alkalmazottak döntése. 

Hirdetés

Ilie Bolojan mai sajtótájékoztatója a témában:   

Hirdetés