Erdőt veszített az IKEA Romániában

Egy illegális visszaszolgáltatás nyomán juthatott hozzá Buzău megyei erdeinek egy részéhez a svéd bútorgyártó.
Hirdetés

A Buzău megyei bíróság érvénytelenítette azt a tulajdonátruházási szerződést, amely a Greengold és az IKEA svéd bútorgyártó között köttetett, az erdőterületek adminisztrálásával foglalkozó IRI Foresten keresztül. A törvényszék kimondta, hogy az erdők illegális visszaszolgáltatás útján kerültek először a Scopolax nevű céghez, majd két nappal később a Greengoldhoz.

A döntés felülírja a bíróság januári ítéletét, mely ugyan érvénytelenítette a szerződést, de meghagyta az IKEA-nál a tulajdonjogot, derül ki az Agent Green Facebook-bejegyzéséből.  

Az IKEA jelentős erdőterületekkel rendelkezik Romániában – olyannyira, hogy az állam után a második legnagyobb erdőtulajdonos –, de felmerült a gyanú, hogy ezek egy részét olyan személyektől és érdekcsoportoktól vásárolta, akik az erdőkárpótlási program beindítása után hamis papírokkal tettek szert a dollármilliókat érő erdőkre. Az ügyben még a Harvard Egyetem is érintett, mely több Greengold-céget is alapított Romániában, többek között a Greengold Value Forests SRL-t, mely a legtöbb erdőt megvásárolta a Scolopax-tól.

Hirdetés