Ezt üzeni Dăncilă miniszterelnök a lemondását követelő Klaus Iohannisnak

Nem siet megírni a lemondását, annyit előzetesen elárulhatunk.
Hirdetés

Bár pénteken este már közölte, hogy esze ágában sincs eleget tenni Klaus Iohannis államfő felszólításának, hogy mondjon le, Viorica Dăncilă miniszterelnök ismét kommentálta az ügyet, és ezúttal sem adta jelét annak, hogy különösebben komolyan venné az elnököt.

„Számomra az élet megy tovább, folytatom a kormányprogram gyakorlatba ültetését, hisz ezt várják tőlem a románok” – intézte el a lemondásának esélyére vonatkozó riporteri kérdést hétfőn este az egyik hírcsatornának nyilatkozva.

Reagált azokra a vádakra is, miszerint csupán a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének Liviu Dragneának a bábja.

„Hagyni kell őket beszélni, mivel ha nincs egyéb témájuk a kormányzás, a jelentősebb célok kapcsán, akkor apróságokat keresnek, és sárral dobálnak egyeseket, mivel így nevelték őket. Én megyek tovább, és megpróbálok nem tudomást venni az ilyen dolgokról” – keserítette el a miniszterelnök azokat, akik az államfőhöz hasonlóan úgy gondolják, ideje lemondania.

Hirdetés