Többé nem bízzák a civilekre: gigatüntetést szervez a PSD a hagyományos családért

Hárommillió potenciális szavazatot mégsem lehet figyelmen kívül hagyni.
Hirdetés

Úgy tűnik, a PSD túl kövér falatnak tartja a Koalíció a családért civil és egyházi szövetség alkotmánymódosító kezdeményezését támogató három millió ember rokonszenvét és valahogy megpróbálja lefölözni a hasznot a családot csakis egy férfi és egy nő hivatalos kapcsolataként meghatározó indítványról.

Liviu Dragnea pártelnök ugyanis bejelentette, hogy a PSD hétfőn ülésezett végrehajtó bizottsága az ő előterjesztésére elfogadta, hogy a párt

nagygyűlést szervezzen májusban a hagyományos családmodell támogatására.

„Azt akarom, hogy megszervezzük ezt a nagygyűlést és ma döntés is született róla, hogy többé ne legyen kétséges, hogyan viszonyul a PSD ehhez a kérdéshez” – mondta Dragnea.

Egy héttel ezelőtt Dragnea arról is beszélt, hogy még a tavasz folyamán meg kellene rendezni az alkotmánymódosító referendumot, amelynek nyomán az alaptörvénybe is bekerülne a férfi-nő családmodell.

A Koalíció a családért nevű civil és egyházi szövetség két évvel ezelőtt nyújtotta be a parlamentben a hagyományos családmodellre vonatkozó alkotmánymódosító kezdeményezését, amelyet civil szervezeteken kívül a romániai egyházak is támogattak.

A PSD azt szerette volna, hogy a népszavazást még a tavalyi év végén lebonyolítsák, ám

közben az alkotmánybíróság elkaszálta a referendumtörvényt, így a tervek meghiúsultak.

Hirdetés

Bonyolítja a helyzetet, hogy az újratárgyalt referendumtörvényt Klaus Iohannis államfő március közepén visszaküldte parlamentnek megfontolásra, a képviselők pedig ismét eredeti változatában hagyták jóvá a jogszabályt.

A népszavazás szervezését és lebonyolítását szabályozó, 2000/3-as törvényt módosító jogszabály értelmében az alkotmánymódosítást célzó referendumot 30 napon belül meg kell szervezni attól számítva, hogy a parlament elfogadta az alkotmányt módosító törvényszöveget.

A tervezet gyakorlatilag megfosztja az államfőt attól a jogától, hogy döntsön egy népszavazás kiírásáról.

Az USR jelezte, hogy megtámadják a procedúrát módosító törvényt az alkotmánybíróságon.

Hirdetés